Katkó munkáiban a történések helyszíne a színház – bár készülhettek volna máshol is. Képei azonban nem pusztán egy-egy előadás főbb jeleneteinek kronologikus rögzítései, hanem a látvány rezdüléseinek és képzőművészeti előképek felismeréseinek szinergikus sorozatai is.

Munkáiban ikonikus képzőművészeti alkotásokat és azok stílusát idézi fel, ahol az előkép vagy az archetípus egy-egy lenyűgöző fotográfia. Ilyen Rembrandt Éjjeli őrjárata a Carmenben (Erkel Színház, 1993), Rubens Bacchusa a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokban (Pesti Színház, 2008), a Georges de La Tour festményeit idéző stílusú fényhatások a Csodaszarvas népében (Arvisura Színház, 1990), vagy a kortárs képzőművészet vizuális megoldásai és gondolatai a Varázsfuvolában (Miskolci Nemzeti Színház, 1995).

Legfőbb stiláris jegye a párás vagy szemcsés kép, amely a mozdulat és a fény megfelelő expozíciójával válik varázslattá. A tánc, a mozgás és a lebegő textília szinte gesztusfestészetként uralják a látványt. Ennek a jelenségnek az egyik magyarázata az, hogy Katkó a pályája elején nem csúcsminőségű technikai eszközöket használt. Kortársai így emlegették egymás között:

Különleges színhatások jellemzik képeit. Visszafogott palettája gyakran egymással harmonizáló sárgás, zöldes földszíneket emel ki. Máskor az élénkpiros és az indigókék uralják a látványt, de monokróm árnyjátékok, koromszín sziluettszerű alakok és fluoreszkáló figurák is feltűnnek. Bennfentesként érzi, és fel is tudja fokozni a rendező színpadi világítással kapcsolatos látomását, így a fényhatások is képe kompozíciós elemei lesznek.

Katkó Tamás: Androgün Bábrándozók. A Q-team Társulat előadása, 2005 (Fotó/Forrás: Műcsarnok)

Művei szorosan kötődnek az irodalomhoz, ami már gimnazista korában is meghatározta érdeklődését. A Mester és Margarita színházi adaptációiról készült fotói ritkaságnak számítanak, mivel több rendezői nézőpontból, puritán eszközökkel és pompás látványvilággal jelenítik meg a cselekményt.

Az első képkockák fekete-fehérben mutatják a Tanulmány Színház Stúdió szabadtéri felújítópróbáit 1984-85-ből, melyeken meghatározó elem volt a színészi jelenlét és a mágikus tánc.

1991-ben a Tanulmány Színházból alakult Arvisura Színház is feldolgozta Bulgakov művét, melyet a fotós sejtelmesen fénylő jelenetekkel láttat. 1997-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színház barokkos díszletében elevenedtek meg Bulgakov művének szereplői.

A tárlat közel harminc előadás fotóiból válogat, többek között Madách Imre, Esterházy Péter, Szép Ernő és Balázs Béla vagy Shakespeare és Mozart művei adják a par excellence fotók szellemi hátterét. Az alkotói gesztus nem az aktuális színdarab képi feltámasztására keres módot, hanem az általa teremtett autonóm fotográfiai valóságot mutatja meg.

Fejléckép: Katkó Tamás: Madách Imre – Az ember tragédiája, Nemzeti Színház 2002 (forrás: Műcsarnok)