Az óriási bőröndökből előbukkanó, Európát beutazó kép-konvoj Finnország legmenőbb alkalmazott grafikusainak egy-egy, kifejezetten a turnéra készített munkáját rejti. A művek jólesőn-játékosan bizonyítják, hogy a vodka és a szőkeségek mellett - a tárlat alcíme Kortárs illusztrációk a pia és a szőkék földjéről - továbbra is a design a finnek legkelendőbb exportcikke. Mindennek felmutatásával a kiállítás egyszeriben ízléses, vagány és roppant vonzó országimázs-csomaggá is változik a kArton Galéria terében.
A tárlat tíz markáns impressziót, látomásszerű pillanatképet mutat be az ezer tó országáról. Az egységes méretű - majd' embernyi nagyságú - anzixok fényről és sötétről tett személyes vallomások, a természet közelségének, a tradíciók továbbélésének falfelületnyi megfogalmazásai. Persze számos módon bejárhatjuk a galéria terét, számomra azonban Antti Uotila op- és pop-art megoldásokból építkező, óriási képeslapra hasonlító kollázsa jelentette látogatói túrám origópontját, ahova aztán - a többi tabló színével, hangulatával - jól esett visszatérnem. Uotila címeroroszlánt, hattyút - Finnország nemzeti madarát -, jókora sügeret és sirályt, meredek hegyoldalon bandukoló medvét, fákat, köveket ábrázol együtt az érzékeinket zavarba hozó, nonfiguratív, játékos illúziókkal. Neonos víziója sajátos, közelképekből kirajzolódó szubjektív nagytotált ad.
Folytassuk virtuális barangolásunkat Sanna Mander képénél, amely a maga laza stílusában nem kevesebbet vállal, mint Finnország flórájának bemutatását. A növényhatározószerű elrendezés helyett egy furcsa palackból - afféle nordikus Pandora szelencéjéből - kiszabaduló, hatalmas virágbokrétát képzeljünk el, amely glóriaszerűen árad szét a sötét alapozáson. Pietari Posti szürreális kréta-erdejében - fái kifejezetten Magritte: A titkos játékos című alkotását idézik - fejetlen, lompos farkú, nagymacskaszerű lények rejtőzködnek, Sac Magique szirupos vattacukor-világát pedig ravasz tekintetű, vagy épp könnyező, pink elefántok lakják. Előbbit a végtelen, finn nyírfaerdők ihlették, utóbbi a fiatalság gondtalan lollipop-felszíne alatt megbújó nehézségeket tematizálja.
Santtu Mustonen Forró, csapadékos nyáréjszakáját a hatvanas évektől errefelé alighanem bármelyik pszichodelikus indie-zenekar jó szívvel elfogadná albumborítónak. Mintha egy suhanó viharvadász-különítmény nyitva feledett objektíve kapott volna le egy apokaliptikus, vad zivatart. Féktelenséget, száguldást, a határok felrúgását érzékelteti a kép, vagyis - feltételezem - egy átlagos, forró, finn buliestét. Minni Havas fotorealisztikus igényű munkáján tetovált testű, kötött zoknis viráglányokként jeleníti meg a három Gráciát. Hátuk mögött - akárha kiégett fényképet néznénk - Szent Iván-éj tüze lobog. De az is lehet, hogy eleven fáklyaként ők maguk válnak a tűz martalékává.
Míg az előző két alkotás az önfeledt tombolást, az elragadtatottságot, Rami Niemi (ön)-ironikus munkája a katzenjammeres másnapokat ragadja meg. A borisszák ébredését krétarajzszerűen ábrázoló sűrű képen csavarhúzós, forrasztópákás alakok dolgoznak serényen - tán azon, hogy lehalkítsák a hasogató, belső hangokat. Niemi részletgazdag munkája képregényszerűen kanyargó, apró, egymással összefüggő jelenetekből áll össze. Inka Järvinen tollaktól, sásszerű növényzettől légies, térképrészletnek ható, felülnézeti partszakasza olyan, mintha elektrográfiát ötvözne land-arttal. Lotta Nieminen képe kezdetleges számítógépes játékok világát, Janine Rewell A hattyú születése című munkája pedig az absztrakt rajzfilmeket, videoklipeket juttatja eszünkbe.
Körsétánk végén könnyen beláthatjuk, hogy ezek a világszerte foglalkoztatott, bögre- és pólómintákat, szórólapokat és koncertplakátokat tervező fiatal grafikusok mennyire ügyesen bánnak a huszadik század második felére jellemző képzőművészeti sztár-trendek ikonográfiájával, illetve milyen szívesen kölcsönöznek ötleteket az utcaművészettől is. A kiállítótérben egy vetítőn futó, illetve az interneten is elérhető további munkáik arról árulkodnak, hogy kezük alól vizuálisan vonzó világ bontakozik ki. Ám volna itt még valami. A példaértékű, gondos összefogás, támogatási háló méghozzá, ami képeiket Magyarországra hozta. A kiállítók ugyanis egytől egyig a Pekka cég alkalmazásában állnak, a tárlat így akár tekinthető az ügynökség - igazán impozáns - portfóliójának is. Idén tudniillik Helsinki a világ design fővárosa, a Pekka of Finland pedig a rendezvénysorozat utazó nagykövetségeként, kihelyezett, kedvcsináló tagozataként is funkcionál. Tehetségekben nálunk sincs hiány, művészet-menedzsment terén azonban érdemes pár pillantást a finnekre vetnünk!
Interjúnkat a kArton Galéria tulajdonosával, Kozma Péterrel itt olvashatják.
hírlevél
