Vizuál

Szipőcs Krisztina: A virtuális valóság nem tudja helyettesíteni a valóságot

2020.04.16. 09:50
Ajánlom
Egyre többet foglalkozunk azzal, hogy vajon milyen világ jön ki a karanténból? Erről beszélgettünk Szipőcs Krisztinával is, a Ludwig Múzeum szakmai igazgatóhelyettesével. Vajon hogyan hat a bezártság a tárgyakhoz, a térhez való viszonyulásunkra, felválhatja-e a digitális tér a valódit?

Kezdeném egy kicsit személyes kérdéssel: most már egy hónapja, hogy karanténban élünk, hogyan élte meg a múzeum bezárását és az azóta eltelt időszakot? Mi volt a legnehezebb?

Az érzéseim ambivalensek: régóta vágytam arra, hogy végre hosszabb időt tölthessek otthon, de természetesen nem ilyen áron... Az ünnepeket, a nyaralást legtöbbször utazással, családlátogatással töltjük, ritkán adódik alkalmunk, hogy a saját otthonunk nyugalmát élvezzük. Most, hogy mindhárman itthon vagyunk a férjemmel és 18 éves lányunkkal, sokkal több időnk jut egymásra: beszélgetésre, közös filmnézésre, zenehallgatásra. Van egy macskánk is, Edward – szerintem ő is csodálkozik, hogy újabban folyton itthon lebzselünk. Most fény derült eddig titkos nappali életére is: nem meglepő módon főleg szundikálással tölti.

1_edward_20200410-084735.jpg

Edward a karanténban (Fotó/Forrás: Szipőcs Krisztina)

Ami nehéz volt és rengeteg munkával járt – különösen az első két hétben –, az a múzeum működésének átállítása az otthoni munkára, illetve az online tartalomszolgáltatásra.

A munka oroszlánrészét a kommunikációs osztály végezte, de többek között rám hárult a gyűjteménnyel kapcsolatos feladatok egy része, mint ahogy (a múzeum más vezetőivel együtt) a naponta adódó rendkívüli, elsősorban adminisztratív feladatok megoldása is.

Idén ráadásul három időszaki kiállítás kurátora, illetve szervezője is vagyok. Bár még nem tudjuk, hogy mikor nyithatjuk újra a múzeumot, folytatjuk az előkészítő munkát: kutatunk, válogatunk, tervezünk, megbeszéléseket tartunk, szövegeket készítünk elő – igyekszünk haladni mindazzal, amivel lehet.

A „home office” legnagyobb hátránya, hogy munka és magánélet összefolyik, ami ellen csak a magunk által felállított szabályokkal tudunk védekezni.

Az otthoni munka kereteinek felállítása (azon a széles skálán, ami a kreatívan és lelkesen dolgozó kollégáktól a családanyákon az önálló munkavégzéshez kevéssé szokott munkatársakig terjed) úgy érzem, nagy kihívást jelent az egész intézménynek. Én félig gyógyult "work alcoholic" vagyok, aki most is egész nap a számítógép mellett ül, mint egyébként is, miközben tudom, hogy sétára, tornára is időt kellene szánni (nem beszélve némi házimunkáról).

A legfőbb aggodalmam természetesen az, hogy valamilyen módon a családomat vagy az ismerőseimet is érinti majd a járvány. Féltem a szüleimet, akik távol élnek tőlünk és a veszélyeztetett csoportba tartoznak; sajnálom, hogy nem tudtunk velük találkozni az ünnepek alatt, de így tartottuk biztonságosnak. Csak remélni tudom, hogy hamarosan lesz oltás a COVID-19 ellen, aminek a birtokában már nem kell félnünk a halálos következményektől vagy a járvány kiújulásától.

2_home_office_20200414-084958.jpg

Home office az ebédlőasztalnál (Fotó/Forrás: Szipőcs Krisztina)

Korábban azt nyilatkozta, hogy a 21. században nemcsak a művészetfogalom van változóban, de az ezzel kapcsolatos elméletek is. Ön szerint a világjárvány és a rá adott reakciók milyen irányba viszik a művészet fogalmát? Látható-e, hogy milyen alkotások születnek meg ebben az időszakban? 

A művészetfogalom valóban folyamatosan változik, de nem hiszem, hogy ez a járvány direkt módon hat majd erre. A nagy történelmi kataklizmák, fordulatok hatással vannak ugyan a művészetre, de a kifejezőeszközöket nem változtatják meg egy csapásra, ezek a fordulatok inkább technológiai változásokhoz köthetők. A művészet akkor változna meg alapjaiban, ha mondjuk egy globális természeti katasztrófa visszavetné az emberiséget a civilizáció egy korábbi fokára, és ennek megfelelően egy pre-digitális korba csöppennénk újra (ezzel a gondolattal játszott el a The Dead Web című kiállításunk). Magára a művészeti produktumra, az intézményrendszerre természetesen hatni fog a válság, amennyiben hat az egész világgazdaságra: a piac működésére, a galériákra, a múzeumokra stb. Várhatóan romlik majd a művészet finanszírozása és a művészek megélhetése, kevesebb mű születik majd, mint ahogy kevesebbet tudnak eladni vagy bemutatni is.

Sajnos szinte megjósolható, hogy másokkal együtt a művészek törékeny egzisztenciáját is alapjaiban rendíti majd meg az elkerülhetetlen gazdasági válság.

3_the_dead_web_the_end_1174_02w-085130.jpg

A Dead Web című kiállításon Szegedy-Maszák Zoltán Vizuális kommunikáció című munkájával (Fotó/Forrás: Szipőcs Krisztina)

Az idézett korábbi interjúban eredetileg arra vonatkozott a kérdés, hogy hogyan kerül a (divat)fotó a múzeumba, ezzel kapcsolatban beszéltem arról, hogy napjainkban a tradicionális művészettörténet helyébe egyre inkább a művészetet tágabb összefüggésben vizsgáló képelméletek léptek, melyek érdeklődési körébe beletartozhatnak olyan jelenségek is, mint például a mémek, az animációs filmek vagy akár a kereskedelmi reklámok – azaz minden, ami a vizualitás körébe tartozik. Azonban továbbra is megkülönböztetjük a (kortárs) képzőművészetet mint olyan speciális látás- és kifejezésmódot, amely napjaink valóságára reflektálva hoz létre jelentésteli műveket, a legváltozatosabb eszközökkel.

4_DAN_PERJOVSCHI_DOODLES_CORONA_VIRUS21-085517.jpg

Dan Perjovschi: The Time of the Virus (Fotó/Forrás: Szipőcs Krisztina / moma.org)

Mivel a globális járvány és az ezzel összefüggő válság áthatja a mindennapjainkat, az ezzel kapcsolatos reflexiók nyilván megjelennek majd egyes művekben is, de eltérő mértékben.

Vannak olyan művészek, akik a karantén idejére tanácsokat adnak, hogyan viselhetjük el az otthoni magányt (ebben nekik hatalmas rutinjuk van, hisz máskor is egyedül dolgoznak otthon – lásd Tarr Hajnalka szereplését a médiában), mások felnőtteknek szóló feladatlapokat állítanak össze mint például Antony Gormley, esetleg direkt módon reflektálnak az új helyzetre, mint ahogy máskor is, mint Dan Perjovschi karikatúraszerű rajzaival vagy Radenko Milak Karantén című új sorozatával, melyet üres városi terekről, repterekről, üzletekről fest sajtófotók alapján. A többség azonban folytatja korábbi munkáját, és a jelenlegi helyzettel kapcsolatos érzéseit, gondolatait legfeljebb áttételes módon jeleníti meg a műveiben.

5_radenko_milak-085735.jpg

Radenko Milak: When all flights are being canceled, Munich, March 25, 2020 (Fotó/Forrás: Szipőcs Krisztina / instapiks.com)

A jelenlegi helyzet nagyon extrém, vajon hatással lehet-e arra, hogyan viszonyulunk a tárgyakhoz, a térhez? Akár a bezártság miatt, akár azért, mert hirtelen az is digitális kultúra fogyasztó lett - és online néz színházat vagy kiállításokat -, aki korábban csak valódi térben tette ezt, vagy lehet egyáltalán nem (vagy csak nagyon ritkán) járt múzeumba?

A kérdést talán egy pszichológus tudná jól megválaszolni, én elsősorban a saját tapasztalataimból és olvasmányaimból tudok kiindulni. A bezártság a legtöbb emberre rossz hatással van, különösen ha zsúfolt vagy kellemetlen a tér, vagy nincs biztosítva számára az a privát szféra, ahová vissza tud vonulni. Azt olvasom, hogy néhány hét után fokozódik az agresszió azokban a családokban, akik most kényszerből töltenek egymással napi 24 órát. Sokan panaszkodnak durva, türelmetlen viselkedésre az üzletekben vagy az utcán is, mindig akad olyan, aki embertársain vezeti le a feszültséget. Másfelől rengeteg pozitív kezdeményezésről is hallani: az emberek segítik egymást, gondoskodnak a rászorultakról. Az biztos, hogy

a legtöbb emberre negatív módon is hat a jelenlegi bizonytalan helyzet: szorong, bizonytalan, nem tud előre tervezni, félti az egészségét vagy a megélhetését, ami tipikus stressz-helyzet.

6_ludwig_epulet-085955.jpg

Ludwig Múzeum a Múzeumok Éjszakáján, 2019 (Fotó/Forrás: Végel Dániel / Ludwig Múzeum)

Ilyen helyzetben felértékelődtek azok a helyek, ahol korábban szívesen időztünk, az edzőteremtől kezdve a mozin át a múzeumig vagy az étteremig – nem is beszélve a személyes találkozásokról, a pozitív emberi kapcsolatokról.

A személyes jelenlétet, a személyes élményt nem pótolhatja semmilyen online közvetítés, hiszen teljes értékű tapasztalatot csak a helyszínen – a koncertteremben, a kiállítótérben, a színházteremben, a moziban – szerezhetünk, ahol minden érzékszervünk dolgozik: látunk, hallunk, tapintunk, szagokat érzünk, érzékeljük a teret, megeszünk egy süteményt vagy kiülünk a múzeum teraszára beszélgetni a kiállítás után, miközben élvezzük a tavaszi napsütést.

Tartok tőle, hogy most sem néznek sokkal többen színházi közvetítéseket vagy online kiállításokat, mint ahányan korábban színházba vagy múzeumba jártak. Talán nem is érdeklődés hiányában, sokkal inkább idő szűkében – ezt magamon is tapasztalom. A jelenlegi helyzetben a legnehezebb feladatnak az tűnik, hogy mindenre jusson idő: munkára, főzésre, tanulásra, beszélgetésre, sétára. Miközben a világ lelassulni látszik, a napok, hetek csak úgy szaladnak egymás után; és megint „nincs már idő”, ahogy Csontó Lajos végtelenített videójában is olvashatjuk.

7_csonto20w2-090202.jpg

Csontó Lajos: Ne félj!, 2007 (Fotó/Forrás: Rosta József / Ludwig Múzeum)

Hatással lesz ez a múzeumba járási szokásokra? Egyáltalán lehet-e digitálisan múzeumba járni, mennyire kell a tér, a tárgyvalóság a befogadáshoz? 

Ezt a kérdést az előzőekben már részben megválaszoltam:

a virtuális valóság nem tudja helyettesíteni a valóságot, és talán nem is lenne jó, ha megvalósulna a Mátrix disztopikus világa (miközben egyre fejlettebbek az ilyesfajta eszközök).

A digitális tartalomszolgáltatás lényegét én az információszolgáltatásban látom: míg korábban egy műtárgyról vagy egy kiállításról csak egy leírás készült, később rajz, majd fekete-fehér és színes fénykép, újabban ez lehet akár egy 3D modell is – mindez azonban továbbra is a dolog ábrázolása, nem maga a dolog, amivel közvetlen, fizikai kapcsolatba léphetünk. (Talán távolra vezet a példa, de a halott koreai kislány virtuális változata nem pótolhatja az anya számára az elvesztett gyermeket.) A minden érzékszervre ható élmény, tapasztalat, személyes találkozás nélkül fennáll a veszélye annak, hogy digitális zombivá válunk, akivel csak a virtuális térben történnek izgalmas dolgok. Ha szabad a populáris kultúrából hozni egy újabb disztopikus példát: gondoljunk a WALL-E-ban ábrázolt elhájasodott emberekre, akik már járni sem tudnak, szívószálon szürcsölik az ételt és csak digitális eszközökön keresztül tartják a kapcsolatot egymással. Ezt el kéne kerülnünk, hiszen pontosan látjuk az ezzel járó fenyegető veszélyeket.

Milyen pozitív hozadéka lehet ennek az időszaknak? Megváltozik-e a múzeum feladata, stratégiája, közönsége?

A válság pozitív hozadékait egyelőre nem nagyon látjuk, inkább csak a megszorításokat érzékeljük. Ezek fényében

próbáljuk újratervezni, újrastrukturálni a működésünket, alkalmazkodva az extrém körülményekhez.

A feladataink nagyjából változatlanok, ám annak pillanatnyilag nem tudunk eleget tenni, hogy a kortárs művészetet kiállítások formájában, múzeumpedagógiai, társművészeti programokkal kísérve, a maga elevenségében tegyük elérhetővé, és ez egy teljesen más szituáció a korábbihoz képest.

Abban reménykedünk, hogy a közönségnek kárpótlásképpen felkínált online tartalmak (archív anyagok, vagy épp új szövegek, sorozatok, élő jelentkezések - mindaz, amit #Múzeum otthonról címen kínálunk a honlapunkon) továbbra is fenntartják az érdeklődést a múzeum iránt, így nem veszítjük el a kapcsolatot a látogatóinkkal ebben az átmeneti időszakban sem.

LUDWIG_web_HomeMuseum_nyito1_apr2-090641.jpg

#Múzeum otthonról, grafika: Szmolka Zoltán (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Bízom benne, hogy a válság lecsengése után az emberek szeretnének majd újra színházba, moziba és múzeumba járni, találkozni, beszélni egymással, hiszen többek között ezekből az élményekből építkezünk, ezekből merítünk energiát, inspirációt.

Mi már nagyon várjuk, hogy újra kinyithassunk.

 

Fejléckép: A Dead Web című kiállításon Szegedy-Maszák Zoltán Vizuális kommunikáció című munkájával (fotó: Szipőcs Krisztina / Ludwig Múzeum)

A lassú életre tanít a Ludwig Múzeum következő kiállítása

Kapcsolódó

A lassú életre tanít a Ludwig Múzeum következő kiállítása

A Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás témája soha nem volt még aktuálisabb, mint ezekben a napokban. Bár a megnyitóra későbbi időpontban kerül sor, és az élet most lelassul, de nem áll meg. Ismerkedjünk meg a soron következő válogatás koncepciójával!

LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum az egyetlen közgyűjtemény, amely a nemzetközi és a hazai művészeket közös platformon mutatja be. A Múzeum Budapest fontos kulturális attrakciója, válogatott és dinamikusan fejlődő, jelenleg több mint 800 tételes gyűjteménnyel rendelkezik, melynek magját a Ludwig házaspár adománya képezi. A múzeum nemzetközi gyűjtőkörrel rendelkezik, a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti és mutatja be.

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Nem a szokásos nemzeti ünnep – Tízezres tömeg ment utcára a független Színművészetiért

Háborút nem vívtak, de seregüket felvonultatták a színművészetisek. Hol klasszik tüntetés, hol ’56-ra emlékező előadás volt az ünnepnapra hirdetett megmozdulás, amin több mint tízezren vehettek részt.
Plusz

Szerkesztő-újságírót keres a Fidelio

A Fidelio Magazint és a fidelio.hu-t kiadó Programmagazin Kiadó Kft. a hazai és nemzetközi kulturális életben jártas munkatársat keres szerkesztő-újságíró pozícióba.
Klasszikus

Bach gitárrajongóknak, gitár Bach-rajongóknak – interjú Marcin Dyllával

Idén először rendeznek online gitárfesztivált Magyarországon. A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon ebben az évben a V4 országok nagyjai adnak szólóestet. Közülük a tizenkilencszeres versenygyőztes lengyel gitárművésszel, Marcin Dyllával beszélgettünk.
Vizuál

Saját agyműtétjéről készített fotósorozatot a Capa-nagydíj nyertese

„Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam” – írta Neogrády-Kiss Barnabás fotós.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál díj

Fődíjat kapott Chicagóban Horvát Lili szerelmesfilmje

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című szerelmesfilmje kapta az 56. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál New Directors versenyprogramjának Gold Hugó-fődíját.
Vizuál szfe

Vidnyánszky az eszefésekért tüntet drMáriás festményén

Újabb drMáriással gazdagodott a magyar festészet tárháza. A festőművész, aki általában a napilapokban keresi témáit, most Vidnyánszky és a színművészetisek ügyét találta meg.
Vizuál hír

Hatvan éve eltűnt festményt ismert fel szomszédai nappalijában a Met egyik látogatója

Jacob Lawrence sorozatából öt kép hiányzott, ebből kettőnek, köztük a most előkerült darabnak, csupán a címe volt ismert.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiviszem a lovam

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Spencer Davisszel való találkozását idézi fel.
Vizuál galéria

Táj csíkokra és kockákra törve

A mintegy száztíz Scully-művet bemutató kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotómű is. A művek értelmezését – a falakon és a tárlókban – a művész saját írásai, feljegyzései és vázlatai segítik.