Vizuál

Szerdán helyezik végső nyugalomra Schäffer Lászlót

2013.07.22. 16:40
Ajánlom
Az életének 62. évében elhunyt fotóművészt július 24-én 11 órakor kísérik utolsó útjára a Kozma utcai temetőben. "Bohókás, életvidám ember volt, még a halállal is humorizált, azt mondta, hogy aki meghal ebben az évben, az nem hagy restanciát a jövő esztendőre" - mondta özvegye a fotóművészről, aki július 14-én súlyos betegségben hunyt el.

Schäffer László 1951. augusztus 10-én született Budapesten. Fotográfiával az 1960-as években kezdett el foglalkozni, a légifotózás megszállottjaként ismerték, holott tériszonya volt. Rendezőasszisztensként kezdte pályáját a Magyar Filmgyártó Vállalatnál, és itt indult fotóriporteri karrierje is. Az 1970-es évek közepén a Magyar Filmhíradóhoz került. A háborús övezetekben, különleges természeti körülmények között készített fotóit világlapok, nemzetközi ügynökségek használták. Munkáját több nemzetközi elismeréssel, köztük az amerikai Award of Merittel is díjazták.

1979-től több mint 40 könyvet illusztráltak a fotóival, képeit mintegy 20 kiállításon mutatta be. Több szakácskönyv fotózását bízták rá. Az ő fotóival jelent meg A magyarok asztalánál című könyv, amely a magyar gasztronómia 1100 esztendejét mutatja be. A Magyar Millennium Emlékkönyve 2000-2001 egyik fotósa volt. Öt budapesti kerület önkormányzata bízta meg a kerület légifotózásával. A Magyar Rádió megbízásából az Egy csepp emberség és az Én hazám című könyveket illusztrálták fotói. Utolsó rádiós megbízása a Magyar Harangok II. című kötet volt.

Schäffer Lászlót, akit Sefiként emlegettek a barátai, mindig vonzották a szakrális témák, járta a vidéki Magyarországot és egy teljes sorozatot szentelt a "pléhkrisztusoknak". 2006-ban kezdte el képileg feldolgozni a magyarországi zsidó örökséget. Az elkészült fotókból 2007-től minden évben falinaptárat adtak ki. Fotói megtalálhatók a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeumról kiadott könyvben. Légifotózása során megörökítette a Dohány utcai zsinagógát és a Holokauszt Múzeumot is, amelyekről nemcsak külső, de belső képeket is készített.

Utolsó munkáinak egyike volt ez év elején a Dohány utcai zsinagóga szétszedett orgonáinak fotózása, és halála előtt két héttel még a Frankel Leó utcai zsinagógáról készülő könyv illusztrálásához készített fotókat. Örökségét Dávid fia viszi tovább, aki a fényképezéseknél, a légifotózásnál Schäffer László segédjeként dolgozott.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Könyv

„Digitális boomot várok” – beszélgetés Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Az OSZK új főigazgatója tavaly márciusban lépett hivatalba, azóta felgyorsultak a digitalizációs folyamatok a nemzeti könyvtárban. Erről, és az augusztus elején nyíló, Babits Mihály és Török Sophie több mint 6600 dokumentumból álló levelezését feldolgozó adatbázisról is kérdeztük Rózsa Dávidot. 
Klasszikus

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Liszt Ferenc miniszobra díszíti Szöul főutcáját

Új miniszobrot készített Kolodko Mihály, aki ezúttal egészen Ázsiáig repült, hogy leleplezze legújabb alkotását.
Vizuál interjú

A magyar animáció világhírű műhelye - interjú Mikulás Ferenccel

1971-ben a Pannónia Rajzfilmstúdió vidéki műtermeként jött létre az immár 50 éves Kecskemétfilm. A legegyszerűbb háttérmunkával, a kifestéssel kezdtek, ma már Balázs Béla-díjas munkatársakkal büszkélkednek és 3D-ben is gyártanak egészestés filmeket. A stúdió vezetőjével, Mikulás Ferenccel beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Vizuál hír

Astra Filmland: Budapest London kihívója lehet?

A filmipar csúcstechnológiáit felvonultató, Európa egyik legnagyobb filmparkja épülhet fel Mogyoródon. A hazai befektetők fejlesztésével megvalósuló új központ mintegy 40 milliárd forintos, több ütemben megvalósuló beruházás, tovább erősítheti előkelő pozíciónkat a nemzetközi filmgyártásban.
Vizuál hír

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.