Vizuál

Több mint 10 millió euróval támogatta a magyar filmszakmát a Kreatív Európa MEDIA

2020.10.19. 11:05
Megosztom
Az Európai Unió számos díjnyertes magyar film fejlesztését, forgalmazását, valamint filmfesztivál megrendezését támogatta Magyaroroszágon a Kreatív Európa MEDIA alprogramjának keretében a 2014-2020 közötti időszakban.

A MEDIA pályázati lehetőségei kiemelkedően fontos szerepet játszanak az audiovizuális szektor hazai támogatási rendszere mellett.

Magyarországon a pályázók között legnépszerűbbek a fejlesztési és forgalmazási pályázatok, de több filmfesztivál – például az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál vagy a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál – megrendezését is rendszeresen támogatta a program.

A Kreatív Európa MEDIA kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és képzésre is, így számos magyar filmes szakember szerezhetett már nemzetközi tapasztalatot a program által támogatott európai képzéseken, workshopokon.

A 2014-2020 közötti időszakban közel 40 magyar filmtervvel nyertek magyar producerek a MEDIA pályázati felhívásain, melyekből számos díjnyertes játék- és dokumentumfilm is született. Az elmúlt évek sikerei között kiemelve említhetjük Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban vagy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. A közeljövőben pedig olyan MEDIA által támogatott filmek kerülnek majd a mozikba, mint Nagy Dénes első nagyjátékfilmje, a Természetes fény, amely Závada Pál regénye alapján készül a Campfilm gyártásában vagy a Füst Milán regénye alapján, nemzetközi koprodukcióban megvalósuló A feleségem története Enyedi Ildikó rendezésében.

16Verzionyitoest_Foto_AdrianZoltan-105355.jpg

Verzió filmfesztivál nyitóest (Fotó/Forrás: Kreatív Európa/Adrián Zoltán)

Kimagasló eredmény továbbá, hogy a Saul fia, a Testről és lélekről, a Jupiter holdja és a Napszállta című filmek forgalmazását 25-30 európai országban összesen több mint kétmillió euróval támogatta a MEDIA program.

A kulturális és kreatív ipart támogató hétéves keretprogram a végéhez közeledik, de a program 2021-től folytatódik, így a jövőben újabb izgalmas magyar filmtervek és innovatív projektek számíthatnak a MEDIA támogatására.

A Kreatív Európa program hazai koordinátora a Kreatív Európa Nonprofit Kft. Munkatársaink örömmel állnak a pályázók és az érdeklődők rendelkezésére a programmal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a külföldi partnerkeresésben. A sikeresen pályázó magyar szervezeteket és projektjeiket ismertető Kreatív Európa történetek című kiadvány elérhető a Kreatív Európa MEDIA honlapján.

Szerző: Kovács Ágnes Laura

Támogatott tartalom

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.
Vizuál ajánló

Hajdu Szabolcs filmjei újra nagyvásznon – vetítéssorozat a Kino moziban

Egy különleges filmes utazásra hív a Kino szeptemberben: Hajdu Szabolcs pályájának emlékezetes rendezéseit tűzik műsorra három hétvégén keresztül.