A Medence Csoport alkotóközösség hivatalosan 2000 elején alakult az Orczy-kert egyik üres medencéjében. Az alkotóközösségből mára egy vállalkozás nőtte ki magát, egy olyan önálló fizikai és szellemi műhely, melyet formatervezők és vizuális kommunikációtervező iparművészek alkotnak. A három alapító tag - Gross András belsőépítész, Terebessy Tóbiás designer és Magyar Gergely kommunikáció-tervező művész már az egyetemi évek alatt ismerték egymást, míg a csoport negyedik tagja, Ónódy Ágnes művészeti menedzser, 2005-ben csatlakozott hozzájuk. A diploma megszerzése után partyk-ra készítettek különböző dekorációs elemeket, majd jött az első, igazi megrendelés, a 2000-es Sydney olimpia kapcsán egy rendezvénysátor elkészítésére kérték fel a csapatot. A munkához azonban hivatalos formát kellett ölteni, így a fiataloknak nem maradt más választása, bele kellett fogni egy vállalkozásba. Bátorságuk meghozta gyümölcsét, az elmúlt tíz évben számos kültéri és beltéri installációt, kiállítást, színházi darabot és egyéb közösségi projekteket valósítottak meg, tervezők, előadóművészek és alkotók közreműködésével, nem kevés sikerrel.

- Minden alkotócsoportnak megvan a saját filozófiája, módszerei. A tieteket hogyan írnád le?

Gross András: - Nagyon fontos, hogy ha belekezdesz valamibe, már rögtön az elején tudja, hogy merre szeretnél menni. Mi egy olyan csoportot akartunk létrehozni, ahol nem az a lényeg, hogy legyen munkánk, hanem, hogy az alkotásokon keresztül egyfajta harmóniát teremtsünk a művészet, a közösség és a környezet között. Ezért is választottuk a természetes anyagokat, a bambuszt és az újrahasznosított anyagokat.

- A bambusz állandó szereplője a munkáitoknak?

- Igen. Ha körbenézel az irodában az itt készült polcok bambuszból készültek, vagy például ennek az asztalnak a lábai is. Az asztallap pedig a Szépművészeti Múzeum Van Gogh kiállításának az újrahasznosított anyagából. Mi nem azért dolgozunk ilyen anyagokkal, mert nincs pénzünk jobbat venni, hanem mert sokkal izgalmasabb és egyértelműen környezettudatosabb magatartás, ha egy meglévő dolgot újrahasználunk, kiegészítjük más természetes anyagokkal és új funkciót adunk neki. Ez egyfajta low tech és low budget gondolkodás. Nem azért járok biciklivel, mert nincs pénzem autóra, hanem mert szeretem. Mi is így vagyunk ezzel.

- Miért pont a bambusz? Nálunk nem őshonos növény...

- Igen, nálunk a bambusz nem tájfajta. A kezdetek kezdetén, mikor a party dekorációkat készítettük, kerestünk egy olyan anyagot, ami könnyű, tartós és nagyon rugalmas. Bodóczky Tóni kollégám papája, aki egy neves sárkányépítő, ajánlotta a bambuszt. Úgy gondolom elég nagy bátorság volt részünkről ezzel a növénnyel dolgozni, mivel a bambusznak nincs Magyarországon hagyománya, legfeljebb dekorációs kelléknek használják. Kerestünk hozzá irodalmat, gyűjtögettük az információt, hogy mit bír, mit tud, és amikor láttuk, hogy ez egy ilyen jó anyag, elkezdtünk tízméteres sátrakat építeni. Az első ilyen nagyméretű installáció a Sydney-sátor volt.

- Van kedvenc projekted?

- Mivel belsőépítész vagyok az én fő területem a kiállítás tervezés. Nagy kedvencem „A szív képei", ami 2005-ben a British Council közreműködésével és támogatásával valósult meg a Millenárison. Ez az emberi szívet bemutató tárlat egy nagyon összetett munka volt. Nekünk kellett kitalálni a koncepciót, összeszedni hozzá a csapatot, a grafikát, az installációt, a kiállítás-elemeket, az interaktív elemeket, a honlapot, el kellett menni egy szívműtétet felvenni, a videót összevágni és bemutatni az anyagot. Az ilyen komplex dolgokat nagyon szeretem. A másik nagy kedvencem az Octopus sátor a Szigeten.

- Amit idén már nyolcadik alkalommal fogtok megrendezni.

- Bizony! Az első Octopus sátor 2003-ban készült el. A Sziget akkori igazgatója, Kardos József, keresett meg bennünket, hogy egyesítsük a komolyzenei és irodalmi sátrat a Labirintussal. Kitaláltuk, hogy az új helyszín neve legyen Octopus, mivel egyrészt a hét szabadművészetet és az összművészetet egy nyolckarú lénynek képzeltük el, másrészt maga a sátor, amit terveztünk szintén nyolcszögletű lett.

- Az Octopus helyszín minden évben más-más tematika köré épül. Idén mit választottatok?

- Az idei év egyik központi témája a víz, pontosabban az édesvíz-folyóvíz-ivóvíz. Mivel azonban nemcsak a saját munkáinkat szeretnénk látni az Octopus területén, kiírtunk egy pályázatot művészeknek, kültéri installációk, szobrok, interaktív elemek elkészítésére, amiből a legjobbakat meg is fogjuk valósítani.

- Hogyan fogjátok megünnepelni a tízéves jubileumot?

- Ez az év egy kicsit az önmagunkról is szól. Májusban fog megjelenni a tízéves katalógusunk, ami egy válogatás az eddigi projektjeinkből. Hat fő tematikai egységre bontottuk a munkánkat: építészet, tárgytervezés, látványtervezés, színházi előadások, közösségi projektek és installációk. A kategóriákon belül hat-hét kiemelt projektet mutatunk be.

- A tíz egy nagyon kerek szám. Ilyenkor az ember összegez, értékel, majd új tervek születnek meg a fejében. Ti mit vártok az elkövetkező időszaktól?

- Ha az elmúlt tíz évre visszatekintek, úgy gondolom, hogy sikeres a működésünk, hiszen elértük a célunkat. Megélünk abból amit csinálunk, ami szerintem mindenképp siker. A jövőre nézve pedig egyrészt folytatjuk amit elkezdtünk, másrészt szeretnénk jobban elmélyülni a dolgokban. Gondolok itt a saját szakmai továbbképzésünkre vagy a nyelvtanulásra. Próbálunk külföldi kapcsolatokat kiépíteni, hogy együtt dolgozhassunk hasonló csapatokkal Európában vagy akár azon túl is, hogy megmérettessük magunkat a nemzetközi porondon is.