Vizuál

Spanyol képlopás - másképp

2016.09.18. 14:58
Ajánlom
Egy korábbi stúdióasszisztens azt állítja, hogy Spanyolország egyik legismertebb popart művészének festményeit valójában ő festette - adta hírül az artnetnews.com

Antonio de Felipe, a spanyol Andy Warholként emlegetett kortárs művész karrierjének valószínűleg legnehezebb pillanatait éli. Fumiko Negishi japán művésznő, aki Spanyolországban alkot, pert indított; azt állítja, hogy 221 De Felipe által szignált festmény valójában az ő munkája.

Antonio de Felipe

Antonio de Felipe (Fotó/Forrás: wikimedia.org)

Negishi az El Españolnak nyilatkozva elmondta, hogy De Felipe madridi stúdiójában dolgozott az elmúlt tíz évben 2006-tól egészen 2016 februárjáig, amikor pénzügyi okokra hivatkozva felmondtak neki.

"Minden egyes nap - egy havi szabadságot leszámítva – a stúdió hátsó traktusában, a látogatók által nem látható helyen festettem a képeimet" – nyilatkozta az El Españolnak.

Az elbocsátása után úgy érezte, hogy De Felipe nem értékelte igazán a munkáját, és semmi empátiával nem viseltetett a helyzete iránt, ezért úgy döntött, kitálal, és elmondja a történetét. Nem csak a spanyol médiának, hanem a bíróságnak is. Benyújtott keresetében azt követeli, hogy De Felipe ismerje el, hogy Negishi a festmények valódi alkotója, de legalábbis társszerzője, és ezt a gyűjtők és az intézmények számára is tegye világossá. A követelés azt is tartalmazza, hogy az érintett sajtótermékek hozzanak le helyreigazítás De Felipe nyilatkozataival kapcsolatban.

Small work by fumiko Negishi #fumikonegishi #venecianastewenson #red #smallworks

Fumiko Negishi (@venecianastewenson) által közzétett fénykép,

Mindeközben a 49 éves De Felipe az El Españolban cáfolta a nő állításait;

„Negishi közreműködött a festményeim egyes részeinek alkotásában, de a művek szellemi tulajdona az enyém. Fumiko nem tett hozzá semmit. De Felipe a lojalitás hiányával vádolta Negishit, majd hozzátette; „ő csak egy stúdióasszisztens – olyan, amilyen a legtöbb művésznek van.”

Negishi azt állítja, hogy mind a 221 festményt ő valósította meg a De Felipétől kapott vázlatok alapján. Negishi azt is hozzáteszi, hogy a vázlatok Photoshoppal készültek, és nem szabad kézzel rajzolta őket a művész; sőt, volt olyan, amikor még vázlatot sem kapott, hanem kiindulópontként csak egy fotót vagy ötletet használhatott.

A keresetében azt állítja, hogy ő alkotta és ő valósította meg a műveket szabadon, saját művészi látásmódjával és jellegzetességeivel, melyek saját személyiségét tükrözik. Az eredeti vázlat és a szignó kivételével De Felipe hozzá sem ért azokhoz a festményekhez – állítja Negishi.

De Felipe azzal reagált a vádakra, hogy Negishi csak a kirúgása miatt csinálja a felhajtást. „Nem vagyok köteles fizetni neki.”

A valenciai modern művészetek múzeuma 2003-ban vásárolt a művésztől egy sorozatot 140.000 dollárért. Az El País szerint De Felipe munkái átlagosan 40.000 dollárért értékesíthetők. Negishi mostani keresete nem tartalmaz pénzügyi kompenzációt, de egy későbbi jogi eljárás keretében pénzt is követelhet majd.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Bemutatkoznak a jövő színészei: Major Irma és Juhász Vince az idei két Friss Csillag

Május 28. és június 3. között ismét megrendezik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amely idén is bemutatja az év legígéretesebb fiatal színészeit, a Friss Csillagokat. 2026-ban ezt a címet Major Irma és Juhász Vince kapja.
Vizuál ajánló

Már több mint 50 000-en látták az Attila-kiállítást

Félidejéhez ért a Magyar Nemzeti Múzeum a hunok uralkodójával és az őt körülvevő kultusszal foglalkozó kiállítása. A jövőre 225 éves intézmény falai között és az online térben egyaránt óriási sikere van a tárlatnak.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.