Kivételes helyzetben van a látogató amikor a budapesti preraffaelita kiállítás gyöngyszemei között sétál, hiszen a londoni Tate Britain állandó kiállításáról érkezett csaknem száz műtárgy ritkán szokott útra kelni. Carol Jacobi kurátor, a korszak elismert kutatója kilenc tematikus egységre osztotta az anyagot, a remekművek befogadását erősíti a kiállítótér világítása, a nagyméretű fotó installációk, a kinagyított versidézetek, a (pandémiának köszönhetően) szokatlanul alapos képleírások és egy mindent helyre tevő időrendi táblázat is.
Szükség is van erre, mert az angol festészet általában kevésbé ismerős Magyarországon. Sokkal többet tudunk München, Bécs, Berlin, vagy Párizs művészeti törekvéseiről, esetleg a kortárs angol képzőművészetről, David Hockney vagy Francis Bacon, Lucien Freud munkásságáról, a Byron-rajongók meglehet felfedezték maguknak William Turner csodáját, de a 19. századi preraffaelitákról kevesebbet hallottunk. Pedig nem egy alkotásuk ma már popkulturális ikon, instagrammos rajongótáborral és számtalan kulturális utalással: elsősorban John Everett Millais Opheliája, vagy a Budapesten is látható John William Waterhouse (már-már impresszionista) Shalott kisasszonya (The Lady of Shalott) őrzi népszerűségét.
Talán ezért is olyan ismerős minden a falakon: az érzékeny, kifürkészhetetlen, erős nőalakok, az irodalmi, bibliai utalások, a részletgazdag természetközeli gesztusok. A szokatlanságukban izgalmas kompozíciók egyszerre repítenek az ókeresztény, kora középkori freskók világába és a századforduló szecessziós, modernista irányzatai felé. Végül is nem meglepő, hogy az impresszionisták ugyanúgy felfedezték maguknak a preraffaelitákat, mint a szimbolisták vagy később a fauvok (Vadak).
Ki gondolta volna, hogy a plein-air festészet is tőlük indult?
A mozgalom egyik alapítója, William Holman Hunt számára a természethűség olyannyira kiemelt művészeti programot jelentett, hogy dokumentálhatóan ő festette az első, szabad ég alatt, természetes fényben készült képet 1849-ben, Rienzi címmel. Modellként barátaira, a Preraffaelita Testvérség alapítóira, Dante Gabriel Rossettire és John Everett Millaisra osztotta a halott forradalmár és testvére szerepét. A preraffaeliták előszeretettel mintázták a hőseiket kortársaikról, gyakran rokonaikról, barátaikról, szerelmeikről ezért sokan túlságosan is realisztikusnak találták műveiket, de az állandó kritikák ellenére óriási népszerűségnek örvendtek.
1848 tavaszán tiltakozások és forradalmak hulláma söpört végig Európán, hatásuk alól a fiatal festőnövendékek sem tudtak kitérni. Hunt és Millais is részt vett a munkások jogaiért szervezett londoni chartista tüntetésen, majd szeptemberben Rossettivel és négy társukkal együtt megalapították Preraffaelita Testvériség nevű mozgalmat. Egy évvel később, 1849-ben az olasz emigráns családból származó Rossetti megírta a magyar szabadságharccal szimpatizáló A nemzetek közötti segítségnyújtás elutasításáról című művét. A hét fiatal diák a festészetben is forradalmi gondolatokat keresett, Ford Madox Brown (Rossetti mestere) közvetítésével találtak rá a német nazarénus festők munkáira, akik először fedezték fel maguknak a Raffaello-korszaka előtti művészetet. A preraffaeliták iskolatársak voltak a híres Királyi Akadémián, együtt unták a megmerevedett oktatást és az érett reneszánsz kötelezően idilli szépségét.
Rajzkörökben barátkoztak össze egymással, papírfecnikre, borítékok hátoldalára skiccelték fel ötleteiket, ezekből született később a mindent átható esztétikai mozgalmuk.
Névválasztásukkal nyíltan kifejezték, hogy a Raffaello előtti művészet érdekli őket és ettől kezdve képeiket a PRB rövidítéssel szignálták. Bár csak öt éven át alkottak együtt, 1855-ben ott voltak Párizsban a világkiállításon, ahol először mutatkozhatott be a festészet a vásár történetében. Nemzetközi jelenlétük ettől kezdve rendszeressé vált, Amerika is felfedezte a nagy művészekké váló alkotókat. Vezéralakjuk Rossetti lett (tőle látható a legtöbb mű a kiállításon), tanítványokkal, követőkkel, népes rajongótáborral, mígnem a századfordulóra a preraffaelita stílus is intézményesült és akadémikussá vált, de ne fussunk ennyire előre.

Dante Gabriel Rossetti: Dante álma Beatrice halálának idején, 1856 (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)
Érdekes belegondolni, hogy Darwin és Dickens csak egy generációval voltak idősebbek a fiatal preraffaelitáknál (A fajok eredete 1859-ben jelent meg), és ahogy ők, úgy az új művészeti mozgalom sem tudta kivonni magát a viktoriánus Anglia ipari forradalmának totális hatása alól. Programadó kompozícióik is erős szociális érzékenységről árulkodtak, például Rossetti 1851-es Angyali üdvözlete (Ancilla Domini!), amely a bibliai téma modern, bensőséges, pszichologizáló átértelmezése. A képen a sovány, fakó, álmából felébredő Mária döbbent félelemmel hőköl vissza az angyaltól kapott hír hallatán. A modellek ezúttal a festő testvérei voltak. És itt van Budapesten Rossetti utolsó befejezett nagy műve is, az Ábrándozás (The Day Dreaming) 1880-ból. Az elmúlás, a "lelki szépség" borongós festményén Jane Morris laza zöld selyemruhájában szinte egybeolvad a természettel.
A preraffaeliákat különösen foglalkoztatták tehát a mindennapi angol valóság problémái, az osztályok átjárhatatlansága, a gyáripar, a munka világa és a korszakban felerősödő női emancipáció kérdései: 1866-ban terjesztette elő John Stuart Mill a női választójogra vonatkozó első törvényjavaslatot az angol parlamentben és 1869-ben vettek fel először nőket a brit egyetemekre. A természetszemlélet, vagy a tudomány új eredményei, különösen a geológia, a meteorológia és a botanika szintén érdeklődésük fókuszában állt. Fő műveikben a szerelem, a vágy és a hűtlenség témáit dolgozták fel, ikonikussá vált festményeiken a modern nő archetípusát fogalmazták meg.
Nőalakjaik néha lenyűgözően erősek, istennők, csábítók, mitológiai alakok, máskor törékeny, angyal-szerű lények, Ophélia alakját többen és többször is megfestették.
Híres modelljeik sokszor szerelmeik, később házastársaik voltak, mi több, Jane Morris és Elizabeth Siddal a kor divatdiktátoraivá is váltak. Tekintetük, lebomló hajkoronájuk képek sokaságán tér vissza, életútjuk, személyes történeteik felkavaróak. A kiállítás falait díszítik a szintén a preraffaeliták köréhez tartozó Julia Margaret Cameron fotóművész nagyméretű fotóinstallációi, valamint a költő, Christina Rossetti versei.
A festészet stiláris és tematikus megújítása során a preraffaeliták a művészetre, mint totális egységre tekintettek, és mindvégig megmaradtak álmodozónak. Rajongtak a költészetért, maguk is verseltek, novellákat és esszéket írtak. Rossetti irodalmi ihletettségét keresztneve, a Dante is predesztinálta, saját módszerét „kettős műalkotásnak” nevezte: meg volt győződve arról, hogy egy műalkotást csak egy másik műalkotás értelmezhet, ezért ugyanazt a témát gyakran versben és képben is feldolgozta.
William Morris, és Rossetti kedvenc tanítványa, Edward Burne-Jones is a képzőművészet, a költészet és a zene összecsengéseit kutatta, és második generációs preraffaelitaként a szépség kultuszának igézetében élt. Burne-Jones nagyméretű festménye, az ikonikus A Szerelem temploma a kiállítás egyik ékköve, Andrea Mantegna oltárképe és Morris egyik verse ihlette. Morris már akkor az esztétikus környezet kialakításának és a kézműves hagyományok felélesztésének fontosságát hangsúlyozta, szembement a lélekölő gépesítettséggel és a tömegtermeléssel. Az ő munkássága nyomán jött létre a képző- és iparművészet számos ágát felölelő Arts and Crafts összművészeti mozgalom, közös céget is alapítottak rá 1861-ben. Később a magyar festészetre is ihletően hatottak, elsősorban a fiatal Gulácsy Lajosra, valamint a gödöllői művésztelep szellemi és lelki vezéregyéniségére, Körösfői-Kriesch Aladárra.
A preraffaelita körhöz tartozó nők és férfiak az élet szinte valamennyi területén kísérleteztek, szenvedélyességük jól illett festményeik szélsőséges technikai megoldásaihoz és merész történeteikhez. Bár első képeik a nevetség tárgyai lettek, kortársuk Henry Tate értette őket. Egyik legnagyobb gyűjtőjük lett, múzeuma, a mai Tate Britain 1897-ben nyílt meg, a máig legnagyobb preraffaelita kollekcióval.
A Vágyott szépség című tárlathoz kapcsolódóan nyílt meg a Nemzeti Galériában a mozgalom magyarországi hatását bemutató kísérőkiállítás Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében címmel. A preraffaelita tárlatokhoz egy kortárs művészeti kamarakiállítás is kapcsolódik VAGY-VAGY. Baranyay András: Önarckép Jane Morrisszal címmel.
A Vágyott szépség című kiállítás kurátora: Carol Jacobi, Tate Britain, Curator of British Painting (1850-1915), társkurátora: Plesznivy Edit, Magyar Nemzeti Galéria, a Festészeti osztály vezetője. A budapesti és londoni intézmény közötti kiváló partneri kapcsolatnak köszönhetően 2018-ban szintén a Tate Britainből érkezett a Magyar Nemzeti Galériába a Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete címet viselő nagy sikerű tárlat.
Vágyott szépség - Preraffaelita remekművek a Magyar Nemzeti Galériában
Látogatható: augusztus 22-ig.
Fejléckép: John William Waterhouse: Shalott kisasszonya (The Lady of Shalott, 1888) / Fotó: Magyar Nemzeti Galéria