Vizuál

Takács Imre marad az Iparművészeti élén

2011.02.21. 19:13
Ajánlom
Újabb öt évig Takács Imre az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Megbízatását pályázati úton nyerte el.

Takács Imre megbízatását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adta át hétfőn a múzeum épületében. Az ünnepi állománygyűlésen jelen volt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Hammerstein Judit helyettes államtitkár, valamint Elekes Botond, az államtitkárság kabinetfőnöke is. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának (NEFMI) közleménye kiemelte, hogy a főigazgató programjának középpontjában a múzeumi épületek rekonstrukciója és az intézmény fejlesztése, az egész társadalom számára elérhető, lüktető, eleven művészeti központ kialakítása áll.

„A fejlesztés az Iparművészeti Múzeum kiemelkedő értékű műemléképületeinek felújításán túl a szervezet megújítását és saját állandó kiállításainak felépítését is jelenti, amellyel a múzeum mintegy 140 éve tartozik a hazai és a nemzetközi közvéleménynek." Mint írták, megnyílik a világ egyik legjelentősebb orientalista művészeti gyűjteménye, amelyből mindeddig csak ízelítőket láthatott a közönség.
Az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját, Takács Imrét, ősszel helyezték vissza pozíciójába. Korábban már beszélt az intézmény több évre tervezett rekonstrukciójáról, aminek teljes költségét mintegy 14 milliárd forintra becsülte, amiből az első szakasz várhatóan 5 milliárd forintba kerül. A NEFMI január elején azonnali intézkedésként hatvanmillió forintot biztosított az Iparművészeti Múzeum tönkrement tetőszerkezetének megerősítésére. Az épület homlokzatát körülvevő védőtető február közepén készült el.

Takács Imre 1983-ban szerzett művészettörténészi diplomát Budapesten. 1997-ig a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének kurátora, majd vezetője, 1997-től a Szépművészeti Múzeum vezető munkatársa, a 2006-ban megnyílt Luxemburgi Zsigmond-kiállítás program-irányítója volt. 2006 tavaszától 2007 őszéig, majd 2010 őszétől ismét az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Művészettörténeti kutatásai és publikációi elsősorban a gótikus művészethez kapcsolódnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.
Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Vizuál

Tíz új európai filmet kínál az ArteKino Filmfesztivál az interneten

December 31-ig tart az ArteKino Filmfesztivál, amely tíz új európai filmhez biztosít ingyenes, online hozzáférést. A filmbarátok kényeztetésére minden filmet magyar felirattal láttak el, sőt rendezői nyilatkozatot, szinopszist és filmajánlót is mellékeltek hozzájuk. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál szentpétervár

22 kilométernyi múzeum - Szentpétervár és az Ermitázs kincsei a mozivásznon

Mától látható a mozikban A művészet templomai sorozat legújabb része, amely látványos felvételekkel átfogó képet nyújt a világ egyik legnagyobb múzeuma, az Ermitázs történetéről és páratlan gyűjteményéről, valamint a múzeumnak otthont adó Szentpétervár kultúrtörténeti nevezetességeiről.
Vizuál rajzolj nekem

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.
Vizuál magazin

Elfajzott művészet a javából – Vaszilij Kandinszkij

Olyan művészetet akart teremteni, amely megszabadul a tárgyi ábrázolásból. A szovjetek elől Németországba menekült, a nácik elől Franciaországba. 75 éve hunyt el Vaszilij Kandinszkij.
Vizuál ajánló

Festőnek született, nem igazgatónak – Életműkiállítás nyílt Farkas István műveiből

Kihűlt világ címmel a 75 éve Auschwitzban meggyilkolt Farkas István életművét bemutató kiállítás nyílt december 12-én a Nemzeti Galériában.
Vizuál hír

Előkerült egy lopott Klimt

Egy 1997-ben az észak-olaszországi Piancenza egyik galériájából ellopott Gustav Klimt-portré bukkant fel Olaszországban.