A festészetben csak akkor jön el a rombolás ideje, ha már létrehoztunk valamit. Ti olyan falakat akartok lebontani, amelyek még nincsenek. Ahhoz, hogy leomoljanak, előbb fel kell húznotok őket.

 Ezzel a néhány szóval kezdi minden évben a tanítást Matteo Massagrande a Kalocsától néhány kilométerre fekvő hajósi művésztelepen, ahová évtizedek óta azért járnak a világ számos pontjáról a fiatal és idősebb, amatőr és professzionális festők, hogy tehetségüktől, művészi múltjuktól függetlenül néhány héten át a Maestro egyedülálló módszerei alapján fejlesszék tudásukat.

Míg a tanulni vágyók Hajóson, addig a kiállításokat szívesen látogató közönség Tihanyban találkozhat az olasz festő művészetével: május első napjától két és fél hónapon keresztül Massagrande címmel - a művész legújabb munkáiból - rendez kiállítást a KOGART Kiállítások Tihany.

Massagrande 2

Munkáival arra törekszik, hogy megakadályozza a múlt megsemmisülését, de nem azért, hogy dokumentálja az ábrázolt dolgokat, hanem hogy mi is felfedezzük a letűnt korok épületeiben, mindennapi eszközeiben rejlő szépséget, harmóniát és hogy képei segítségével gondolatokat, érzelmeket hívjon elő belőlünk. Képeinek titokzatos világa gyermekkori élményekből, művészettörténeti előképekből és véletlenül szerzett tapasztalatokból egyaránt táplálkozik.

Az utóbbi években festészetének – így a mostani kiállításnak is - a különféle enteriőrök, belső udvarok és tájképek kombinálásával alakított kompozíciók a legfontosabb témái. A képeken megjelenő, mozdulatlan épületbelsőben az otthagyott tárgyak, a néma falak és a kopott, töredezett kőpadló is az időtlenséget árasztja, a gondosan megszerkesztett terekbe pedig olyan, a színeket felragyogtató vagy az éles körvonalakat elmosó, minden irányból áramló fény érkezik, amely szintén ellentmond a természet törvényeinek. A tér és fény sajátos együtthatása új jelentésárnyalatokkal gazdagítja a kompozíciót.

Massagrande 1

Az enteriőrök lezárásaként a képek hátterébe Massagrande behozza a külső természetet: az „élettelen”, időtlenségbe merevedett előtérrel szemben a fák leveleit kellemes nyári szellő rezegteti, vagy éppen eső áztatja, az ég pedig hol kéken ragyog a vakító nyári napfényben, hol felhők borítják. Az épített tér állandóságával szemben ott áll az örökké változó természet, az időtlenséggel szemben a pillanatnyi változás megannyi lehetőségét magában hordozó idő.