A táncrendek többsége intim, titokzatos és keveset tudunk az eredetükről. Az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára több száz táncrendet őriz, amelyek a bálok hagyományos kellékeinek számítottak.
Története még a reformkorba nyúlik vissza, de virágkorát a dualizmusban élte. A kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchiában feléledt a nagy báli hagyomány, Bécs mellett Pesten is nyüzsgő társadalmi élet alakult ki.
Az első fennmaradt táncrend egy bécsi juristabálból származik az 1830-as évekből.
Táncrendek (Fotó/Forrás: OSZK)
A táncrend tulajdonképpen egy programfüzet, amely eleinte egyszerű virágmintás kivitelezésben készült, később azonban igazi remekművé vált. Az idő előrehaladtával egyre nagyobbak lettek a díszek és egyre kisebbek a hozzá tartozó füzetek és íróeszközök. A 20. század fordulóján a táncrendeket már könyvkötők, ötvösök, díszműiparosok állították elő és rendkívül változatos anyagokból, papírból, bársonyból, selyemből és bőrből készültek.
A kis ceruzával - amely sok esetben a füzet zárjaként is szolgált - a táncra felkérő gavallér nevét jegyezték be, az apró tárgyat pedig a hölgyek egy kis zsinóron függő akasztó segítségével rögzítették a ruhájukhoz vagy a legyezőjükhöz.
A bálozók a táncrendjüket vagy már a mulatság előtt megkapták, vagy a bejáratnál lévő tálcáról vehették el, olykor pedig a vacsora menükártya mellé helyezték el számukra. A farsangi báli szezon a jogászbállal indult, majd minden egyesület és foglalkozási ág megtartotta a saját estélyét. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó báli időszakot általában a jelmezes művészbál zárta. A bálozás hagyománya a ’30-as évekig tartott, majd a háború szakította meg a mulatozást.
A táncrendekből a nemzeti könyvtár minitárlatot rendez, amely 2020. február 6 – 25-ig látható az V.szinten.
hírlevél
