Vizuál

Sylvia Plachy: "A rossz szagokhoz jó emlékek fűznek"

2015.03.07. 06:58
Ajánlom
Az ellenfény vízesésszerűen lágyítja meg a beállításait, a fátyolos gőztől tejszerűvé lesznek, a kompozíciókban kanyargó füsttől pedig álomképekhez válnak hasonlóvá Sylvia Plachy fotói. A világhírű fotóművész szemben ül velem, a Mai Manó Ház Napfényműterméből halk jazz szivárog felénk, időnként kalapácszaj üti félre az ütemet, körülöttünk egy félig installált kiállítás képei. INTERJÚ

- Andalító, otthonos nyugtalanság árad a képeiből. Ha a Nap süt is, a nagyításain mintha ősz lenne mindig. Ez a kicsit torz, elmosódott világ Közép-Európára emlékeztet engem, magamra, magunkra ismerek benne. Azt hiszem, mi valamiképpen ilyenek vagyunk...

- Csak ti vagytok ilyenek szerinted? Elvégre én is innen származom...

- Éppen ez az! Lehetséges, hogy ezt a látásmódot innen vitte magával? De pontosan mi az, amit látni, fényképezni szeret?

- Sosem a tárgy, vagy a felület érdekel. Azt keresem, ami alatta bújik meg. A lelket és az érzést, ami Nina Simon hangjában ugyanúgy ott van, mint egy álmos délutánban, vagy két combban, amik egymáshoz simulnak. Nem fejből, hanem szívből fényképezek. Szeretem azokat a képeket, amiket a falakon és a földön látsz, és azt hiszem, igazad lehet. Ez a cigarettafüstös, szomorkás, szeles homályosság innen ered valószínűleg. Kelet-európai. Bennem, velem van születésem óta. A gyerekkoromra emlékeztet. A fotóimmal pedig azt keresem mindig, ami ismerős, ami otthonos. Képeket készítek ugyan, de nekem igazából az a fontos, ami nem látszik. 

- Nekünk mintha mégis megmutatkozna, áttetszene. Tudja, A Grand Budapest Hotel című film jut eszembe. Amióta megnéztem, folyvást azon gondolkozom, hogy vajon egy amerikai, vagy akár egy nyugat-európai néző ugyanúgy látja-e Zweig vászonra vitt világát, mint ahogy mi látjuk. Ugyanez merült fel bennem az Ön fotói kapcsán is. Egy New York-i galériában ugyanúgy előtűnnek a nem látszó részletek Sylvia Placy képein, mint itt, Budapesten?

- Azt hiszem, akik értik a képek nyelvét, azok számára igen, bár az „új emberek" számára már aligha. Őket annyi kép veszi körül, hogy egyszerűen nem látják már a képeket. A frizurát, a ruhát, esetleg az éleket nézik csak, de egészében nem értik, amit a fotó mesél. Engem a film kapcsán, amit említesz, az lepett inkább meg, hogy Wes Anderson hogy tudta Kelet-Európát ilyen pontosan megragadni. A saját szűrűjén keresztül láttatja persze - színessé, humorossá, könnyűvé varázsolja -, de akkor is szédületes, hogy ez a texasi fiú mi mindent megértett belőlünk.

- Ha már filmek, engem számos fotója Tarkovszkij világára emlékeztet, máskor pedig Kusturica nevet rám vissza a képekről.

- (Mosolyog.) Tarkovszkij és Kusturica. Érdekes, hogy őket mondod, mindkettejükkel találkoztam. Izgalmas alkotók.

- Persze, de nagyon különbözőek. A kiállításon mégis jól megférnek egymás mellett.

- Ez a tárlat célzottan ide készült, és úgy alakítottuk ki, hogy mindegyik teret egy-egy érzés határozzon meg. Ezek között lehetnek olyanok, amik - ahogy te mondod - Tarkovszijra, vagy Kusturicára rímelnek. Többször jártam már a Mai Manó Házban, s amikor a tárlathoz válogattam a képeket, tudtam jól, hogy melyik szobának milyen a kisugárzása, hangulata, mi hova illik. Mindegyik terem egy-egy fejezet most a nagy egészből, amit a Mikor lesz holnap című kiállítás jelent.

- A termeken belül kialakulnak sűrűbb és lebegősebb részek, könnyedebb és súlyosabb szekvenciák. Ha minden szoba egy fejezet, a fotók akkor egy-egy mondatot jelentenek?

- Minden kép önálló, egész. Szerkezet és hangulat, értelem és szépség egysége. Hasonlít a mondathoz, igen. Egy kiállítás megépítése pedig olyan, mint a mondatokat úgy tenni egymás mellé, hogy azok koherens fejezetté, összességében pedig egy tiszta, izgalmas könyvvé álljanak össze. Mindegyik kép egy halk haiku, de akkor jó a kiállítás, ha ezek a rövid költemények együtt, egymást felerősítve, szimfóniaként, vagy éppen operaként is képesek megszólalni.

- Amikor itthon jár, törekszik rá, hogy írja tovább ezt az opuszt? Érik még új inspirációk errefelé?

- Tizenhárom éves voltam, amikor elmentünk Magyarországról. Óriási űr maradt bennem. Hiányzott a táj, a barátaim, a világ, amit épp kezdtem megismerni. Amerikában viszont idegen volt számomra minden. Először nyolc évvel később tértem haza, és igyekeztem képekkel tölteni fel a bennem lévő hiányt és átlátszó filmen elvinni valamit magammal innen. Sikerült is, de a múltba tekintés, a Kelet-Európa-nosztalgia és a honvágy visszatér azóta is minden könyvemben. Az Önarckép hazatérő tehenekkel című album összegzi azt, amit erről a vidékről gondolok. Azzal a kötettel - azt hiszem - lezártam magamban a történetet. Igaz, azóta is folyton új képeket keresek. És amikor jövök, fotózok most is, de egyre kevesebb témát találok már. Tudod, ahogy idősödünk, igyekszünk szikárabban fogalmazni. Egyre kevesebb képpel, egyre kevesebb mondattal beszélni. Talán ugyanazt a fejezetet írom most is, mint régen, csak szigorúbban válogatom hozzá a szavakat.

- Ha a szavak fogynak is, az illatok megmaradnak. Látszanak szinte a képein. Érdekelne, hogy milyen illatokra, szagokra emlékszik vissza a gyerekkorából.

- A szén és a rossz cigaretta füstje, az akácfa virága és a konyhából jövő ételszag. A rossz szagokhoz általában jó emlékek fűznek, mert valahogy mindig a holnap ígéretét hordozták magukban. A holnap állandóságot ígér, de változást is hoz. Ezért választottuk a kiállítás címéül azt a mondatot, amit gyermekkoromban, lefekvés előtt kérdezgettem édesanyámtól: Mikor lesz holnap?

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál tűz

Kimentették a Notre-Dame festményeit

Az utolsó festményeket, 15 darab 17. századi képet is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A Notre-Dame lángjai

Ezt az egészet igazándiból sosem akartam megírni, de most olyan helyzetet teremtett az élet, hogy egyszerűen muszáj! 1992 nyarát Párizsban hédereltem végig egy cimbimmel, és ez megváltoztatta az egész életemet. Előtte ugyanis szerelmes voltam, utána meg már nem. Miközben állítólag Párizs a szerelmesek városa. Hát, nekem sikerült ezt is inverzben lehozni!
Vizuál Cannes 2019

A nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik Cannes

Jim Jarmusch zombifilmjével nyílik a 72. cannes-i fesztivál május 14-én. Visszatér és versenybe száll az Arany Pálmáért Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Terrence Malick és a Dardenne fivérek is, a zsűri elnöke Alejandro González Inárritu lesz.
Vizuál fényképTár

Róbert bácsi – jótevő vagy csaló?

A nagylelkű adakozót mindenki csak így ismerte Budapesten: Róbert bácsi. A városhoz tartozó egyik jellegzetes figura volt ő. Hogy ki is ő valójában, az már a kortársaknak is komoly fejtörést okozott, sőt rendőrségi nyomozás is volt az ügyben..
Vizuál interjú

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel.