Vizuál

Tereskova videóban üzent Habony Árpádnak - FRISSÍTVE

2016.05.18. 11:02
Ajánlom
"Egy képzőművészeti intézmény felállítását szeretném proponálni, ami híd lehetne Magyarország kormánya és a liberális művészeti kánon közt" - kezdi a képzőművész beszédét.

Nagy Kriszta Tereskova  állami finanszírozásban képzeli el az intézményt, amelyben a művészek „mint Isten kiválasztottjai, furcsamód fizetésért dolgozhatnának, mint minden más ember". Gazdasági igazgatónak Orbán Sárát, a miniszterelnök második lányát javasolja, nemzeti biztosnak pedig nem mást, mint saját magát.  „Árpi, hadd csináljam én, ehhez én jobban értek!”  - zárja az üzenetet a festő.

Az Artportalnak adott interjújában a képzőművész azzal indokolja az ötletet, hogy "ezen a módon oldódhatna a liberális művészek bojkottja az állammal szemben. Mert ami most van, ez a széthúzás ártalmas és kártékony mindannyiunknak, sőt, nem félek kimondani, a magyar képzőművészetnek is."

UPDATE:

A Fidelio kérdésére Tereskova elárulta: a videó abszolút komoly, és mint intermédia művész, természetesen műalkotásnak is tartja. Szerinte az intézet létrehozása idealista gondolat, „de a nagy dolgok éppen az idealizmus mezején születnek”, és nem lehet kizárni, hogy megvalósul. „Számomra nagyon fontos liberális barátaim megoldásnak tartják az évek óta fennálló és tarthatatlan "feszületre", ahol a kormány a kereszt, a művészet pedig Jézus.”

Hogy hogyan került a képbe Orbán Sára, arra azt válaszolta Nagy Kriszta: az intézet állami finanszírozásából működne, a kormány a kuratórium összetételéről nem dönthetne, de egy embert kijelölhetne gazdasági igazgatónak, akiben maximálisan megbízik. "Mivel tudtommal Orbán Sára művészeti vonalon mozog, erre a posztra ő kiváló lenne. De az ő neve itt egy költői hasonlat, egy lehetséges opció, a lényege az, hogy ez a személy a kormány megbízottja lenne."

Nagy Kriszta egy iskolába járt Habony Árpáddal a Kisképzőnek is hívott képzőművészeti gimnáziumban, majd a Képzőművészeti Egyetemen is. „Lehet, hogy úgy reagál, hogy nem reagál. Lehet, hogy küld értem egy egyik éjjel egy fekete autót, remélem, jaguár lesz, de abban biztos vagyok, hogy komolyan vesz, mert szívügye a kortárs művészet, azon belül is főként a festészet.” - mondta Tereskova.

"Én olyan rossz hazafi vagyok, mint a dalai láma"

Tereskova Orbán Viktor portréját is megfestette, amivel vegyes érzelmeket váltott ki a hazai értelmiségből. Számára Orbán Viktor egyenlő a politikával, ugyanis "általa a politika olyan személyessé vált, hogy már nem lehetett elválasztani a személyétől, és a családtól, a barátoktól". A témában Tereskovával készült interjúnkat itt olvashatja el

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.