Vizuál

Tiltakozik az AICA a Műcsarnok átadása ellen

2012.11.23. 18:04
Ajánlom
A kormány november 21-i döntése alapján az intézmény tulajdonjoga januártól a Magyar Művészeti Akadémiához kerül. A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozata szerint a kormány ezzel a lépéssel folytatja a kulturális intézményrendszer "kiszervezését".

Az AICA által kiadott dokumentum felidézi, hogy a magyar állam egy kormányhatározattal lemondott novemberben a Műcsarnok épületének tulajdonjogáról, emellett vállalta, hogy az intézmény működését érintő művészeti és tartalmi kérdésekben egyetértési jogot biztosít a MMA-nak. "A lépéssel a kormány szembemegy minden olyan törekvéssel, amely az elmúlt évtizedekben a magyar kortárs képzőművészetet, annak intézményrendszerét a nemzetközi művészet vérkeringésébe kívánta kapcsolni. A lépéssel a kormány folytatja a kulturális intézményrendszer 'kiszervezését', s ezzel magát a kultúrát jelentékteleníti el" - olvasható a nyilatkozatban.

Ebben kitérnek arra is, hogy a döntéssel "az állam ideológiai szabályozásra nyújt felhatalmazást egy olyan szervezetnek, amelyet nem ellenőrizhet". A szervezet szerint a kormány "visszaforgatja az idő kerekét", azaz olyan struktúrákat támaszt fel, amelyek a magyar képzőművészet történetében "a legmaradibb elképzelésekhez" kapcsolódtak. "A kormány döntése nyomán ugyanis ismét érvényessé válhat a 'műcsarnoki művészet' kifejezés, az a fogalom, amely ellen a huszadik század első felében valamennyi progresszív magyar művész és művészcsoport küzdelmet folytatott. A 'szalonművészet' visszatérése, a Magyar Művészeti Akadémia " 'kultúrstratégiai szerepének megerősítése', a kulturális intézményrendszer és a kultúrafinanszírozás még működőképes elemeinek szétzilálása elfogadhatatlan" - írták. A kormány szerdán tárgyalta az MMA kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről és egyes kulturális tárgyú jogszabályok módosításáról szóló előterjesztést, amelynek értelmében az MMA-nak adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén.

A köztestületnek minősített akadémia több művészeti testületbe is tagot delegálhat, illetve dönthet a létrehozandó Nemzet Művésze díj odaítéléséről. Az MMA megemelkedett számú tagjai szintén a jövő évtől életjáradékban is részesülnek. A kormány közreműködési lehetőséget is biztosít a köztestület számára a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, egyetértési jogot ad az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és a szakbizottságok elnökei kinevezésében. Az akadémia képviselője ezek mellett a jövőben részt vehet a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács ülésein, tagot delegálhat a Magyar Ösztöndíj Bizottságba, valamint az Országgyűlés Szent Korona Testületébe is.

Az AICA Magyar Tagozata elnökségének nyilatkozatához itt lehet csatlakozni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

A világ legszebb mozijai között a Puskin

A Los Angeles-i Cinemarama és a római Dei Piccoli mellett a budapesti Puskin mozi is szerepel Timeout ötvenes listáján - írja a Telex.
Vizuál hír

Fényfestőversenyt hirdet a Zsolnay Fényfesztivál

Bár a tavalyi Zsolnay Fényfesztivált a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani, a pécsi fesztivál szervezői idén igazán látványos akcióra készülnek. A programsorozat legnagyobb attrakciója egy nemzetközi fényfestőverseny lesz.
Vizuál hír

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál hír

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Vizuál interjú

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.