Vizuál

Szépművészeti Múzeum: 2018 a céldátum

2016.04.01. 15:21
Ajánlom
Újra megnyílik a Román csarnok, lecserélik a korszerűtlen gőzfűtést, akadálymentesítenek, légkondicionálnak, napelemeket építenek, a kiállítóterek és ruhatárak nagyságát is bővítik – vagyis megújítják a Szépművészeti Múzeumot, méghozzá 2018 elejére.

A Liget Budapest projekt keretében 9,5 milliárd forintot szán a kormány a beruházásra, melynek legfőbb feladata a 70 éve a közönség előtt elzárt Román csarnok felújítása. A munkálatok 2015-ben kezdődtek, és 14 ezer négyzetmétert érintenek, így megújul az épület több mint 40 százaléka.

Baán László elmondta; a Szépművészeti megnyitásakor még nem volt szokás időszaki kiállításokat rendezni, inkább az emberek utaztak egy-egy kiemelkedő műtárgy kedvéért. Mára gyökeresen megváltoztak, "demokratizálódtak" a tárlatrendezési elvek, így a múzeumépületeknek nagyságrendekkel nagyobb számú látogatót kell kiszolgálniuk, miközben biztonságos körülményeket kell biztosítaniuk az állandó és időszaki kiállítások műtárgyainak.

A 21. századi igényeknek megfelelően tehát a kiállítóterek nagy részében kialakítják az eddig többnyire hiányzó klimatizálást, korszerű biztonságtechnikát építenek ki, múzeumpedagógiai foglalkoztatókat létesítenek, valamint önkiszolgáló éttermet nyitnak az egyiptomi gyűjtemény eddigi helyén.

Mányi István tervező hozzáfűzte: a 60-80 főre tervezett ruhatárak kapacitását 1200 fősre növelik, és elvégzik a komplex akadálymentesítést is. Így az épületben 2018-tól nemcsak a kerekesszékesek mozoghatnak kényelmesen, hanem például Braille-feliratokat is kihelyeznek és kiépítik az audioguide rendszert is. A kiállítóterek nemcsak minőségileg újulnak meg, összterületük is nő 2400 négyzetméterrel. A mélyföldszinten már meglévő két kiállítóterem és a Márvány csarnok alatti terület egy összefüggő, 1200 négyzetméteres kiállítótérré válik.

Japán tervek alapján épül az Új Nemzeti Galéria

A japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei alapján épül meg az Új Nemzeti Galéria a Liget Budapest projekt keretében a Petőfi Csarnok helyén; a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített modern kori anyagát befogadó épület 2019 nyarán nyitja meg kapuit. Legalábbis a 2015. novemberi MTI-hírünk szerint.

Ezen felül új teherliftet építenek be, lecserélik a hetvenes évekből való gőzfűtést, a felújított tetőre napelemeket és napkollektorokat helyeznek, valamint modern műtárgyszállítási folyósokat is kialakítanak. A Román csarnok újranyitása mellett egy másik termet is megnyitnak a közönség előtt; a hetvenes években vasgerendákkal galériázott Michelangelo termet is rekonstruálják.

Az épület 2018 elejétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből rendezett új állandó kiállításnak, valamint időszaki tárlatoknak ad majd otthont.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Vizuál ajánló

Odüsszeia: sztárparádéval érkezik Christopher Nolan új gigaprodukciója

Egy hét múlva érkezik a mozikba Christopher Nolan Odüsszeia című monumentális filmje. A Matt Damon főszereplésével készült alkotást már a premier előtt heves viták övezik.