Vizuál

Tallinnban debütál Csáki László és Hajdu Szabolcs filmje is

2023.10.17. 11:55
Ajánlom
A két magyar alkotás a fesztivál legújabb, Critics' Picks szekciójában kapott helyet, a válogatásba erőteljes, művészileg kiemelkedő filmeket hívott meg a zsűri. Csáki László animációs filmje valós eseményeken alapul, míg Hajdu Szabolcs színpadi előadásából rendezett filmet. 

November 3. és 19. között rendezik meg Európa legészakibb A-kategóriás seregszemléjét, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivált, amelynek Critics’ Pick elnevezésű versenyprogramjában idén két magyar alkotásért is szoríthat a közönség. itt debütál ugyanis Csáki László animációs filmje, a Kék Pelikan, valamint Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című alkotása is – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI)

A Kék Pelikan története több mint tíz éve egy, a Jurányi Galéria egyik termének falára rajzolt képregénnyel indult. A személyes élményekből táplálkozó sztori később filmtervvé nőtte ki magát, amely a 2018-as Inkubátor Program gyártási támogatását is elnyerte.

A film a közösség bevonásával fejlődött tovább.

Csáki László író-rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, amelyeket a kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel tettek. A film az ő történeteik szellemes, fanyar humort sem nélkülöző feldolgozása – méghozzá Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában.

KekPelikan_2-115210.jpg

Jelenet a Kék Pelikan című filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

A Kék Pelikan bár megszólaltat valós szereplőket is, többek között olyan színészek segítségével meséli el a történteket, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra.

A képzőművészi igényességgel készült alkotásban a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg

– igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.

A film először a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be november 11-én. A Critics’ Picks a fesztivál legújabb szekciója, amelybe erőteljes és művészileg kiemelkedő alkotásokat választott be a Nikolaj Nikitin kurátor vezette csapat. Tiina Lokk fesztiváligazgató megfogalmazása szerint olyan zseniális filmek kerültek így a programba, amelyekre a gyorsan növekvő programkínálatban kiemelten szeretnék felhívni a nézők figyelmét.

Pelikan_still_3-115210.jpg

Jelenet a Kék Pelikan című filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

„Örülök, hogy a fesztivál kurátorai számára is érthető ez a ránk, magyarokra nagyon jellemző »ügyeskedő, oldjuk meg okosba« történet, aminek alapja a szabadság iránti vágy egyetemes érzése. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja, milyen visszajelzéseket kapunk, és egyáltalán milyen lesz együtt nézni velük a filmet nagyvásznon” – nyilatkozta a hír kapcsán a rendező.

A Kék Pelikan című egész estés animációs film írója és rendezője Csáki László, producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment Kft. produkciójában és Temple Réka koproducer jóvoltából a Cinemon Entertainment koprodukciójában készült.

A Kék Pelikan 2024-ben a JUNO11 Distribution forgalmazásával kerül a hazai mozikba.

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmje a hivatalos szinopszis szerint egy gyönyörű napsütéses őszi reggelen indul, egy csendes tó melletti házban. A főszereplő, Kálmán többé már nem tudja, mit jelent a szerelem. Aszexuális felesége, Olga ekkor egy újabb kísérletet tesz kapcsolatuk megmentésére. A családhoz Kálmán névnapjára látogatóba érkezik Olga nővére, Zita, valamint férje, Levente, aki iszonyatos hasfájással küzd. Ekkor azonban a rendkívül érzékeny özvegy, Ernő is kopogtat az ajtó, Olga pedig furcsa álmot lát.

A baj ugyanis sosem jön egyedül.

A Kálmán-nap Hajdu Szabolcs azonos című színdarabja alapján készült magyar-szlovák-amerikai koprodukcióban.

A Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál teljes programját itt érhetjük el

Fejléckép: Jelenet a Kék Pelikan című filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

Kapcsolódó

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

Január 19-én és 20-án újra látható a Trafóban Pass Andrea Eltűnő ingerek című rendezése. A darab férfi főszerepét alakító Hajdu Szabolccsal egyebek közt a magyar film helyzetéről, illetve arról beszéltünk, miért tartja problémásnak, ha a művészet nem több, mint puszta társadalmi párbeszédkísérlet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Klasszikus

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Plusz

Elhunyt Bonnie Tyler

A walesi énekesnő, akit „a női Rod Stewartként” is emlegettek, nemrég sürgősségi operáción esett át, ezért korábban tervezett koncertjeit elhalasztották. Hetvenöt éves korában érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Vizuál ajánló

Odüsszeia: sztárparádéval érkezik Christopher Nolan új gigaprodukciója

Egy hét múlva érkezik a mozikba Christopher Nolan Odüsszeia című monumentális filmje. A Matt Damon főszereplésével készült alkotást már a premier előtt heves viták övezik.
Vizuál hír

Rangos filmfesztiválon kap életműdíjat George Clooney

Az Oscar-díjas színész, rendező önironikusan reagált a hírre, hogy életműdíjjal ismerik el a világ egyik legrégebbi filmfesztiválján szeptemberben.