Vizuál

Sosem volt Csontváryk

2011.03.16. 08:31
Ajánlom
Csontváry-hamisítványokból nyílt kiállítás Pécsen.

A Pszeudo Csontváryk című tárlat anyagát képező mintegy félszáz alkotás Gegesi Kiss Pál Kossuth-díjas orvos százharminc darabos gyűjteményéből való, többségükről máig sem tudni, hogy ki, pontosan mikor és milyen célból készítette. A Csontváry stílusában, az általa használt motívumokat felvonultató művek között látható a prédikáló Mózes, a lovagló Ferenc József császár és felesége, a tanítványával beszélgető marokkói tanító, valamint számos tájkép és városkép is. Szakértők szerint a festmények nagyrészt olyan ügyes hamisítók munkái, akik képeiket lappangó Csontváry-műveknek igyekeztek beállítani az elmúlt évszázad során.

Mint a szervezők elmondták, „a festő halála óta eltelt kilencvenkét évben többen azt a bizonytalanságot használták ki, hogy a zsenialitás és az őrület mezsgyéjén barangoló mester képei közül feltehetően még napjainkban is több lapulhat magángyűjteményekben úgy, hogy a tulajdonosai nem tudják, mekkora érték van a birtokukban." A neves gyermekorvos, Gegesi Kiss Pál Csontváryként 130 hamisítványt vásárolt az 1930-as években. A professzor 1993-ban bekövetkezett haláláig meg volt győződve a képek eredetiségéről, melyet a ma már fejlett festékanalitikus módszereknek köszönhetően egyértelműen cáfol a tudomány. „Napjainkban a Csontváry-hamisítványok aukciókon mintegy 250 ezer forintért kelnek el, a Gegesi család birtokában lévő gyűjtemény azonban mégis többet ér, mint a benne található képek összértéke. Ez Magyarország, de talán a világ egyetlen olyan gyűjteménye, melynek tulajdonosai tudják, hogy hamisítványok boldog tulajdonosai. A gyűjteményt éppen az tenné tönkre, ha véletlenül belekeveredne egy valódi Csontváry."

Az 1853-ban Kisszebenben, a mai Szlovákia területén született és gyógyszerészként tevékenykedő Csontváry „isteni sugallatra" kezdett festeni, első képeit negyvenévesen készítette. Technikáját Németországban és Franciaországban csiszolta, majd Itáliában, Dalmáciában és Nyugat-Európában járt. Elment Egyiptomba, Palesztinába és Görögországba is, hogy ihletet kapjon, illetve tanulmányozza a múzeumok anyagait. Műveit először 1905-ben Budapesten, majd két évvel később Párizsban mutatta be, a várt siker azonban elmaradt. Miután kiállításai nem kaptak kellő visszhangot, 1909-ben szakított a festészettel. Képeit 1919-ben bekövetkezett halála után Gerlóczy Gedeon építészmérnök találta meg Budapesten, a Bartók Béla út 36-38. számú házban. Csontváry művészete az 1958-as brüsszeli világkiállításon aratott nagy nemzetközi sikert, posztumusz Grand Prix-díjat kapott.

A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény az alkotótól 35 festményt és mintegy két tucat grafikát őriz, amelyek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a múzeumi igazgatóság tulajdonában vannak. Csontváry Kosztka Tivadar népszerűségét jelzi, hogy a múzeumnak évente átlagosan mintegy hetvenezer látogatója van.

A kiállítás április 1-ig látogatható a pécsi Művészetek és Irodalom Házában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál múzeumok éjszakája

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.