Vizuál

Szubjektív – Keleti Éva portréiból nyílik kiállítás Debrecenben

2024.06.24. 11:10
Ajánlom
Pogány Judit, Hernádi Judit, Molnár Piroska és Béres Ilona portréjával is találkozhatunk a Kossuth-díjas fotográfus új tárlatán, a régi nagy barátok mellett azonban az új színházi generáció tagjai is láthatók lesznek a Bényi Galéria tereiben. 

Június 27-én 18 órakor nyílik meg a debreceni Bényi Galériában Keleti Éva Szubjektív című tárlata, amelyen a fényképész színészportréit ismerheti meg a közönség. Az eseményt Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező nyitja meg, köszöntőt mond Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és L. Péterfi Csaba kurátor. A nyitóünnepen közreműködik Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

„Miért Szubjektív lett a kiállítás címe? Két okból is.

Régóta él bennem, hogy megvalósítsam: úgy fotózom le a szereplőimet, ahogy én látom őket, amit én gondolok róluk.

Most jött el az ideje, hogy megvalósítsam ezt az álmom, talán most lettem elég bátor ahhoz, hogy megtegyem” – idézi a szervezők közleménye a 92 éves művészt. Az augusztus 8-ig nyitva tartó kiállításon természetesen visszatérnek a régi nagy barátok, mint például Béres Ilona, Molnár Piroska, Kulka János, Hernádi Judit, vagy Pogány Judit, de most már az új generáció is megjelenik, a jövő nagy színészei.

Szerelmeket, barátságokat, családi kapcsolatokat, vidám és drámai pillanatokat, népszerű művészeket örökített meg fényképezőgépével.

Keleti Éva fotográfus, képszerkesztő, Kossuth-, Balázs Béla- és Prima Primissima-díjas művész 1931. augusztus 18-án született Budapesten. Több mint hetven évet átívelő munkássága a magyar kultúra és a nemzeti fotótörténet meghatározó része. Képei egyszerre önálló alkotások és művészi igénnyel készült kordokumentumok. Ezalatt az időszak alatt több tízezer fotó készült. Eredetileg vegyészmérnöknek készült, majd 1954-től fotóriporterként kezdett dolgozni a Magyar Fotó Állami Vállalat hírügynökségnél (ma MTI), ahol huszonkét évet töltött, majd hivatását a nyomtatott sajtó világában folytatta.

Csak a véletlennek köszönhető, hogy színházi fotós lett. Sőt eleinte nem is szerette igazán, komolyabb munkára vágyott, de szerencsére őt is megcsapta a színház különleges illata. Olyannyira, hogy

a színházi élet elképzelhetetlen volt Keleti Éva nélkül.

Dolgozott többek között a Magyar Távirati Irodánál, az Új Tükörnél, ahol képszerkesztőként lehetőséget adott a szakma szinte minden korosztályának és művészi irányzatának megjelenésére. Az Europress képügynökség vezetőjeként vonult vissza a napi munkától 1991-ben. Férje halála után újra gépet ragadott. Ekkor már elmúlt 80 éves. Újra kellett tanulnia a fotózást, hiszen a digitális technika távol áll tőle, de aki ismeri őt, tudja, nem ismer lehetetlent – ezt bizonyítja a Szubjektív című tárlat is.

További részletek a Kölcsey Központ oldalán.

Fejléckép: Keleti Éva (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

Jó néha megpróbálni, tudok-e vízen járni – Interjú a 90 éves Keleti Évával

Kapcsolódó

Jó néha megpróbálni, tudok-e vízen járni – Interjú a 90 éves Keleti Évával

Munkásságát számtalan grandiózus jelzővel illették már. Neve fogalommá vált a szakma és a nagyközönség számára egyaránt. Keleti Éváról kevesen gondolnák, hogy sikerei ellenére, máig kishitűséggel küzd. A fotóművész, akit otthonában látogattunk meg, ma tölti be kilencvenedik életévét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Hőség, Szózat és örkényi abszurd – megérkezett az első kedvcsináló előzetes Szimler Bálint nagyjátékfilmjéhez

A rendező első egész estés alkotásában egy átlagos magyar iskola hétköznapjain keresztül beszél a házmester-kultúrában ragadt hazai oktatási rendszerről. A Fekete pont című dráma premierjére rangos nemzetközi fesztiválon kerül sor.
Vizuál hír

Feltűnt egy kis manó! – elbűvölő Pumukli-szoborral rukkolt elő Kolodko Mihály Esztergomban

Újabb miniszobor bukkant fel, ezúttal Esztergomban, ahol az aprócska „gerillaalkotásairól” ismert művész, Kolodko Mihály ezúttal a 80-as, 90-es évek szeretett mesefiguráját, a csintalan kis koboldot, Pumuklit helyezte el.
Vizuál hír

Velencében is zsűrizni fog Reisz Gábor

A Karlovy Vary-i után augusztus végén a rangos velencei filmfesztiválon is zsűritag lesz a magyar filmrendező, ráadásul abban a szekcióban, amelynek tavaly a fődíját hódította el Magyarázat mindenre című alkotásával.
Vizuál kritika

Pixelekbe zárt generáció

Jane Schoenbrun szemkápráztató vizualitással, egy egészen különleges, mégis átélhető allegórián keresztül képes beszélni az identitáskeresés és a média viszonyáról. I Saw the TV Glow kritika.
Vizuál ajánló

Tengerparti hangulat a Várkert Bazárban

A kötetlen nyáridő hangulatát és a vízpartok harmóniáját mutatja be festészeti remekművek segítségével a Várkapitányság és a Magyar Nemzeti Galéria közös, Nyár a parton – Folyók, tavak, tengerek magyar ecsettel című szabadtéri kiállítása.