Christopher Nolan ragyogó Batman-trilógiájának utolsó darabjában Bruce Wayne vállalata a maszkos Bane machinációi nyomán megremeg. A filantróp playboy hatalmas vagyonát ugyanis fegyverkereskedéssel és tőzsdeügyletekkel növeli, és amikor néhány terrorista forradalom útján érvényesítené az érdekeit, a denevérember – aki sosem Gotham népéért cselekszik, mindig Gotham városért, a rendért, a fennálló politikai-gazdasági status quo-ért – először alulmarad. Amikor közelharcba kerül Bane-nel, kiderül, a milliárdokból összetákolt jelmez semmit sem ér a nyers erővel szemben. Bane maga alá gyűri a szuperhőst.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

Bane ijesztő: egy valódi, tettre kész forradalmár, aki képes rögtönítélő bíróság elé vetni az elitet, emberáldozatot hozni egy jobb világért – legyen az delíriumos fantázia vagy beváltható valóság. A Nolan-trilógia középső filmjében Joker hasonlóan érzékeli, hogy nincsen valami rendben. A gazdagok és a szegények közötti szakadék mélyül, együttélésünk pedig nélkülözi az empátiát, a valódi érzelmeket, az őszinteséget. Mégis – Joker, akit a tragikus sorsú Heath Ledger formált meg – mindvégig bohóc marad, még ha szörnyen okos is. A film végén úgy számol, hogy bátran kiszolgáltathatja magát a Batmannek, aki nem fogja megölni. „Szükséged van rám, én teszlek teljessé” – mondja neki.

Anarchiája mutatvány, görbe tükör, még úgy is, hogy a Heath Ledger-féle Joker végsőkig elszánt, politikus alkat. Végül a rend visszaáll: a tettrekész, de rossz útra tért Harvey Dent renoméját hazugság árán állítják vissza, úgy is, hogy egyébként Félarcúként végezte. Batman úgy határoz, hogy visszavonul. Valójában – ahogy azt Slavoj Žižek kifejti a Zűr a paradicsomban című könyvében – nem rá nincsen szükség, hanem arra az elitre, amelyet képvisel.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

Itt az új Batman Joker film, s úgy tűnik, egyetlen járható út volt Joaquin Phoenix számára. Ez a Joker eredettörténete, amelyben Thomas Wayne, a későbbi denevérember apja a közemberekkel pökhendi felsőosztály tagja, Alfred, az inas meghunyászkodó szolga, a kisfiú, Bruce pedig semmit nem ért az egészből. A főhős a mentális betegségekkel küzdő, labilis Arthur Fleck – akinek Jokerré válását követjük végig. Nemhogy nem politikus alkat: kisember és megbízhatatlan narrátor, akivel kapcsolatban azt sem tudjuk, hogy mi valóság, és mi a fantáziájának terméke.

Főgonosszá tenni a Wayne családot, és közel kerülni a Jokerhez bátor lépés volt a Warner Bros. stúdió részéről, akik konkurenseik, a Disney, a Marvel és a Netflix mellett szorongva belátták, hogy legnagyobb sikereik – a Mechanikus narancstól a Született gyilkosokig – bűnözőkhöz, pszichopatákhoz és számkivetettekhez kötődnek.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

A filmet kisebb, a média által nagyobbra duzzasztott „botrányok” kísérték, mivel sokan úgy vélik, az erőszakos fantáziákra építő történet táptalaja lehet terrorakcióknak, gyűlölet-bűncselekményeknek. A Jokert vádolták azzal, hogy himnusz az incelkultúrához és az öncélú, magányos anarchiához. A Joker mindezek egyike sem. Ez egy Scorsese-film, amelyet nem Scorsese rendezett – és legalább annyit köszönhet a Taxisofőrnek vagy A komédia királyának, mint a Batman franchise-nak.

Arthur Fleck a periférián élő, haknikből élő bohóc, akitől az első jelenetben néhány utcagyerek elveszi a reklámtábláját, és összeveri egy sikátorban. Arthur mentálisan beteg, hét különböző dilibogyót szed, és minden jel szerint szociális juttatásokra van utalva. Ha az állam nem biztosítja számára a gyógyszereket, elszabadul a pokol. Anyjával, Pennyvel (Frances Conroy) él, kedvenc műsora Murray Franklin tévés házigazda (Robert De Niro) esti showja, dédelgetett álma (ahogy a képregényekben is), hogy standup komikus legyen.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

Nézni is kényelmetlen ezt a figurát; olyan, mint egy időzített bomba, soha nem tudni, mikor fog robbanni. A Heath Ledger-féle Joker története állandóan változott, amikor arról beszélt, hogyan keletkeztek az arcán forradások, Jack Nicholson figurája pedig a klasszikus képregénysztorit követte, ott a Joker maró kemikáliába esett, és szétégett az arca. Ez egyszerű egzisztencialista történet, egy magányos férfi jelentőségért, megbecsülésért folytatott sikertelen küzdelme, amelyben legalább akkora dolog három ember meggyilkolása, mint megcsókolni egy nőt (Zazie Beetz) a szomszédból. A legnagyobb ütést azonban épp az a Thomas Wayne (Brett Cullen) húzza be Jokernek, aki Gotham megmentőjeként szeretne tetszelegni.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

Méltányolni kell, hogy Todd Phillips – a végtelenül ostoba Másnaposok-trilógia rendezője – olyan filmet alkotott, amely magasról tesz a szuperhősfilmek felé támasztott elvárásokra. Nincsenek látványos (és fárasztó) CGI-jelenetek, őrült robbantások, lövöldözések. A Joker atmoszférája fülledt és fullasztó, Lawrence Sher kameramunkája nyomán festői képsorok készültek.

Ahogy Travis a Taxisofőrben, úgy a Joker is stukkerrel próbálgatja megtámogatni férfisságát. A küszködő standup komikusban A komédia királya antihősére ismerünk. Todd Phillips és Scott Silver forgatókönyve a legmeredekebb, a csúcspontot jelentő jelenetben a legerősebb. Az izlandi zeneszerzőnő, Hildur Guðnadóttir score-ja pedig azért is figyelemreméltó, mert nem a már legyártott képsorokhoz készült, hanem a forgatókönyv fejlesztési szakaszában – így történhetett, hogy Phoenix táncát egyenesen megihlette az eredeti filmzene.

Joker (2019): Jelenet a filmből (Fotó/Forrás: Warner Bros.)

Miután a Velencei Filmfesztiválon fődíjas lett, szinte borítékolható az Oscar-jelölés is, s azon sem lepődnénk meg, ha elnyerné. Minden percében zsigeri, élő, gyakran hideglelős, s ami ebben a karakterben még fontosabb, szerethető alakítást kapunk tőle. Táncjelenetei talán ikonikus képsoraivá válnak a legújabb kori mozinak, vérfagyasztó és szégyellős nevetésében valós emberi érzelmekre ismerünk. Nem az a Joker, aki anarchista próféta lehet, hanem az a figura, aki bármikor megszülethet közöttünk.