Vizuál

Tévében az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

2019.12.20. 11:05
Ajánlom
A két ünnep között a Duna tévé vetíti a rendező első egészestés filmjét A premieren a film szereplői és alkotói mellett Szüts Miklós festőművész is részt vett: az ő családjának története ihlette a mozit. 

Hétfőn mutatták be a Corvin moziban az Oscar-díjas Deák Kristóf első egész estés televíziós filmjét. A Foglyok történetének ihletője is megjelent a film díszbemutatóján.

A Foglyokat december 28-án este 19.40-kor tűzi műsorára a Duna televízió. 

A film igaz történet alapján készült: Szüts Miklós festőművész gyerekkori emlékei ihlették. A sztorira a forgatókönyvíró, Vörös András bukkant rá, amikor a korszak eseményeit kutatta az átlagember szemszögéből, és megtalálta az interneten azt a videót, amelyben Szüts Miklós édesanyja meséli el ezt a rendkívüli családi történetet. Ezután levéltárakban végzett kutatások segítségével egészítette ki

az egyre abszurdabb fordulatokban bővelkedő eredeti történetet, amely olyan kalandos volt, hogy a forgatókönyv írása során több mindent kellett elhagyni belőle, mint hozzátenni.

A premier után a rendező Szüts Miklóst is a színpadra hívta, és köszönetet mondott neki, hogy filmet készíthetett ebből a különleges visszaemlékezésből.

Foglyok-Asztaltarsasag-155502.png

Deák Kristóf: Foglyok

A történet szerint 1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor

hajnalban a hatalom képviselői toppannak be hozzájuk – ám kitelepítés helyett beköltöznek, a saját lakásukban ejtve foglyul a családot.

És mindenki mást, aki csak az ajtóhoz merészkedik… Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit.

December 16-án mutatták be a Corvin moziban Deák Kristóf filmjét, a Foglyokat. A díszpremieren részt vettek a film szereplői: Szamosi Zsófia, Sodró Eliza, Csőre Gábor, Jászberényi Gábor, Lengyel Ferenc, Molnár Levente és Vasvári Emese, valamint a rendező Deák Kristóf, a forgatókönyvíró Vörös András, a zeneszerző Balázs Ádám, a vágó Csillag Mano, az operatőr Gózon Francisco és a producerek, Dreissiger László és Osváth Gábor.

A Foglyokat december 28-án, szombaton este 19.40-kor mutatja be a Duna Televízió, utána egy héten át a MédiaKlikk felületén is elérhető lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Online követhető a Bogányi család és Boros Misi Balaton-parti koncertje

A nemrég teljes létszámban hazatelepült Bogányi család zenész tagjainak rendhagyó, közös fellépése, a Virtuózok felfedezettjével, Boros Misivel kiegészülve augusztus 28-án este 7 órától.
Vizuál

„Svédország fényes ajándéka” – Ingrid Bergman, a mozi nagyasszonya

Gyönyörű volt, tehetséges, öt nyelven beszélt. 105 éve született és 38 éve ezen a napon hunyt el Ingrid Bergman, minden idők egyik legnagyobb színésznője.
Zenés színház

Hét bemutatót tart szeptemberben az Opera, fokozott óvintézkedések mellett

Az intézmény a COVID-19 járványveszélyre való tekintettel, fokozott óvintézkedések mellett mutatja be az Erkel Színházban új Salome produkcióját, míg a hivatalos megnyitó előtt kortárs opera- és balettprodukcióknak ad helyet az Eiffel Műhelyház.
Vizuál

Ha rossz pillanatban nézel fel, te is bekerülsz a filmbe!

"Halj meg! Még egy kicsit halj meg! Jó!" – kiabálja a rendezőnk (valójában animátorunk) mire a greenscreen előtti trónon engedelmesen vonaglani kezd az egyik kollégám és – a palástját nem maga alá gyűrve! – látványosan megmérgeződik. Én a második sorban lapítok, hogy elkerüljem a hasonlóan borzalmas véget.
Színház

A Szilaj, a nyár legnagyobb musicalsikere szeptembertől a fővárosban

A Nemzeti Lovas Színház legújabb sikerdarabját, a Szilaj című musicalt - a vidéki premier után - 2020. szeptember 25-én és 26-án mutatják be a fővárosban, a Kincsem Parkban. Az előadás óriási sikert aratott Bikalon, ahol világpremiert jelentett, hogy először volt látható együtt a klasszikus stílus és a szabadidomítás, a „suttogás” művészete a lovas színházak történetében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Szobrot állítanak Diana hercegnőnek Londonban

Az alkotást jövőre, a népszerű hercegnő 60. születésnapja alkalmából avatják fel a Kensington-palota előtt.
Vizuál gyász

Elhunyt Joe Ruby, Scooby-Doo megalkotója

Az amerikai forgatókönyvíró, vágó, producer, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotóinak egyike 87 éves volt.
Vizuál magazin

„Svédország fényes ajándéka” – Ingrid Bergman, a mozi nagyasszonya

Gyönyörű volt, tehetséges, öt nyelven beszélt. 105 éve született és 38 éve ezen a napon hunyt el Ingrid Bergman, minden idők egyik legnagyobb színésznője.
Vizuál gyász

Elhunyt a Fekete Párducot alakító Chadwick Boseman

Az amerikai színész és producer 43 éves volt, évek óta küzdött vastagbélrákkal. Halálát családja közölte – írja a hvg.hu.
Vizuál juliette binoche

Juliette Binoche életműdíjat kap

Juliette Binoche francia színésznő kapja a 16. Zürichi Filmfesztivál (ZFF) életműdíját, a Golden Icon Awardot.