Vizuál

Tíz döntős indult a több ezer eurós díjért

2011.05.13. 16:04
Ajánlom
Átadták az Essl Művészeti Díjakat.

Bada Emőke, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) utolsó éves intermédiaszakos hallgatója és Hámori Anett az MKE-n tavaly végzett festő vehette át az idei Essl Art Award CEE 2011 (Közép-európai Essl Művészeti Díj 2011) elnevezésű, egyenként 3500 euróval járó díjat. A Vienna Insurance Group biztosító 1000 eurós különdíját szintén Hámori Anett kapta.

Az Essl művészeti díjat kétévente ítéli oda képzőművész hallgatóknak a nemzetközi zsűri, idén negyedszer. A pályázatra több mint négyszázan jelentkeztek, akik közül országonként tíz művészhallgatót juttatott a zsűri a döntőbe. A pályázók különböző műfajokban indultak, volt aki rajzzal, festménnyel, míg mások térinstallációval, fotóval és intermediális alkotással szálltak versenybe az egyenként 3500 eurós (mintegy 923 ezer forint) Essl-díjra és a bécsi biztosító 1000 eurós (264 ezer forint) különdíjra. Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális ügyekkel foglalkozó államtitkára a díjátadón kiemelte, hogy mostanában kevesebben vállalkoznak arra, hogy támogassák a művészeteket, ezért is örvendetes, hogy az Essl család mecénásként lép fel a régióban. A pályázat azért is hatásos, mert a részt vevő Közép-kelet- és dél-európai országok a fiatal művészeken keresztül közösen formálják Európa arculatát ‒ tette hozzá az államtitkár.

A kitüntetett fiatal magyar művészek a hat másik állam ‒ Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Románia és idén először Bulgária ‒ díjazott művészeivel meghívást kaptak, hogy mutatkozzanak be decemberben a klosterneuburgi Essl Múzeumban. A kiállításra a hét ország 14 díjazott alkotójának munkáiból katalógus is készül. A biztosító különdíjazottjai pedig ‒ Magyarországot Hámori Anett képviseli majd ‒ 2012 márciusában a bécsi Ringturm épületében nagyszabású tárlaton mutatkozhatnak be.

Az Essl Múzeumban található Ausztria legnagyobb kortárs művészeti magángyűjteménye. A több mint 6 ezer alkotást magában foglaló gyűjtemény Agnes és Karlheinz Essl tulajdona. Az alkotásoknak otthont adó, Heinz Tesa által tervezett, múzeumot 1999-ben avatták fel a Bécs melletti Klosterneuburgban a Duna-parton.

Az Essl-díj döntőjébe került tíz magyar művész, Basa Anikó, Bada Emőke, Békési Ervin, Hámori Anett, Jagicza Patrícia, Kanics Dorottya, Kujbus János, Sárai Lajos, Szentpéteri Annamária és Ulbert Ádám munkáit bemutató kiállítás május 22-ig látható a Centrális Galériában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiégés

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két lesújtó tanulmány hatására egy fényképpel illusztrálja az emberiség élelmezési helyzetének aktuális állapotát. 
Vizuál kritika

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál interjú

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Vizuál hír

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.
Vizuál ajánló

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.