Vizuál

Szent Iván éj kétszer

2011.06.10. 09:04
Ajánlom
Idén két hétvégén is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját.

Az elmúlt években minden esztendőben egyre feljebb ívelt a Múzeumok Éjszakája népszerűsége, oly annyira, hogy 2010-ben már 450 ezer látogatója volt a rendezvénynek. Ezt a tényt maguk a szervezők sem hagytak figyelmen kívül, így megszületett a Múzeumok Őszi Éjszakája ötlete, idén pedig újabb elemmel bővült a különleges múzeumi repertoár: egy éjszaka helyett két alkalommal is Éjszakázhatunk idén nyáron. 

A duplázás határai időben és földrajzilag egyaránt pontosan meghúzhatóak. Június 18-án a vidéki helyszínek várják programmal az érdeklődőket, míg június 24-én Budapesten éjszakázhatunk múzeumokban. A két napon együttesen mintegy háromszáz intézmény várja a látogatókat, így részletes programajánlóra nem is vállalkoznánk, de kedvcsinálónak álljon itt pár igazán különleges ajánlat. Az egri várban tárlatvezetéseket tartanak a kazamatákban, Pécsett fáklyás kiránduláson vehetünk részt a Jakab-hegyen, ami nem csak sportprogramnak nem utolsó, de séta közben egy szakszerű régészeti előadást is végighallgathatunk, míg Kecskeméten optikai játékokat építhetnek kicsik és nagyok.

Vidéken belépőjegyek az adott múzeumban vásárolhatóak, míg Budapesten a rendezvény egységes karszalagbelépővel látogathatók (felnőtt belépő: 1400 Ft, gyerek 600 Ft, 6 éves kor alatt a belépés ingyenes). A karszalag belépést biztosít a csatlakozott budapesti intézmények minden programjára és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is. Budapesten a karszalag 2011. június 24-én a rendezvények ideje alatt a látogatók igénybe vehetik az öt különböző útvonalon, 18:00-02:30 óra között közlekedő Múzeumbuszokat, valamint 16 óra és hajnali 5 óra között a BKV bármely menetrend szerinti járatát. A karszalagok megvásárolhatóak a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve együttműködő partnerünk, a BKV jegypénztáraiban. 

A Múzeumok éjszakájában résztvevő intézmények elérhetőségeit és a részletes programot itt találják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Vizuál frida kahlo

Válaszolt a mexikói követség a Frida Kahlo-kiállítást ért támadásra

„Frida Kahlo: kommunista, trockista, de mindezek előtt, művész” – szögezi le David Nájera nagykövet a Magyar Időkben megjelent cikkre reagálva. A lapban támadott kiállítást már ez első héten tízezer látogató tekintette meg.
Vizuál british múzeum

Már a Húsvét-szigetekről is támadják a British Museumot

A Húsvét-sziget őslakos közösségei egy egyedülálló moai szobrot szeretnének visszakapni a múzeumtól. A szobrot a britek még 150 éve vitték el a Chile partjaitól 3500 kilométerre lévő szigetről, hogy Viktória királynőnek ajándékozzák.
Vizuál oscar-díj

Egyre kétségbeesettebb az Oscar: jöhet a Legjobb populáris film kategória?

A nézettségért folytatott harc egyre elkeseredettebb döntéseket eredményez az Oscart kiosztó Akadémiánál - lehet, hogy néhány év múlva Marvel-filmek, Michael Bay-akciómozik és fantasyk is Oscar-díjasnak vallhatják magukat?
Vizuál ajánló

Jön a szenzációs műkincsrablásról szóló animációs thriller

Augusztusban és szeptemberben elővetítéseken mutatkozik be Milorad Krstic rendező Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animációs akció-thrillere.