Vizuál

Szorongásaink is elpárolognak az észt füstszaunákban

2024.01.31. 15:55
Ajánlom
Füstös-homályos izzasztókamra, fedetlen testrészek, nyers intimitás, mágikus rituálék, nevetés és sírás – a tradicionális észt szaunakultúrába vezet be minket a Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilm, amelynek szemkápráztató vizualitása valósággal megigézi nézőjét. 

Hipnotikus – ez a szó jutott eszembe, amikor először láttam a Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilm előzetesét, úgyhogy nem is lepődtem meg aztán, hogy Anna Hints alkotásának hivatalos szinopszisa is ugyanezzel a kifejezéssel igyekszik a nézőket a moziba csábítani. Az élmény nem is múlta alul a várakozásaimat: a 2023-as Európai Filmdíjakon a legjobb európai dokumentumfilm díját elnyerő, másfélórás alkotás valósággal megigézi az embert, az értelmünket és az érzelmeinket egyaránt megszólítja különleges esztétikájával, illetve bensőséges hangulatával, lélektani mélységével.

SBY6QS_6-1-scaled-152029.jpg

Jelenet a Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

A film egy női közösséget követ nyomon, akik rendszeresen összegyűlnek egy erdőben, hogy közösen szaunázzanak. Az izzasztókamra párás-homályos tereiben ülve, szó szerint és átvitt értelemben is meztelenre vetkőznek egymás előtt:

a hagyományos, már-már mágikus rituálék végrehajtása mellett ugyanis elsősorban nem tesznek mást, mint beszélgetnek.

A másfélórás alkotásban kizárólag az ő hangjukat halljuk, nincs narrátor, aki kifejtené nekünk az időnként látható szertartások jelentését, funkcióját, ehelyett az alkotók azt szeretnék elérni, hogy a szereplők helyzetébe képzelve magunkat mi is átéljük azt a különleges lelki-testi tisztulási folyamatot, amin a közösség tagjai végigmennek.

Erre pedig ez a film maradéktalanul képes, merthogy a méreganyagokkal együtt lassacskán félelmeik is párologni kezdenek: nyílt őszinteséggel tárják fel titkaikat, belső démonaikat. Időnként együtt nevethetünk velük – például a férfiak komikus szexuális szokásain –, míg később kénytelenek vagyunk velük együtt újraélni a legszörnyűbb traumáikat. A film legmegrázóbb pontja minden bizonnyal annak a nőnek a vallomása, aki tinédzser korában nemi erőszak áldozata lett. Ezek miatt a jelenetek miatt érdemes mindenkinek megfontolnia, mennyi sötétséget bír el a moziban ülve, másrészről ugyanakkor éppen ez a fajta szembenézés, a kimondás gesztusa teszi mámorítóan széppé és fájdalmasan felszabadítóvá ezt az alkotást.

SQSH32_X-1-scaled-152029.jpg

Jelenet a Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

Az ok, amiért hipnotikusnak nevezhetjük a filmet, elsősorban mégsem a szereplők, hanem Ants Tammik operatőri munkájának köszönhető, aki

a forróságot sugárzó, füstös belső terekben mintha magát a nyers intimitást jelenítené meg vizuálisan,

de ugyanígy beszélhetnénk például a napfényben szikraként pattogó vízcseppekről is, amelyek olyan látványt nyújtanak, mintha valami szentséges, valóban tisztító, mennyei eső zúdulna a szereplőkre. Kézikamerájával zavarba ejtően közel húzódik hozzájuk, felnagyítja testrészeiket, apró kis mozdulataikat vagy éppen arcuk rándulását. Rendkívül különleges az a megoldása is, hogy sokszor nem arra fókuszál, aki éppen történetet mesél, hanem arra, aki hallgatja azt, így az érzelmi hatás még erősebb, hiszen valaki más reakcióin keresztül is kapcsolódhatunk az elmondottakhoz. Ilyen értelemben nemcsak a kimondás, de a hallgatás, az odafigyelés gesztusa is felértékelődik.

Talán közhely, de a Smoke Sauna Sisterhood tényleg egy olyan alkotás, amit érdemes mindenkinek látnia. Első ránézésre úgy tűnhet, női témákat jár körül, de ez az igazságtól messze áll. Valószínűleg nincs is olyan, hogy női téma. Emberi témák vannak, emberi bánatok és örömök, időtlen kihívások, amelyekkel meg kell küzdenünk – erre világít rá Anna Hints alkotása, na meg arra, hogy a rítus nem feltétlenül valamiféle elavult fogalom, hanem mindenkori emberi alapszükséglet.

Smoke Sauna Sisterhood

észt-francia-izlandi dokumentumfilm, 2023, 89 perc, 16+

Rendező: Anna Hints
Operatőr: Ants Tammik
Premier: február 1.
Forgalmazó: Mozinet

Fejléckép: Jelenet a Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.