Vizuál

Szürreális utazás Joaquin Phoenix-szel – megérkezett az első előzetes Ari Aster új filmjéhez

2023.01.11. 09:25
Ajánlom
Egy sikeres üzletember odüsszeuszi útkeresését követhetjük nyomon Ari Aster harmadik filmjében. A Fehér éjszakák és az Örökség rendezőjének új horror-komédiája áprilisban mutatkozik be az amerikai mozikban.

Meglehetősen nehéz volna az első előzetes alapján kitalálni Ari Aster következő filmjének történetét, az azonban biztos, hogy ezúttal is valami olyasmit kapunk a fiatal rendezőtől, amivel szemben semlegesnek maradni gyakorlatilag lehetetlen.

Az első hírek horror-komédiának nevezik új alkotását, amely eredetileg Disappointment Blvd. munkacímen futott, a közelmúltban azonban hivatalosan is közölték, Beau Is Afraid címmel kerül majd a mozikba.

A szürreális elemekkel teletűzdelt alkotás az amerikai szerzői filmek zászlóshajójának, az A24 produkciós iroda gyártásában készült,

ami sokak számára garancia lehet a minőségre. Éppúgy, ahogy Ari Aster neve is, aki az Örökség (2018), illetve a Fehér éjszakák (2019) című filmjével már bizonyította, hogy egy rendkívül tehetséges forgatókönyvíróról/rendezőről van szó, akiről korábban azt írtuk, Robert Eggers-szel és Jordan Peele-lel mintegy megreformálták a horrorfilm műfaját.

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

Kapcsolódó

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

A boszorkány, Örökség és Tűnj el! – három korszakalkotó film az elmúlt tíz évből, amelyek nemcsak bebizonyították, hogy a horror is teljes értékű műfaj, de egyúttal utat mutattak a következő rendezőgenerációknak. És ez a reform rá is fért a zsánerre.

A Beau Is Afraid cselekményről ténylegesen nem tudhatunk még sokat, az eddigi hírek szerint a film egy sikeres üzletember életét követi nyomon több évtizeden keresztül. Az A24 oldalán elérhető szinopszis némileg árnyalja a képet, ott ugyanis azt írják: egy paranoiás ember „odüsszeuszi” utazását ismerhetjük meg, amint megpróbál hazajutni az édesanyjához, Ari Aster rendezését pedig merésznek, illetve „zseniálisan romlottnak” nevezik. Erről most már egy előzetessel is meggyőződhetünk.

A film főszerepében az Oscar-díjas Joaquin Phoenix lesz látható, akinek a neve úgyszintén garancia a minőségre. Mellette felbukkan még Nathan Lane, Patti LuPone, Amy Ryan, Kylie Rogers, Parker Posey, Stephen McKinley Henderson, Hayley Squires, Michael Gandolfini, Zoe Lister-Jones és Richard Kind is.

A Beau Is Afraid április 21-én mutatkozik be az Egyesült Államokban. 

Fejléckép: Jelenet a Beau Is Afraid című filmből (Fotó/Forrás: Youtube)

Lebilincselően szépnek ígérkezik Darren Aronofsky új filmje

Kapcsolódó

Lebilincselően szépnek ígérkezik Darren Aronofsky új filmje

Megérkezett az első előzetes a Requiem egy álomért rendezőjének új alkotásához. A bálna című film főhőse egy kórosan túlsúlyos férfi, akit Brendan Fraser alakít. A filmet várhatóan 2023 februárjában mutatják be itthon. Videó a cikkben!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.