A mozi nagyasszonya volt, három Oscar-díjat nyert, mindene volt a hivatása, de magánélete miatt majdnem kettétört karrierje. Ingrid Bergman 1915. augusztus 29-én született Stockholmban. Kétéves volt, amikor meghalt édesanyja, tizenhárom, amikor édesapja is követte.
A stockholmi Királyi Drámai Színházban tanult. Első kis szerepét 1934-ben kapta az Óváros grófja című filmben. Tucatnyi svéd filmszerep után 1939-ben választotta ki David O. Selznick egy korábbi, 1936-ban készült svéd nyelvű filmje, az Intermezzo angol nyelvű remake-jének főszerepére.
A film hatalmas siker lett, és „Svédország fényes ajándéka” megérkezett Hollywoodba.
Néhány svéd filmdarab és három sikeres amerikai film után az 1942-es, klasszikussá vált Casablancában Humphrey Bogart oldalán játszott.
Két évvel később megkapta az első Oscar-jelölését az 1943-as Akiért a harang szól filmszerepéért. A rákövetkező évben pedig át is vehetett a legjobb színésznőnek járó aranyszobrot az 1944-ben készült Gázláng filmbeli alakításáért. Az egymás után harmadik jelölését a Szent Mary harangjai (1945) filmben nyújtott alakításáért kapta. 1948-ban negyedszerre jelölték a Szent Johannáért.
Alfred Hitchcock, aki a Forgószél és a Elbűvölve filmjeit rendezte, rajongott Bergmanért, de hiába táplált iránta gyengéd érzelmeket. 1945-ben ismerkedett meg Párizsban a magyar származású Robert Capa fotográfussal, akivel közel két évig tartó szerelmi viszonyt folytatott. Bár a Capa és Bergman közötti kapcsolatról nem sokat tudni, a színésznő ez idő alatt hivatalosan dr. Aron Petter Lindström felesége volt.
Bergman 1949-ben ismerkedett meg Roberto Rossellini filmrendezővel, miután annak Róma, nyílt város című filmje katartikus hatást tett rá.
A Stromboli filmjében szerepelve egymásba szerettek, és Ingrid elhagyta érte a férjét és a lányukat, Pia Lindströmöt. Összeházasodtak Rossellinivel, három gyermekük született: Isotta és Isabella Rossellini ikerlányai, akik színésznők lettek és egy fia, Roberto Ingmar Rossellini. A viszonyukat botrányosnak találta mind Hollywood, mind a közvélemény; Bergmant, aki a házasságkötéskor már terhes volt, az „erkölcsi elfajzás hollywoodi apostolának” titulálták, és az Egyesült Államok elhagyására kényszerítették.
De szerencsére még Hollywood is tud időnként megbocsátani, 1956-ban Bergman dicsőségesen tért vissza Kaliforniába, amikor az Anasztázia főszerepéért megkapta a második Oscar-díját.
Bár karrierje szárnyalt, házassága tönkrement és 1956-ban elvált Rossellinitől. Harmadik férje a svéd származású Lars Schmidt színházi producer lett, akivel 1957-től 1976-ig voltak házasok.
A harmadik Oscart az 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen legjobb mellékszereplőjeként kapta meg. A film eleve parádés szereposztással készült, de Bergman az egészen kis szerepében – ahol egy egészen jelentéktelen, félénk nőt kellett játszania – igazán fenomenális volt.
1978-ban az Ingmar Bergman rendezte Őszi szonáta című filmért hetedszer jelölték az Akadémiai Díjra. Ez volt az utolsó mozifilm-szerepe, amelyet a legjobb alakításai között tartanak számon.
Utolsó filmjét – A nő, akit Goldának hívtak című tévéfilmet – már betegen forgatta, alakításáért posztumusz kapta meg a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat.
Ingrid Bergman a 67. születésnapján, 1982. augusztus 29-én halt meg. Mai napig Hollywood egyik legfényesebb csillaga, aki nem csak szép volt, de tehetséges és intelligens is, folyékonyan beszélt svéd, német, francia, angol és olasz nyelven.
A filmművészethez való jelentős hozzájárulásáért emlékét csillag őrzi a hollywoodi Hírességek útján, a Hollywood sugárút 6759 szám alatt.
Fejléckép: Ingrid Bergmana Casablanca c. filmben (forrás: Wikipedia)
hírlevél
