Vizuál

Táncfilm a Gyászból

2012.08.28. 10:35
Ajánlom
A Tünet Együttes a Katona József Színházzal 2010-ben közösen bemutatott Gyász című előadás alapján forgat Pohárnok Gergely operatőr és a Laokoon Film közreműködésével. A Gyászfilm éppen egy különleges város alatti pincerendszerben készül.

2011-ben készült el Szabó Réka rendezésében az Árnyékfilm című kísérleti táncfilm, amelyet beválogattak a 42. Magyar Filmszemlére, és ott elhozta a kísérleti kategória egyetlen díját, a zsűri elismerő oklevelét, majd a temesvári Timishort Filmfesztiválon is díjazták. Az Árnyékfilm nagy tetszést aratott filmes berkekben és a közönség körében, így a Tünet Együttes legújabb kísérleti táncfilm tervéhez, a Gyászfilmhez komoly filmes partnerek csatlakoztak: a többek között az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket is jegyző kiváló operatőr, Pohárnok Gergely, illetve a nagy tapasztalatokkal rendelkező filmgyártó cég, a Laokoon Film.

A Gyászfilm a Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készül, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt: a mozgást, a táncot, illetve egyéb erős vizuális elemeket helyez a középpontba. A halálosan humoros kripta-kabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angol spárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról. Művész‑kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, abszurd műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól.

A filmben a Tünet Együttes állandó művészei, Gőz István, Szász Dániel, Dózsa Ákos, Egyed Bea, Góbi Rita mellett a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Hajduk Károly és Rezes Judit is feltűnnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A végtelenen innen

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehangoló, hogy senki sem tudja megmondani, mikor lesz lehetőségünk újra elkorcsolyázni a végtelenbe a Balatonon. 
Vizuál ajánló

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Vizuál hír

Enyedi Ildikót ünneplik a Bergamói Filmfesztiválon

Az észak-olasz fesztiválon a magyar rendező tizennégy kis- és nagyjátékfilmjét vetítik le. A szemle szervezői Enyedi Ildikót a magyar filmművészet központi alakjaként, az egyik legintelligensebb és legeredetibb hangjaként méltatják.