Vizuál

Szentendrén vesznek végső búcsút Csíkszentmihályi Róbert szobrászművésztől

2021.09.01. 14:45
Ajánlom
Szeptember 6-án délelőtt 10 órakor Szentendrén, a Sztaravodai úti temetőben vesznek végső búcsút Csíkszentmihályi Róbert szobrászművésztől, a nemzet művészétől. Az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közlése szerint a gyászmisét fél 12-kor a szentendrei Péter-Pál templomban tartják.

A Kossuth-díjas szobrászművész, az MMA rendes tagja, Szentendre város díszpolgára életének nyolcvankettedik évében, augusztus 26-án hunyt el. A művészt a Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Szentendre város saját halottjának tekinti.    

Csíkszentmihályi Róbert 1940. január 5-én Budapesten született. 1954-től 1958-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba járt Budapesten, majd 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak. 1965 és 1975 között művészpedagógusként is tevékenykedett, 1965 és 1967 között általános iskolai rajztanár volt Vác-Deákváron, majd a budapesti Kirakatrendező Iskola rajz-művészettörténet tanáraként dolgozott. 1967 és 1975 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (Budapest) tanára, 1971-től 1972-ig a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola tanára volt. 1975 óta önálló művészként dolgozott.

Csíkszentmihályi Róbert munkássága összetett, sokrétű, a szobrászat minden területét és ágazatát, megannyi műformáját és műfaját, csaknem minden anyagmegmunkálás-módját és technikáját felöleli.

A hatvanas évek közepe óta épülő oeuvre művei a kezdetektől napjainkig jelen vannak a magyar művészet hazai és külföldi kiállítási fórumain, számos kompozíciója gazdagítja a rangos hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények anyagát, és megannyi alkotása lelt otthonra - idehaza és a határokon túl is - a köztereken és a középületekben.

Művészetében azonos súllyal jelennek meg a tradicionális kisplasztikák, a kisszobrok, kiállítási plasztikák, az érmek és plakettek és a megbízásra készített monumentális emlékművek, emlékszobrok, díszítő plasztikák, díszkutak, valamint a síremlékek és az épületekhez kötődő emlékjelek. Fontosak a szakrális, az egyházi épületekbe, a templomokba vagy közvetlen környezetükbe komponált és került kompozíciói.

Elgondolkodtató, hogy a szobrász mesterség eszköztára a szoborkészítés több ezer éves története során szinte semmit sem változott. Ebben az ósdi szellemi „műhelyben" érzem jól magam." (Csíkszentmihályi Róbert)

 

 

Fejléckép: Csíkszentmihályi Róbert / Fotó: Lugosi Lugo László / MMA

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket. 
Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését.