Az első dolog, ami a Gringóval kapcsolatban elgondolkodtatott, még véletlenül sem maga a film volt, hanem hogy hogyan is érdemes írni róla. Közepes filmekről a legnehezebb írni, a Gringo viszont még a többi tucatfilmhez képest is fejtörést okoz, ha be akarjuk skatulyázni.
Egy tökéletesen átlagos, vígjátékba oltott akció-krimi, ami lényegében semmilyen fronton nem kiemelkedő, és semmilyen téren nem is borzasztó.
A sztori egy tutyimutyi üzletemberről szól, aki, mikor rájön, hogy felesége és főnöke (aki egyben barátja) is kihasználta, igyekszik a kezébe venni az irányítást. Egy mexikói kiküldetés alatt megjátssza, hogy elrabolták, hogy így pénzt csikarhasson ki a cégétől. Igen ám, de közben az amigóknál is van kalamajka, így hősünk a drogmaffia célkeresztjébe kerül. A szereplők ott vágják át a másikat, ahol tudják, lopnak, csalnak, hazudnak, csak hogy elérjék céljukat, ami persze nem más, mint a minél nagyobb dohány.
forrás: Freeman film (Fotó/Forrás: Gunther Campine)
Már ennyiből is nagyjából belőhetjük, milyen filmről van szó: biztosak lehetünk, hogy lesz benne egy rakás káromkodás, egy tucat félreértés, néhány erőszakos halál, és a mexikói felállásnak nevezett "mindenki mindenkire fegyvert fog"-szituáció is kialakul valamilyen formában. Ezeket a Gringo mind ki is pipálja. A probléma, hogy ezen túl nem is igen törekszik semmire.
a filmnek se íze-se bűze: nem elég agresszív, hogy azzal sokkoljon, nem elég vicces, hogy legalább abban kiemelkedjen, a fordulatok pedig nem haladják meg a vállrántás szintjét, ami a nézői reakciót illeti.
De, ahogy a bevezetőben írtam, nagyon nagy gond sincs a filmmel: unalmasnak nem unalmas, kínosnak pedig egy percig se kínos. Ami azt illeti, ha egy kezdő rendező alacsony költségvetésű kis indie-filmje lenne ismeretlen arcokkal, és talán kicsit több merészséggel, biztos, hogy zajos sikert aratna. A Gringo azonban éppen sztárjaival akarja eladni magát: parádés a szereplőgárdája, a legtöbb színész viszont egyszerűen haknizik – csuklóból letolják a vékonykára írt karakterüket. Egyedül a főszereplő David Oyelowo emelkedik ki, aki szemmel láthatóan lubickol, hogy végre bemutathatja komikus arcát. Sharlto Copley hasonlóan üde színfolt rövid szerepében, de ehhez hozzájárul az is, hogy az ő arca még nincs elkoptatva Hollywoodban.
forrás: Freeman film
A filmet Nash Edgerton, az egyik főszereplő, Joel Edgerton testvére rendezte. Direktorként nem igazán ismert még a neve, de nem mondhatjuk kezdőnek: egy rakás rövidfilmet, videoklipet és sorozatepizódot rendezett már, kaszkadőrként illusztris filmográfiát épített, és apró szerepekben színészként is összegyűjtött már 44 kreditet az IMDB szerint. Egész estés filmek terén a Gringo az első nagyobb dobása.
Sztárparádéja miatt azonban akarva-akaratlanul máshogy tekintünk a Gringóra: egyszerűen többet várunk el tőle. Kár, hogy nem tudja teljesíteni. Kisebb filmként (értsd: merészebben) biztos sokkal jobban működne, hiszen a potenciál tényleg ott van benne. Így viszont nem több egy kihagyott ziccernél – még ha nem is szórakozunk rajta rosszul.
hírlevél
