Vizuál

Szürrealisták a Pompidou Központban

2013.11.01. 09:10
Ajánlom
A szürrealizmus és a tárgy címmel nyílt kiállítás a párizsi Pompidou Központban, amely mintegy kétszáz szobron és fotón keresztül mutatja be a szürrealista mozgalom történetét.

A több mint kétezer négyzetméter alapterületű kiállítótérben az időrendben összeállított tárlat a szürrealizmus 1920-as évekbeli alapításától a harmincas évekbeli nemzetközi térhódításán át a II. világháború alatt New Yorkban aratott elismeréséig mutatja be a mozgalomnak a tárgyakhoz való viszonyát, amelyekkel a művészek az álom és a tudattalan világát akarták feltárni.

Láthatók többek között Alberto Giacometti, Salvador Dalí, André Masson, Joan Miró, Jean Arp, Marcel Duchamp, Max Ernst, Brassai és Man Ray, valamint kortárs művészek, Théo Mercier, Paul McCarthy és Cindy Sherman leghíresebb alkotásai.

A kiállítás a felépítésével megidézi a szürrealizmus ma már történelminek számító tárlatait is. A tizenkét részből (a természetes, a talált, a matematikai, a szürrealista, a vad, a szimbolikus, a gépi, az öntött, az emberi, a költői, a könyves és a valós tárgyakból) álló, színes falakkal és függönyökkel díszített, Didier Ottinger kurátor szavai szerint "vidámparkban" minikamerák filmezik minden oldalról az alkotásokat, amelyek képét kivetítik a falakra.

A kurátor szerint a szürrealisták 1927-től kezdtek érdeklődni a szobrászat iránt, amikor is a mozgalom atyja, André Breton belépett a Francia Kommunista Pártba. Ekkortól foglalkoztatta őket a szürrealizmus és a valóság viszonya, és a céljuk eleinte az volt, hogy a dialektikus materializmus tételét adaptálják a művészethez. Így született meg a szürrealista tárgy fogalma, amely egyszerre vitatta a klasszikus szobrászat szabályait és szembehelyezkedett a piaci spekulációval.

A kiállítás 2014. március 3-ig tekinthető meg Párizsban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Klasszikus

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Tánc

Járt már balettórán? Most érdemes benézni a Táncművészeti Egyetemre

Nyílt balett- és néptáncóra, könyvbemutató, épületbejás, jelmezek és berendezett enteriőr várja a látogatókat a kulturális örökség napjai alkalmából a Magyar Táncművészeti Egyetemen szombaton.
Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Színház

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A félkarú óriás

A Def Leppard nem nevezhető a világ legszerencsésebb zenekarának.
Vizuál hír

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Vizuál magazin

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál galéria

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.
Vizuál emmy-díj

Először jelöltek magyar alkotókat Emmy-díjra

Gera Marina színésznő az Örök tél című film főszerepéért, Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést a Nemzetközi Emmy-díjra.