Vizuál

„Többet kaptam, mint amit adtam…"

2020.12.10. 11:05
Ajánlom
Farkas Ádám szobrászművésszel, az MMA rendes tagjával, elnökségi tagjával, az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának elnökével a pályájáról, a családi örökségről, köztéri alkotásairól és a Nemzet Művésze kitüntetéséről beszélgettünk.

Édesapja Bisztrai Farkas Ferenc könyvkiadó, édesanyja Győrffy Anna grafikus, könyvillusztrátor. Mekkora hatással volt a gyermek éveire, hogy már nagyon fiatalon a magyar művészeti világ jeles képviselőivel volt lehetősége megismerkedni?

A gyermekkori élmények nagyon erősek, de nem direktek. Édesanyám grafikusművész volt, gyermekkönyveket illusztrált, és ma már a harmadik generáció nő fel a gyermekkönyvein, többek között a Mosó Masa Mosodáján. Reggel leült a rajzasztalához és egész nap rajzolt, ami nekünk egy abszolút normális dolognak hatott. Amikor a bátyámmal már nagyon rosszak voltunk - ami gyakran előfordult -, akkor anyám előkapott néhány papírt, adott valamilyen rajzeszközt, és azt mondta, hogy fiúk most rajzpályázat lesz, ilyen és ilyen témában rajzoljatok, s este, amikor papa hazajön, akkor zsűrizni fog. Ez bennünket mindig megfogott, leültünk és őrülten rajzoltunk, mert egyrészt adott egy fogódzót, valami érdekességet kellett megörökíteni, másrészt eléggé inspirált bennünket az, hogy apánk este majd fogja látni, mit rajzoltunk. Apám barátja volt Ferenczi Béni és felesége Erzsike, Illyés Gyuláék, Szabó Lőrinc, Németh László, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, időnként Czóbel Béla is megfordult nálunk. Vagyis a magyar művészetnek a legmagasabb szintjét képviselő emberekkel való találkozás természetes volt számunkra. Akkor persze nem gondoltam, mit jelent ez, hiszen semmi más nem érdekelt csak a fák, a növények, a patakpart, az állatok, vagyis a természet közelsége. Itthon egy olyan világban éltünk, ahol a környezet - a hatalmas kert, amelyben az egész életemet hál' Istennek le tudtam élni -, és a művészetnek a természetessége együttes hatással volt rám.

Tenyeremen keresztül kaptam olyan élményeket, amelyek előkészítették a 15-16 éves koromban előbukkanó formákkal kifejezhető univerzumot. A szomszédban, a kerámiával foglalkozó barátainknál elkezdtem gyúrni egy darab agyagot, amiből kiformálódott egy fej. Innen indult intenzív érdeklődésem a művészet, az anyag formálása, valami nem létezőnek a létrehozása felé.

Köztudomású, hogy Szentendre a magyar művészeti életben komoly szerepet foglal el. Mennyit jelentett és jelent pályája szempontjából, hogy ilyen sok művész élt, él a városban?

Mindez az én gyermek- és fiatalkoromban sokkal intenzívebb volt, mint ma. Egyrészt azért, mert akkor a város még kicsi volt.  Az avar és római korból származik a város történeti magja, az első templomok pedig még az Árpád-korból valók, majd a barokk korban a török elől menekülve jelentős számú dalmát, görög és szerb települt be, és kereskedő várossá vált. Ekkor alakult ki a mediterrán, szűk utcákból álló, zegzugos, hegy-völgyes település is. A Pilis lábainál található mezőgazdasági terület, Izbég mára összenőtt Szentendrével, de gyerekkoromban még önálló falu volt. S az ezeken kívül lévő gyümölcsös kertek, mint például Pismány a '60-'70-es években a város legelőkelőbb részévé váltak: sorra költöztek oda új lakosok és építették házaikat. Mára a város lakossága megháromszorozódott.

Másrészt gyerekkoromban folyamatosan találkozhatott az ember művészekkel a városban, mert ha valahol sétált, biztos, hogy találkozott egy-két alkotóval, aki éppen festőállványnál festett vagy a rajzmappájába rajzolt. Itt élt 60-80 művész, köztük Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Szántó Piroska, Pirk János, Deim Pál és élete vége felé Kondor Béla - kicsi volt a város, így ismertük egymást, látták munkáimat, legtöbbjüktől kaptam biztató mosolyokat, tanácsokat, vállveregetést.

Szentendre életemre, pályámra gyakorolt jelentőségéhez hozzátartozik, hogy ugyan itt kezdtem el a gimnáziumot, de aztán megbűvölt az agyagozás, a kerámia, és 16 évesen átmentem a Képzőművészeti Gimnáziumba, ahová rajzból kellett felvételiznem. Barcsay Jenő bácsi egyik első számú tanítványa, Balogh László festőművész és grafikus is Szentendrén élt, néhány háznyira tőlünk, a Bükkös-patak partján. Apám ismerte és megkérte, hogy esténként jöjjön át tanítani. Így 15-16 évesen megtanultam a Barcsay-féle rajzpedagógia lényegét: a szerkezetességnek a fontosságát és a tömörítést. A szentendrei művészeti lét nagyon intenzív volt, egyúttal nagyon elfogadott országos szinten… talán ez a volt harmadik szerencsém. A lélekszám növekedése megváltoztatta a várost, de én még abból a Szentendréből táplálkozhattam, ami igazából idevonzotta a művészeket és a modern művészetnek indítója, akkumulátora lehetett. 

Általában a művész pályák emelkedésekkel, kudarcokkal és zuhanásokkal tarkítottak, az enyémben viszont egyenletesség van. Azt hiszem mindezt három motívumnak – a családi indíttatásnak, Szentendre magnetikus művészeti erejének, a természeti környezetnek – köszönhetem, de a mai napig örömöt okoz a fizikai munka is, ami a szobrászattal együtt jár.

2020_12_FarkasAdam_2-134835.jpg

Farkas Ádám (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Hogyan lehet elképzelni egy frissen diplomázott, pályakezdő képzőművész életét a '60-as évek végén?

A hallgatóként is tudtam, mi az, ami hiányzott a Magyar Képzőművészeti Főiskoláról. Tudatosan készültem arra, hogy el kell mennem Párizsba, meg kell mártóznom a XX. század művészetében, ahol megérthetem és közelről átélhetem azokat az impulzusokat, amelyek még megvoltak Párizsban a '60-as évek végén. Egy ideig segéd-házmesterként hajnalban keltem, négy ház lépcsőházát lemostam, lépcsőházakban porszívóztam, takarítottam 11-ig, innen mentem az École Supérieure des Beaux-Arts-ba, ahová, mint szabad hallgatót vettek fel, majd elindultam a Louvre-ba, ahol tanulmányoztam a görög és római szobrászatot, a reneszánszt, a barokkot. Amikor mindez leülepedett, elkezdtem eljárni a Musée d'art Modern-be, vagyis a Modern Múzeumban, és jelen voltam, amikor megnyílt a Pompidou-palota. A sorsom úgy hozta, hogy beleláttam a működésébe és együtt tudtam lélegezni a jelenkor művészeti centrumával. Amit átéltem, beépült a művészetembe, s ugyan kaptam nagyon komoly lehetőségeket Párizsban és megkereséseket Amerikából, de úgy terveztem, hogy egy évet maradok, megkapom, amit keresek, utána hazajövök. Egyrészt vonzott a szentendrei ház és a kert, valamint már volt műhelyem is. Másrészt vonzott az a tudat, hogy amit megszerzek, azt haza kell, hogy hozzam. Ez valószínű, hogy családi örökség is lehetett.

Hazajött, és néhány év múlva részt vett egy szentendrei pályázaton, amelyet megnyert a Köszöntőszoborral. Azonban az alkotás még évekig nem születhetett meg. Hogyan éli meg egy fiatal művész, hogy otthon hivatalos győzelme ellenére sem halad alkotása megvalósításának ügye, miközben Párizs is nyitva volt számára?

Számomra is érthetetlen sorsszerűség az, hogy két év alatt eljutottam odáig, hogy megnyertem egy olyan pályázatot, ahol én voltam a legfiatalabb induló! A kiíráskor Magyarországon az absztrakt művészet - különösen köztérre - nem számított elfogadott műfajnak. Tudniillik, maga az absztrakt művészet a kommunizmus alatt egy burzsoá csökevénynek, egy nyugati dekadens valaminek volt elkönyvelve, mert a szocialista realizmus figurális, életigenlő, boldog és megelégedett emberi figurákból állt. Amikor végeztem a főiskolán, akkor az Aczél-féle tiltott, tűrt, támogatott kategóriák közül a „tűrtbe" már belefért. Persze ez a nyitás odáig tartott, hogy otthon a műteremben csinálhattunk már ilyet. Az első komoly önálló kiállításom a szentendrei Művésztelepi Galériában szerveződött 1973-ban, de a lektorátus nem engedte megnyitni, mert túl sok absztrakt szobrot állítottam ki – egész pontosan csak olyat. Ismertem Somogyi Józsefet, a gimnáziumban ő fedezett fel. Egyszer bejött egy vödör gipszért a kerámia szakra, épp egy kis kompozíciót formáztam. Elment mellettem, megállt, és megkérdezte „mit csinálsz te gyerek?" Jeleztem, kerámia kompozíciót készítek, mire azt mondta, hogy „Nem kerámia az, hanem szobor". Látta, nem értem, miről beszél, így elkezdett nekem, a másodikosnak mesélni a szobrászatról! Akkor a saját horizontomban megjelent, hogy a kerámia fölött van valami, ami kicsit nagyobb, magasabb, erősebb. Szóval őt hívtam fel 10 évvel később, aki szólt az érdekemben. Végül be kellett tennem egy-két figurális szobrot, és nyithatott a tárlat.

Utóbb kiderült a megyei pártvezetés nem járult hozzá a szobor felállításához, szerencsére a város és a lektorátus nem felejtette el és '79-ben meg tudtuk valósítani. Érdekes amúgy, hogy ebben az 1973-as, 8 méteres szoborban már benne vannak az én későbbi szobrászkorszakaim csírái. Eleinte figurális szobrokat alkottam, ebből alakult ki a hullámvonalas plasztika és az absztrakt művészet, a rákövetkezőben a hullámvonal egyszerre csak feltekeredett és spirállá vált. Közben jelen volt a csavart, kibontott oszlopokban, a kibontott geometriai formákban a geometrikus és az organikus formáknak a különös feszültsége, dramatikus megjelenése is.

2020_12_FarkasAdam_1-134834.jpg

Farkas Ádám alkotás közben (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Köztéri szobrai akár 10-12 méteres, messziről látható, jelképként működő monumentális alkotások. Ugyanakkor vannak kiállítóterekbe szánt, ott érvényesülni tudó szobrai is. Hogyan dönti el egy művész, hogy monumentális alkotást vagy épületen belüli kiállításra alkalmas művet hoz létre?

A szobor általában egy csíraként jelenik meg az ember fejében, amelyet különböző látványelemek és hatások, korábbi művek is befolyásolhatnak, végül mindezek valahol összeadódnak, és megszületik az ötlet. Amit aztán az ember gyorsan lerajzol. De nem a rajz a lényeg, hanem az a folyamat, ami az agyamtól a kezemen keresztül eljut a papírig, ahol megfogalmazom; ugyanis a megfogalmazás és a kimondás megerősíti a gondolatot. A művészetben a kimondás egyúttal megformálás is. Így indul a szobor élete, ami lehet, ott marad egy gondolatnak, de lehet, létrejön belőle néhány változat. Ha az embernek van ideje, akkor elkezd az ötleten dolgozni, és elkészíti egyre nagyobb méretben, azért, hogy pontosítsa és meg tudja mutatni. A kiállítás ugyanis a megmutatásról szól. Vannak művészek, akik nem elégednek meg ezzel, és azt akarják, hogy a mű kapcsolatba kerüljön egy térrel, városi parkkal vagy a természettel, és így megerősödve kommunikáljon az emberekkel. Bennem ez a vágy megvolt. Elég hamar kialakult a metodikám: amikor egy pályázatra meghívtak, elmentem az adott helyre, és addig sétálgattam, tértem vissza újra és újra arra a helyre, ahová a szobrot kellett alkotni, amíg valamilyen formai gondolatom meg nem jelent az adott térben. Ezek lettek a nyertes pályázataim. Amikor először hívtak tanítani, még nem voltam elég érett, de '90-ben már volt 8-10 nagy munkám, és Munkácsy-díjas művész voltam, ezért úgy gondoltam, amit én kaptam, azt a kollégáim már tanítják, de amit megtapasztaltam a világban a saját köztéri szobrászatomban, a művésztelepeken való kísérletezésben, azt a metodikát és kutatási, keresési folyamatot, az apró ötleteknek a megfogásától induló folyamatot érdemes átadni a hallgatóknak. A megvalósulás folyamata miatt majdnem minden szobrásznak vannak kiállítható, kiállításokon szereplő munkái is, hiszen a létrehozás, alkotás során számos variáns születik, a kisebbeket csak ki kell önteni bronzból, megfaragni fából, vagy kőből.  

A szobrászművészek köztéri alkotásai adott helyre születnek, vagy máshol is elhelyezhetőek?

Vannak olyan munkák, amik anélkül készülnek el, hogy lenne pontos helyük, de én adott helyre készítem őket. Ilyen a nagyatádi „Ködkarcoló"és a Villányi „Kőesés", a Gazdagréti szökőkút, a szentendrei Köszöntőszobor vagy a Feléledt oszlop Japánban. Utóbbit a Fujimi város szoborparkjába - a szó jelentése a hely, ahonnan látszódik a Fudzsi-hegy - készítettem közvetlenül a város fölé, a hegyoldalba, ami nem egy feltűnő hely, de arra koncentráltam, hogy a „szobor lássa a Fudzsi-hegyet". Amikor a hajnali napsugár fölébred,  ahogy kel föl a nap, mintha elfordulna szobor; majd amikor látóterébe kerül a Fudzsi, megáll és ott marad. A szobrot az adott helyre komponáltam, máshol nem is állhatna.

Az MMA elnökségének tagja, valamint az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának az elnöke. Mi motiválja?

Nyolc éve folyamatosan dolgozunk a minden napos művészettel nevelésért. A minden napos testnevelés fontossága ismert, mára elfogadott, de legalább ilyen fontos lenne a minden napos művészetre nevelés is. Mindegy, melyik művészeti ággal foglalkozik a gyerek, csak a saját képzelő-erejével és fizikai képességeivel valamit hozzon létre. Nem oktatni és osztályozni kell, hanem mindenkit a saját képessége és pillanatnyi tudásához viszonyítva előre vinni és támogatni, dicsérni kell és segíteni az alkotói folyamatban. Ezzel tökéletesen egyetértenek az agykutatók is, akik mérték, hogy az élménnyel bevitt információ tízszeresen rögzül. Célunk ennek a tudomány által bebizonyított ténynek a megvalósítása. Ha egész délelőtt követik egymást a tárgyak, akkor egy idő után nem lehet 45 percen keresztül figyelni: a gyerekek elfáradnak, elegük is van mindenből. Ilyenkor kellene egy szabad éneklés, tánc, vagy rajzóra, ahol játszva lehet valamit csinálni és ahol szabadon alkothatnak egyedül vagy csoportban. Talán most jött el az idő, hiszen mind az MMA elnöke, Vashegyi György karmester, mind az MTA elnöke, Freund Tamás neurobiológus elkötelezett ebben a témában.

Folyamatosan hozott létre jelképként és mementóként műalkotásokat elég a recski kényszer-munkatábor emlékművére vagy akár a pécsi '56-os emlékműre gondolnunk. Kiemelten fontosak e témák Önnek?

Az emlék állítás a művészetben - és főleg a köztéri művészetben - számomra létező és fontos vállalás. Csak azt tartom jó, emlékműnek, ami nem azért készül, hogy kitaláljon egy illusztratív, vagy díszletszerű jelenséget, amiből aztán csak a neve miatt lesz emlékmű, hanem egy olyan hiteles, kifejező formai megnyilvánulás, ami része a saját művészi gondolkodásnak. Tehát nem lép ki az alkotó nyelvezetéből, hanem azon belül maradva hoz létre maradandó anyagba formált jelet, ami szobor is, de a gondolati, asszociációs rétegei miatt, erősíti, mélyíti a közös, kollektív emlékezetünket.

2020_12_FarkasAdam_3_SarkosMoebius-134836.jpg

Farkas Ádám: Sarkos Moebius (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

A Magyar Művészeti Akadémia akadémikusai a rendszerváltozás 30. évfordulója alkalmából Elfolyó idő címmel kiállítást hoztak létre, amely februártól a Pesti Vigadóban lesz látható. Milyen művét láthatja a közönség?

Sarkos Moebius című munkám lesz látható, ami héjszobor: felülete egy szobornak, ami belül üres. Egy mőbiusz szalag, ahol a kívül levő, tükröző felület befordul a belső térbe, majd tovább fordul és visszatér önmagába, az átfordulásokban a síkok derékszögű törése, és a szalagszerű  csavarodás egyszerre van jelen. Ezzel utalok a rendszerváltásra - amely nem forradalom, hanem egy törésnélküli változás, más irányba fordulás, de visszafordulás is, hiszen az 56-os forradalom céljai 33 év után beteljesültek. Megidéz valamit ebből a furcsa többirányú mozgásból, ami a rendszerváltás volt.

2020-ban Nemzet Művésze-díjban részesült. Mit jelent Önnek e kitüntetés?

A díjak visszajelzések és megerősítések. Soha nem vágytam rájuk, de mindig nagyon jól jött, lökést adtak: így tovább. Másnap még egy kicsit boldogan ücsörögtem és fogadtam a gratuláló telefonokat, majd a következőn  már mentem ki a műterembe. Azt gondolom, az embernek küldetése van, olyan lehetőségeket és támaszt kaptam a felmenőimtől, a közösségemtől, a nemzetemtől, amit egyedül az aktivitásommal tudok megköszönni. Többet kaptam, mint amit adtam, és még mindig van adni valóm! Ritkán meri kimondani az ember - még az is, aki ismeri boldogságot -, de nekem a munka örömet okoz. Lehet, van rövidebb, hosszabb periódus, amikor nem sikerülnek dolgok és nem tudok megoldani valamit, de nem kínlódás az, ha valami nem sikerül: mindig újrakezdem, mert ez az utam; és én megyek, ameddig visz.

Kérdezz – felelek

Kitől tanulta a legfontosabbat, s hogyan hasznosítja ezt az életben?

Azt hiszem az állatoktól és a növényektől. Az állatoktól a jelenlét figyelmességét és éberségét, a növényektől az időzítést és a türelmet.

Mi a kedvenc könyve?

Az otthoni könyvtárunk 42 folyóméter polcon nyugszik, de van egy süllyesztett könyvespolc az ágyam fölött 30-40 kötettel, amiket szeretek elővenni, de a legmaradandóbb könyvélményem 60 éves: az „Az öreg halász és a tenger" Hemingway -től.

Mi a kedvenc filmje?

Azt hiszem Sára Sándor „80 huszára".

Mit tart legnagyobb művészeti sikerének?

Talán Észak-Olaszországban, Vareseben volt egy nagy önálló kiállításom a Recalcati Palotában, és a megnyitón hat TV társaság forgatott. De lehet, hogy nagyobb sikernek éreztem, amikor felállítottuk a Recski Emlékművet 1991-ben, és egy ott legeltető öreg paraszt bácsi, odasétált, és megkérdezte: Ez ugye a börtönt jelenti? – Igen bátyám. – És az a nagy kőgolyó, ami összetörte, az meg az igazságot, ugye?

Jelenleg milyen művészeti projekten dolgozik, mit tervez?

Kós Károly egészalakos portrészobrán dolgozom, Kolozsváron lesz elhelyezve, az építész polihisztor legendás műve, a Kakasos Templom előtt.

A jövőben mivel szeretne foglalkozni?

Vannak befejezetlen szobraim, és félbe maradt írásaim is, de őszintén nem tudom, milyen meglepetések várnak még rám.

Mit szeret legjobban a Pesti Vigadó épületében?

Inkább arra válaszolok, hogy mit szeretnék. Szeretnék újra koncertekre és kiállításokra járni, és találkozni az épületet felfedező, önfeledt gyermek csoportokkal.

Szerző: Lesti Árpád

További interjúk:

Támogatott tartalom.

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Vizuál

Elszakadás a dogmáktól – Nagy Ágnes állatszobrai bevették Velencét

Nagy Ágnes szobrai egy év leforgása alatt utaztak már repülőn az Egyesült Államokba, hajóztak a Canal Grandén és a velencei lagúnákban. Februárban a pandémia után újranyíló Velencében mutatkoztak be a patinás Albrizi-Capello palotában.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Csak az első epizódon vagyunk túl – Ilyen volt az idei Berlinale

Vasárnap véget ért az idén online megrendezett 71. Berlinale. A filmek jelentős hányada a mélybe repítette a közönséget, elbűvöltek és egyszerre elgondolkodtattak. Beszámoló.
Vizuál magazin

Elszakadás a dogmáktól – Nagy Ágnes állatszobrai bevették Velencét

Nagy Ágnes szobrai egy év leforgása alatt utaztak már repülőn az Egyesült Államokba, hajóztak a Canal Grandén és a velencei lagúnákban. Februárban a pandémia után újranyíló Velencében mutatkoztak be a patinás Albrizi-Capello palotában.
Vizuál hír

Felújították Chaplin legendás filmjeit

100 évvel ezelőtt mutatták be Charlie Chaplin első játékfilmjét, A kölyök megjelenésének évfordulóját pedig különleges módon ünnepli a filmvilág: új köntösbe bújtatták a színész több világhírű moziját.
Vizuál hír

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Vizuál ajánló

Trianon keserű pohara a Néprajzi Múzeum tárlatában

Mértanfüzet, laposüveg és fali terítő tanúskodik a Trianon utáni Magyarország fájdalmáról. Alapításának évfordulójához kapcsolódva, csütörtöktől a kényszerű békekötéssel kapcsolatos gyűjteményt tett közzé a Néprajzi Múzeum az interneten.