Vizuál

Szomszédolás és szabad örömalkotás – a Szebeni Műhely fotói Kassán

2024.08.30. 14:10
Ajánlom
Október végéig, Szomszédolás címmel Kassa egyik legnagyobb galériájában látható a Szebeni Műhely alkotóinak kiállítása, amelyen összesen száz, a város látványa és szellemisége által ihletett fotót láthat a közönség. Az alkotócsoport szándéka, hogy eljusson valamennyi külhoni, magyarlakta területre a következő években. Cikkünkben galéria is található.

A Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotóközösség története egészen 2005-ig nyúlik vissza, Szebeni András fotóművész(1946-2020) ugyanis ebben az évben indította el a hortobágyi művésztelep fotográfiai szekcióját, amely négy éven keresztül, a mecénás megszűnéséig működött – meséli lapunknak Kiss-Kuntler Árpád fotóművész, a Szebeni Műhely vezetője. Hatéves „interregnum” állapot után 2015-ben Szeged polgármestere, Botka László segítségével sikerült újraéleszteni az alkotótelepet. „András minden évben kiválasztott tizenkét-tizenöt alkotót, akik számára két héten keresztül szállást és étkezési lehetőséget biztosítottak. A résztvevőknek lényegében semmi más dolga nem volt, mint alkotni.

Azt hiszem, ennél szebb dolgot, mint hogy egy fotográfus kis időre kiszakadhasson a mindennapok mókuskerekéből, egyetlen művész sem kívánhat magának.

A két hét leteltével fel kellett mutatniuk körülbelül tizenöt-húsz képet, amiből az alkotótelep tagjai, Kincses Károly kurátor és Szebeni András kiválasztotta azokat az alkotásokat, amelyek alapítványi tulajdonba, később pedig kiállításra kerültek” – idézte fel a fotográfus.

Az alkotótelepet 2015-től minden évben más városban rendezték meg, Szegedet Tapolca, Eger, Galyatető és Gyula követte. A pandémia kitörése, valamint Szebeni András halála után azonban a csoport ismét nehéz helyzetben találta magát. „El kellett gondolkodnunk a továbbiakon, hiszen András halála után a szponzoráció is megszűnt.

Tizennyolcan végül is úgy döntöttünk, hogy mégiscsak folytatjuk ezt a hagyományt, akár saját anyagi áldozatok árán is

– fogalmazott a művész.

Mint mondta, a járványkorlátozások alatti időszakban új utakat kellett keresniük, így a csapat tagjai úgy döntöttek, hogy – André Kertész hagyományait követve – otthonukban alkotnak, a négy fal között, amely jól összecsengett a karantén és a bezártság témájával. 2021-ben témául az önarcképeket választották, és ugyanebben az évben került sor Lát-Lelet című tárlatukra, amely a Wordpress kísérőkiállítása volt a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2022-ben a csoport a Gyeremekkorom emlékei tematika mentén dolgozott, valamint ezzel párhuzamosan Budapest születésének százötvenedik évfordulója alkalmából készítettek fényképeket a fővárosról. Utóbbi sorozatból – a Lát-Lelethez hasonlóan – fényképalbum is készült.

„2022-ben, amikor már egyértelmű volt, hogy nem lesz több korlátozás, úgy gondoltuk, a lehető legjobb döntés az, ha visszatérünk a hagyományainkhoz, az örömalkotáshoz, tematikai megkötések nélkül. Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy mi lenne, ha körbejárnánk a környező országokat, egész pontosan a magyar lakta területeket. Németh György fotográfus-karikaturista tagunk kapcsolatai révén így jutottunk el először Zentára, ahol életünk egyik legjobb alkotótelepét sikerült megvalósítanunk” – fogalmazott Kiss-Kuntler Árpád.

Az alkotóközösség választása e koncepció mentén esett a következő évben Kassára, ahová saját költségen, támogatás nélkül jutottak el tizenketten. „Bár fontos szempont nálunk, hogy mindenki szabadon alkothasson a saját elképzelései szerint, egy ponton rá kellett jönnünk, hogy valami mindenki számára kötelező koncepcióra mégis szükségünk van, hogy a képek egy közös tárlaton is megállják a helyüket. Ezért kötelező témául a kassai dómot választottuk, amelyet mindenki a sajátos, egyáltalán nem befolyásolt stílusában és látásmódjával mutathatott be. Ezt leszámítva egészen eltérő anyagok is születtek. A Zentán megkezdett tematikát folytatva én ezúttal is helyi magyarokról készítettem portrékat, míg például Kiss-Kohut Andrea egészen finom és érzékeny művészképeket hozott létre, jelen esetben egy kollégiumi fotelon, két narancs segítségével” – fejtette ki Kiss-Kuntler Árpád.

Mint elárulta, Kassával szerencséjük is volt, mert ebben az időszakban érkezett feléjük egyfajta segítségnyújtás a XV. került felől, akik vállalták, hogy leveszik az alkotócsoport válláról a pályázati adminisztrációs terheket. Később derült ki, hogy a kerület és Kassa testvérvárosok, így jöhetett létre a Szomszédolás című kiállításuk, amely augusztus 1-jén nyílt meg a város központjában, a Kelet-szlovákiai Múzeumban.

Az október 27-ig látogatható tárlaton összesen száz fénykép látható,

tizenkét kép külön teremben mutatja be, az alkotók milyen szempontból ragadták meg a Szent Erzsébet-főszékesegyház épületét.

A tárlaton kiállító művészek:

Bánkuti András, Benkö Sándor, Bócsi Krisztián, Erdős Dénes, Fazekas István, Gaál Zoltán, Gordon Eszter, Kiss-Kohut Andrea, Kiss-Kuntler Árpád, Németh György, Reviczky Zsolt, Ruprech Judit

Támogatott tartalom

Fejléckép: Gordon Eszter: A hagyomány mosolya (Fotó/Forrás: Szebeni Műhely)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Vizuál ajánló

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Vizuál magazin

Kortyolj bele a művészetbe – Új festmények a Mizo Art Coffee csomagolásain

A Mizo Coffee Selection idén nyáron ismét művészi kollekcióval jelentkezik. A Virág Judit Galériával közösen megálmodott sorozat a magyar festészet rejtett kincseit hozza el a boltok polcaira – és a kávérajongók kezébe.
Vizuál magazin

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Vizuál kritika

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.