Vizuál

Szobrászat Szentendrén szeptemberig

2012.07.30. 16:03
Ajánlom
A második Országos Szobrászati Biennálén a felújított Művészetmalomban majdnem száz alkotó munkáit lehet megnézni.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre Város Önkormányzata és a Magyar Szobrász Társaság együttműködésével rendezte meg a II. Szobrász Biennálét Szentendrén. Az országos eseményt szeptember 2-ig lehet látogatni, a kiválasztott műveket pedig a TÉR-PONTOK fogalomkör köti össze. A beérkezett alkotásokat az idén újra megnyílt MűvészetMalom északi szárnyában, a rusztikusabb és egyben izgalmasabb középső részben és a malom zárt udvarában helyezték el.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Klasszikus

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Vizuál

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Klasszikus

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Vizuál hír

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Mindenki vegyen egy nagy levegőt!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a pekingi szürke szmogról készített fotójáról mesélt.
Vizuál magazin

Kávéba öntött művészet

A tavalyi Mizo Art Coffee népszerűségén felbuzdulva a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ismét festők alkotásaival teszi élvezetesebbé a kávézást, a Mizo Coffee Selection új, limitált kollekciójában 30 festmény kapott helyet.
Vizuál ajánló

Kiállítás nyílt az SZFE-blokád eddig nem látott fotóiból

A Freeszfe Egyesület szervezésében megvalósuló tárlat az egyetemfoglalás 71 napjába enged betekintést, eddig nem látott felvételeken keresztül.