Vizuál

Több mint hat évtizedes hiányt pótol a Foton Galéria 

2021.06.29. 09:15
Ajánlom
Hétfőn megnyílt a Magyar Fotóművészek Szövetségének kiállítóhelye a Foton Galéria a belvárosban, amelynek első, Szinopszis című tárlata július 24-ig látható.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSz) több mint hat évtizedes hiányt pótol azáltal, hogy a belvárosi Képíró utca 6. szám alatt megnyitotta saját kiállítóhelyét. A szakmai műhely a párbeszéd fontosságára helyezi a hangsúlyt a különböző nemzedékek és műfajok között.

A Foton Galéria első, Szinopszis című kiállítása a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) első évtizedéből válogat olyan műveket, amelyek alkotói nem csupán a stúdió első korosztályának tagjai voltak, hanem mára a szövetség többszörösen kitüntetett művészei is.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége a legjelentősebb fotográfiai egyesület Magyarországon 1956 óta. A több mint háromszáz tagot számláló Magyar Fotóművészek Szövetségben a hazai fotóművészet kiemelkedő képviselői foglalnak helyet. A Szövetség 1977-ben megalapította és jelenleg is működteti a Fiatalok Fotóművészeti Stúdióját, mely alkotócsoport a fiatal magyar fotográfusok legfontosabb szakmai szervezete. Az MFSz célja a kortárs fotóművészeti alkotó tevékenység kibontakoztatása és támogatása, a tagok szakmai fejlődésének segítése. Alapításától fogva elkötelezett a magyar fotográfia, a nemzetközi hírű magyar fotóművészet eszmei és művészi színvonalának őrzése, a fotóművészek magasrendű alkotásainak minél szélesebb körben való megismertetése mellett.

SzerencsesJanos_Medence1-3sorozatreszlet_-172829.jpg

Szerencsés János: Medence (Fotó/Forrás: Foton Galéria)

A galéria falain egyaránt bemutatkoznak a pályájuk elején járó és a már jelentős életművel rendelkező fotóművészek, a fotográfus szakma különböző területein dolgozó alkotók és a fénykép médiumát használó képzőművészek is. A Foton Galéria egyszerre szellemi műhely és közösségi kulturális színtér, így a kiállításokat folyamatos programok kíséri. A kiállítóterében műhelymunkák, szakmai előadások, valamint kerekasztal-beszélgetések zajlanak.

A kiállítások között helyet kapnak egyéni tárlatok, tematikus csoportos kiállítások, együttműködésen alapuló projektek, vásárok, pályázati kiállítások és a Szövetség által szervezett művészeti fesztivál, a Fotóhónap eseményei is. A Foton Galéria minden programja ingyenesen látogatható.

KerekesGabor_Majus1_Budapest_1984-172830.jpg

Kerekes Gábor: Május 1. Budapest, 1984. (Fotó/Forrás: Foton Galéria)

A galéria első, Szinopszis című csoportos kiállítás alkotói az 1980-as években experimentális-, szocio- és dokumentarista fotóikkal örökítették meg az avantgárd korszellem lenyomatait. A tárlaton kiállító alkotók napjainkra a magyar kortárs fotóművészet meghatározói egyéniségei: Apáti-Tóth Sándor, Balla András, Bánkuti András, Benkő Imre, Fejér Gábor, Horváth Péter, Jokesz Antal, Kanyó Ferenc, Kerekes Gábor, Stalter György, Szerencsés János, Tasnádi László, Tímár Péter, Tóth György, Urbán Tamás, Vécsy Attila, Vékás Magdolna. A tárlat kurátorai Baki Péter és Balogh Viktória voltak.

 

Fejléckép: Horváth Péter: 1977, Tahitótfalu / Fotó: Foton Galéria

 

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.
Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán.