Vizuál

Szabó Magda-szobor áll majd Debrecen főterén

2017.09.21. 11:16
Ajánlom
"...az én debreceni otthonomhoz tulajdonképpen nem kellenek se bútorok, se falak. Egy egész földrajzi és törvényhatósági egységben lakom: a város, ahol fizikai és szellemi formámat megkaptam, teljes egészében az enyém."

Szabó Magda szülővárosa, Debrecen programok egész sorozatával készül az írónő születésének 100. évfordulójára. A Méliusz Juhász Péter megyei könyvtárban szerdán nyílt emlékkiállítás, MagdaFeszt címmel pedig a debreceni Csokonai Színház rendez fesztivált október 2. és 10. között, ahol a debreceni író műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség. Az ünnepségek keretében a város főterén  felavatják Szabó Magda egész alakos szobrát, amiről a dehír.hu közölt képet. Az író a város díszpolgára, és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka volt.

Szabó Magda tervezett szobra

Szabó Magda tervezett szobra (Fotó/Forrás: dehir.hu)

Az ötletgazda Móra kiadó vándorkiállítása Szabó Magda életművének gyermek- és ifjúsági regényeit jeleníti meg fotók, szöveges tájékoztatók és könyvborítók segítségével, de láthatóak például a Tündér Lala bábfigurái, amelyeket a debreceni Vojtina bábszínház adott kölcsön, de az Abigél televíziós feldolgozásából is kaphatnak ízelítőt a látogatók az október 14-ig megtekinthető tárlaton. 

A fesztivállal Szabó Magda munkásságának ünneplése mellett szervezők hagyományt is szeretnének teremteni: a jövőben olyan női alkotókat állítanak majd a középpontba, akik hasonlóképpen egyedülálló, ám kevésbé hallható hangjai a jelen vagy a múlt színházművészetének.

A Csokonai Színház két korábbi, nagy sikerrel játszott előadását, a Régimódi történetet és Az ajtót is felújítja, de két ősbemutatóval is készül a MagdaFesztre: Szüts Apor A hallei kirurgus című kortárs operája Szabó Magda azonos című rádiójátéka alapján íródott (rendező: Gemza Péter), a Ha álom az élet című előadás pedig, amelynek a rendezője a francia Adélaide Pralon, a híres francia írónő, George Sand életének és művészetének motívumaiból táplálkozik.

Miklósa Erika énekesnő Szirtes Edina Mókus hegedűművésszel és a Csokonai Színház énekkarának közreműködésével ad koncertet

 október 10-én este 8 órától. Elviszi Debrecenbe a Mosonyi Aliz meséjéből készült Az öreg kisasszony autósmeséi című gyermekelőadását Takács Katalin, illetve az E-Mancik Színházi Manufaktúra a Verslábak neccharisnyában című, kortárs női költők műveiből összeállított produkciója is látható lesz.

Szabó Magda 1964

Szabó Magda 1964 (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

A Budapesti Operettszínház az Abigél adaptációjával érkezik a Csokonai Színházba. Az előadást három alkalommal (október 7-én, 8-án és 9-én) láthatja a közönség. Szabó Magdát, a lírikust állítja középpontba a Gózon Gyula Kamaraszínház Agyigó című produkciója. Az Agyigó a fesztivál utolsó napján, október 10-én tekinthető meg a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

A fesztivál ideje alatt Tisztuló horizont címmel álló- és mozgókép-installáció tekinthető meg a színházban,

emellett beszélgetésen mutatják be az Alföld folyóirat Szabó Magdára emlékező írásait, illetve tematikus szabadulószobával is várják az érdeklődőket.

Az I. MagdaFeszt megnyitó ünnepségét október 2-án este tartják a Csokonai Színházban, az író századik születésnapján, október 5-én pedig díszelőadáson mutatják be Szabó Magda Régimódi történet című színművét. A darabot Szabó Magda legkedvesebb debreceni színész-rendezője, Csikos Sándor állítja színpadra, a főbb szerepeket Kubik Anna, Sárközi-Nagy Ilona és Garay Nagy Tamás alakítják.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János tanítja újra beszélni a sztrókon átesett Lang Györgyit

Az énekesnő erről a Klubrádió Ötös című műsorában beszélt Falusi Mariannak, akivel korábban együtt vezették a műsort – számolt be róla a Színház Online.
Klasszikus

59 éves korában elhunyt Patkós Sándor fagottművész

Tragikus hirtelenséggel, életének 59. évében, január 26-án elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja.
Zenés színház

Visszatérés a varázserdőbe – a Szentivánéji álom az Eiffel Műhelyházban

Január 28-tól újra látható az Opera műsorán Britten operája, a Szentivánéji álom. Az eredetileg operavizsgaként létrejött produkció csaknem hat év után kerül ismét színre.
Klasszikus

Mozart első műve

Mindenki tudja, hogy Wolfgang Amadeus Mozart csodagyerek volt, aki már egészen ifjú korában elbűvölte a zeneszerető közönséget. De melyik volt az ifjú komponista legelső darabja, és hány évesen alkotta meg?
Tánc

Élőben, a színpadon festenek majd a Feledi Project legújabb táncszínházi bemutatójában

Feledi János Csehov Sirályát állítja színpadra február 7-én a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás érdekessége, hogy Bánki Ákos festőművész a teljes előadás alatt a színpadon fog festeni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kiállítás

Dante, a kiapadhatatlan forrás

A Dante emlékév nem zárult le a naptári év befejeztével. A Dante univerzuma című kiállítás a szegedi Reök-palotában folytatja útját, március 16-án pedig a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában Sárkány Győző Végtelen színjáték című tárlata tiszteleg Dante Alighieri munkássága előtt.
Vizuál kiállítás

A műgyűjtés szenvedély, izgalom, meglepetés – válogatás a Millot-Durrenberger kollekcióból

Madeleine Millot-Durrenberger Budapesten, a Mai Manó Házban mutatja be nem mindennapi fotográfiai gyűjteményének egy válogatását. A műgyűjtés szenvedélye című tárlat mégsem egyszerű tematikus válogatás, hanem magának a műgyűjtés folyamatának érzékeltetésére vállalkozik.
Vizuál hír

Most vagy soha! – 4,5 milliárdból készül grandiózus Petőfi-film

A Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyvéből készülő alkotás a márciusi ifjak sorsfordító napjának, 1848. március 15-nek állít emléket.
Vizuál ajánló

Helen Mirren közreműködésével elevenedik meg Anne Frank tragikus története

A január 27-től látható Anne Frank – Párhuzamos történetek című dokumentumfilm új perspektívából mutatja be az emberiség történetének egyik legsötétebb időszakát és a háborúban elhurcolt gyerekek tragikus sorsát.
Vizuál hír

Saját Banksy-képeit árverezteti el Robbie Williams

A három alkotás között szerepel a Girl With Balloon (Lány lufival) című kép is, amelyre a Sotheby's londoni árverésén lehet majd licitálni március 2-án.