Részlet a KULT50 magazinban megjelent interjúból.
Érdemes nyitott szemmel járni és a neobarokk vagy szecessziós bérpaloták homlokzatát megfigyelni a Margit hídon vagy épp a budai Várból levezető úton. Mert nem csupán obeliszkek képviselik az úgynevezett egyiptománia stílusát Budapesten, de szfinxek, szárnyas skarabeuszok, lótuszvirágok és piramisok is fel-fel bukkannak. Vajon hogyan kerülnek ide, és miért jelennek meg időben és térben is ilyen messze eredeti hazájuktól? A válasz egyetlen, de már-már titokzatos szó: szabadkőművesség.
Magyarországi Symbolikus Nagypáholy (Fotó/Forrás: rlevente / Wikipédia)
Pulszky Ferenc lett a páholy első nagymestere és emellett 1869-től a Nemzeti Múzeum igazgatója is, aki nagybátyja, Fejérváry Gábor révén ismerkedett meg a szabadkőműves eszmékkel. A szervezet iratait Fejérváry házában tárolták Eperjesen, gyűléseket tartottak itt, és külön emeleten egy műgyűjtemény is helyett kapott. Pulszky a tárgyak nagy részét eladta a nagybátyja halála után, de egy különleges darabot végül visszavásárolt: az egyiptomi Imhotep istent ábrázoló szobrot, ami jelenleg a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Pulszky különleges kötődése ehhez a szoborhoz nem egyszerű szépérzékről tanúskodik, sokkal inkább arra világít rá, miért fonódtak össze az egyiptomi művészet elemei a szabadkőműves eszmékkel.
Egyiptomi és görög szfinx
Az egyiptomi és a görög szfinx első látásra könnyen összekeverhető, azonban van pár olyan meghatározó jegy, ami alapján meg lehet különböztetni őket. A görög szfinx az Oidipusz-történetből is ismert, oroszlántesttel, női arccal és szárnyakkal rendelkező mesés alak. Az egyiptomi szfinx azonban egy adott isten megtestesüléseként és a királyi hatalom szimbólumaként őrző-védő erővel bír, valamint férfiarccal és a fáraók fejdíszével, a nemesz kendővel ábrázolják szárnyak nélkül, ahogyan ez a gízai szfinxen is látszik. A reneszánsz idején a két alakot összemosták, és így az ún. egyiptomán szfinxek általában női arccal, nemesz kendővel és szárnyakkal is rendelkeznek.
Az egyiptomi vallás és művészet nem csupán a rómaiakra és a görögökre tett mély benyomást.
A középkori ember számára Egyiptom misztikus, legendás országgá vált, ahova igen veszélyes út vezetett. A görög–római korban rendszeresen azonosították egymással a különböző helyi vallások isteneit, így az egyiptomi Thotot, az istenek írnokát gyakran kapcsolták össze a görög Hermésszel, az istenek hírnökével, de a gyógyító istennel, Aszklépiosszal is, kinek alakja később egybemosódott az isteni rangra emelkedett Imhotepével, aki az első lépcsős piramis tervezője volt, és összefüggésbe hozták Eukleidésszel, a geometria atyjával is. A 18. századi szabadkőműves eszmékre ezek a hagyományok rendkívül erős hatást gyakoroltak.
Imhotep szobra (Szépművészeti Múzeum)
A katedrálisokat építő kőművesek közé a 17. századtól kerültek be a befogadottak, akik az építés fogalmát már filozófiai síkon értelmezve az igazságosság és erkölcs révén egy új világrendet kívántak építeni. Az alapot az az elképzelés adta, miszerint minden bölcsesség forrása Egyiptom. Ez a gondolatkör csapódott le a művészetben, a reneszánsz alkimisták munkáiban és a szabadkőműves eszmékben is.
Az elmélet szerint a zsidók Egyiptomban ismerték meg a tökéletes építmények kivitelezéséhez szükséges tudást,
majd mindezt Salamon templomában is alkalmazták. Nem véletlen, hogy a páholyházak legfontosabb része, a szentély, benne két oszloppal a salamoni templomot idézte fel. Ezek a motívumok a szabadkőműves eszmék nemzetállami kereteket áthidaló jellege miatt a 18. század folyamán Európában mindenhol népszerűvé váltak. Elveik (szabadság, egyenlőség, testvériség) egybecsengtek a nemzeti önállóságért folytatott küzdelemmel.
Olvasson tovább!
A teljes cikk a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 magazinban olvasható.
A kiadvány kapható az újságárusoknál, a Líra, Líra-Móra, a Rózsavölgyi és Társa könyvesboltokban, valamint megrendelhető a Líra weboldalán.
Fejléckép: Szfinx az Operaház épületénél (fotó: Budapest Fotó)
hírlevél
