Vizuál

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

2023.06.07. 10:05
Ajánlom
A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.

Francoise Gilot 1921. november 26-án született Neuilly-sur-Seine-ben. Első litográfiáit a párizsi Atelier Mourlot-ban készítette, egyedüli nőként abban a műhelyben, amelyben a 20. század első felének nagy mesterei, köztük Picasso, Léger, Matisse, Miró, Chagall, Giacometti is dolgoztak.

A nála negyven évvel idősebb Picassóval 1943-ban ismerkedett meg, kapcsolatuk tíz évig tartott, és két gyermekük született, Claude és Paloma.

Mivel ő volt az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót, a férfi igyekezett teljesen ellehetetleníteni Gilot-t.

Miután útjaik szétváltak, Gilot lassan kiérlelte saját festői stílusát, színpadi díszletet és jelmezeket is tervezett. A rajz és papírmunkák is segítették abban, hogy amennyire lehetett, kivonja magát Picasso művészi hatása alól. A hatvanas évekre egyre inkább elengedte a szigorú vonalvezetést, formái lágyultak, líraibbá váltak. Ekkor készült egyik legnagyobb szabású műcsoportja, a Labirintus-sorozat is, amelyben az őt ért traumákat is igyekezett feldolgozni.

francoise_gilot_gordiuszi_csomo_2008_varfokgaleria-131252.jpg

Françoise Gilot: Gordiuszi csomó, 2008 (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)

Idővel egyre fontosabbak lettek számára a színek is, Keleti város I-II. című képei Matisse színkezelésének hatását mutatják, ám közben a fekete és a fehér erős kontrasztjára építő tusrajzokat is alkotott az ekkorra az Egyesült Államokba költöző festő.

Francoise Gilot-ra sokáig csupán „Picasso múzsájaként” tekintettek, de munkái mára bekerültek a világ legnagyobb múzeumaiba,

a Sotheby’s egyik idei aukcióján pedig már egymillió eurónál is magasabb áron kelt el egy festménye.

Műveiből több tárlatot is rendeztek a budapesti Várfok Galériában, amellyel a festőnő életre szóló barátja, Rozsda Endre (1913-1999) Párizsban élő magyar festőművész révén került kapcsolatba. 2000 óta ez a galéria képviseli Francoise Gilot-t Magyarországon és a régióban. A Várfok Galéria legutóbb századik születésnapján, 2021 novemberében tisztelgett egy retrospektív jellegű kiállítással a festőnő előtt.

A százéves Françoise Gilot jubileumi kiállítása a Várfok Galériában

Kapcsolódó

A százéves Françoise Gilot jubileumi kiállítása a Várfok Galériában

Tovább folytatódik a Várfok Galéria Françoise Gilot századik születésnapja előtt tisztelgő sorozata. Az art Karlsruhe és az Art Market sikerei után, nagyszabású retrospektív-jellegű kiállítás látható a művész munkáiból a Várfok Galériában.

Gilot több könyvet is írt, az Életem Picassóval című 1964-ben jelent meg, s utána több nyelven, köztük magyarul is napvilágot látott. Könyvet írt 1990-ben a két festőóriásról Matisse és Picasso – barátság a művészetben címmel, saját művészi fejlődését írta meg A tekintet és a maszk című kötetben.

Gilot munkásságát több magas kitüntetéssel, köztük a francia Becsületrenddel ismerték el.

Az érzékeny témára való tekintettel ebben a cikkünkben nem jelenítünk meg reklámot.

Fejléckép: Francoise Gilot a Városkép III. Budapest című képével a New York-i műtermében, 2017 (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)

Férfiak árnyékában – öt tehetséges női művész, akiket életükben inkább múzsaként ismertek

Kapcsolódó

Férfiak árnyékában – öt tehetséges női művész, akiket életükben inkább múzsaként ismertek

„Nem hiszem, hogy egy férfi valaha is egyenrangú félként kezelt volna egy nőt, pedig nőként ez minden, amit szeretnék" – írta jegyzetfüzetébe Berthe Morisot festőművész, aki jó barátságot ápolt Manet-val, Monet-val, Degas-val és Renoirral. Cikkünkben olyan női alkotókat gyűjtöttünk össze, akiket sokáig vagy még mindig csak múzsaként tartanak számon, pedig kiváló művészek is voltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Vizuál hír

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Vizuál hír

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.
Vizuál hír

Mads Mikkelsen kapja a Zürichi Filmfesztivál Arany Ikon-díját

Az ötvenhét éves dán színész személyesen veheti át majd a kitüntetést október 6-án. A zürichi közönségnek is bemutatják legújabb filmjét, A fattyú című történelmi drámát, amelyben a főszerepet alakítja.