Vizuál

Szabadtéri szoborkiállítás és grafikai tárlat nyílik Szentendrén

2021.08.06. 10:00
Ajánlom
A Szentendrei Régi Művésztelep két kiállítása a MANK jóvoltából valósul meg, és egy világméretű művészeti mozgalomhoz kapcsolódik.

Az Inktober címmel megrendezett grafikai kiállítás szorosan illeszkedik Jake Parker amerikai illusztrátor kezdeményezéséhez, amely 2009-ben jött létre és abból a felismerésből indul ki, hogy sok grafikusnak egyre kevesebb ideje van autonóm, tradicionális technikával készült műveket létrehozni. A most kiállított alkotások ezért főként a klasszikus tus-tinta-ceruza rajzokra fókuszálnak.

A tárlathoz egy kihívás is kapcsolódik, a projektben résztvevő több százezer magyar és külföldi művész célja, hogy minden nap elkészítsen egy művet.

Mellette a MANK Szentendrei Régi Művésztelepén, a Jeges Ernő műteremben pop-up kamarakiállítás nyílik, az egyik kiállító, Krizbai Gergely „Krizbo” pedig a kiállítás idején a műteremben alkot.

A telepen helyet kapó Szobrok a kertben szabadtéri tárlat harmadik alkalommal költözik a Szentendrére, és mutatja meg a művésztelep életét, miközben reflektál a kert természeti elemeire, organikusságára.

Az Inktober augusztus 29-ig, a Szobrok a kertben szeptember 27-ig tekinthető meg.

Fejléckép forrása: MANK

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Vizuál ajánló

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Vizuál hír

Rekordértékű Zsolnay-vázát árvereznek el a Virág Judit Galéria aukcióján

A galéria december 16-i aukcióján 15 millió forintos kikiáltási árról indul egy Zsolnay óriásváza. Az árverésen Boromisza, Czigány, Czóbel, Mednyánszky és Vaszary remekművei is kalapács alá kerül.
Vizuál ajánló

Filmek a valóságról, a művészet erejével – januárban jön a 10. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A jubileumi szemlén a közönség több mint kétszáz vetítésen vehet részt Budapesten, illetve tíz másik nagyvárosban. A legizgalmasabb hazai és nemzetközi dokumentumfilmek mellett az alkotókkal és szakértőkkel is találkozhatunk a fesztivál során. 
Vizuál ajánló

A művészet és az etnográfia termékeny találkozása a Néprajzi Múzeumban

November 30-án megnyílt A kétely felfüggesztése című új, kortárs képzőművészeti kiállítás a Néprajzi Múzeumban. A kiállítótérben a néprajz és a kortárs művészet kérdései, válaszai, képviselői keresztezik egymást.