Vizuál

Szeredi Merse Pál a Kassák Múzeum új igazgatója

2020.11.12. 15:35
Ajánlom
November 1-jétől Szeredi Merse Pál vezeti a Kassák Lajos Emlékmúzeumot. Sasvári Edit, a leköszönő igazgató azonban nem szakad el teljesen a tárlattól, az intézmény főmúzeológusaként folytatja tovább a munkát.

Szeredi Merse Pál 2015 óta dolgozik a múzeumban, nevéhez számos kiállítás és konferencia szervezése kötődik. Igazgatóként a 2010-ben megkezdett komplex múzeumi munkát szeretné folytatni, valamint hosszútávú célként tűzte ki, hogy Kassák életművének nagyobb ismertséget szerezzen azáltal, hogy a lehető legszélesebb körben mutatja be a Kossuth-díjas író, költő, műfordító életművét. Ehhez megkezdené a gyűjtemény kortárs szempontú feldolgozását és digitalizálását.

Szeredi a nyitottság jegyében bővítené a múzeumpedagógiai foglalkozások, valamint a programsorozatok kínálatát,

jövő év elején pedig megújulnak az épület kiállítóterei is.

2021 második felében két időszaki kiállítás is nyílik majd. Nyáron a kelet-európai neoavantgárd performanszművészet és a költészet kapcsolatát mutatják be, ősszel pedig egy már-már elfeledett művészházaspár, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművét dolgozzák fel, akik Kassák Lajos családtagjai és egyben legközelebbi munkatársai voltak.

2022-ben átalakul az állandó kiállítás is, és a maga teljességében fogja megmutatni Kassák 1909 és 1967 közötti sokszínű életművét.

Fejléckép: Szeredi Merse Pál (fotó: Birtalan Zsolt / PIM)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.
Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Vizuál

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Nicolas Winding Refn visszatért, és hozza hátborzongató neonfényeit is

A dán filmművészet egyik legizgalmasabb alkotója új filmjében a neonfényes alvilág mélyére vezeti a nézőt. Az ősztől mozikba kerülő Neonpokolhoz megérkezett a magyar feliratos előzetes.
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.