Vizuál

Szombati művészeti lazulás

2010.04.23. 15:30
Ajánlom
Estig tartanak nyitva a Falk Miksa utcai régiségkereskedők és galériások.

Szombaton, április 24-én, ismét meghosszabbított nyitva tartással várják a művészetkedvelő érdeklődőket a Falk Miksa utcai régiségkereskedők és galeristák. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Falk Art Fórum alkalmából pedig  nemcsak hosszabb, este 10-ig tartó, nyitva tartással, hanem különleges kiállítással is kényeztetik az érdeklődőket.

A számtalan program közül nehéz választani, így álljon itt egy ötletszerű, szubjektív válogatás. A Móró Antikvitásban különböző vallási kegytárgyakat állítanak ki, míg a tőle pár lépésnyire levő, és inkább ékszereiről ismert, Wladis Galériában az angol WC előtti kor egyik nélkülözhetetlen használati tárgya, az éjjeli edény lesz a fókuszban.
Természetesen klasszikus értelemben vett képzőművészeti kiállításban sem lesz hiány. A Haas Galériában VI.-XX. századi festményekből nyílik tárlat, míg a MissionArt Galériában (időben legalábbis) a dolgok másik végéből nyújt ízelítőt, Bukta Imre, efZámbó István, feLugossy László és Wahorn András munkái révén. Szintén képzőművészeti, de technikájában egyértelműen rendhagyó, munkákat mutat be a Goldbach Galéria, ahol Krizsán Zoltán teljesen egyedi transzparens festményeit tekinthetik meg a látogatók. A kiállítások mellett lesz építészeti tárlatvezetés, bekukkanthatunk a bútorrestaurálás műhelytitkaiba, és jó pár koncertet is meghallgathatunk, köszönhetően a Dresch Quartettnek, a Váczi Eszter Quartettnek vagy Keszei Bori operaénekesnek.

A programokról részletesen itt olvashatnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.
Vizuál hollywood

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.
Vizuál amszterdam

Virtuális túrán járható be Anne Frank egykori rejtekhelye

A kamaszlány naplójában részletesen leírja az amszterdami házat is, ahol családjával bujkált a nácik elől. Anne születésének 89. évfordulójára az azóta múzeumként működő épület virtuálisan bárki számára bejárhatóvá tette a szobáit.