Tom Hanks és Rita Wilson éppen Ausztráliában forgattak, amikor influenza-szerű tüneteik miatt kérték a koronavírus teszt elvégzését. A pozitív eredmény után azonnal leállt az Elvis Presley életéről szóló film forgatása, a házaspár karanténba vonult, a hírt az instagram oldalukon jelentették be.
View this post on Instagram
Nem csak az ő életüket, de mindannyiunkét felborította a koronavírus járvány és nem csupán a környező országokban. A turizmus mellett a szórakoztatóipart is megrázta a világjárvány, a filmipar veszteségét már március elején 5 milliárd dollár körüli összegre becsülték, de ez a szám csak növekedhet. Az egész világon drámaian visszaestek a jegybevételek, elmaradnak a premierek, és megtorpantak a forgatások. Például tavaly ilyenkor a Marvel kapitány több mint 200 millió dollár bevétellel nyitott a márciusi első hétvégéjén, idén az Előre (Onward) mindössze 65 milliót keresett globálisan.
Természetesen a filmbemutatókra is nagy hatással van a mozik bezárása, a tavaszra tervezett filmbemutatók Magyarországon is elmaradnak, és a nagy amerikai stúdiófilmek premierjeit is egymás után halasztják el őszi, vagy kora téli időpontokra, köztük a Nincs idő meghalni című új James Bond filmet, a Mission Impossible 7-et, vagy Spike Jonze új filmjét, a Beasty Boys Story-t, csakúgy, mint a Peter Rabbit 2. részét.
Kínában januárban 70 ezer mozi zárt be, de Koreában, Japánban, Iránban, Kuwaitban, Libanonban szintén a mozik bezárása mellett döntöttek. Olaszországban a március 8-i rendelet óta nem üzemelnek a mozik, de már az azt megelőző hétvégén 94% -kal csökkent a jegybevétel az előző év azonos időszakához képest. Franciaországban, Görögországban részlegesen zárták be a mozikat, míg hozzánk hasonlóan Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában is a teljes lezárás mellett döntöttek - bár a Cinema City hálózat még tart vetítéseket északi szomszédunknál és itthon is. Legfrissebb közleményük szerint a Cinema City mozik a magyar egészségügyi hatóságok és kormányzat által előírtakkal összhangban, létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tartanak. Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet.
A koronavírus elterjedése után február végén, március legelején néhány nemzeti filmakadémia még megtartotta díjátadó ünnepségét, itthon átadták a Magyar Filmdíjakat, Franciaországban a César-díjakat, csakúgy mint a japán filmdíjakat, a Berlinale is befejeződött március elejére, de azóta csak a filmfesztiválok elhalasztásáról, vagy teljes lemondásáról lehet hallani.
Bergamóval és Hong-Konggal kezdődött a hírözön, de Zárbábban is elmarad a nemzetközi dokumentumfilm fesztivál, a ZágrábDox, Prágában a Febiofest, lemondták a vilniusi filmfesztivált, csakúgy, mint a Bollywood Oscar díjaként számon tartott indiai filmakadémia nemzetközi fesztiválját. A hírek szerint a világjárvány miatti bizonytalanság komoly hatással lesz a közelgő Emmy szezonra, a televíziós alkotások seregszemléjére is.
Továbbra is nagy kérdés, hogy megtartják-e május közepén a Cannes-i filmfesztivált.
Friss hír, hogy Pierre Lescure, a fesztivál elnöke azt nyilatkozta a Le Figaro-nak, hogy abban az esetben, ha tovább súlyosbodik a koronavírus fertőzöttség Franciaországban és a világon, elmarad az idei fesztivál. Mai hír, hogy Roman Polanski új filmje, a Cesar-díjas Tiszt és kém - A Dreyfus-ügy magyarországi premierét is lemondták.
Érdekes, az amerikai SXSW, azaz a texasi Austin-ban rendezendő South by Southwest filmfesztivál sorsa, ami ugyan elmarad, de a neves filmes újság, az IndieWire mégis tudósít róla. Kritikákat fognak megjelentetni a valószínűleg online megnézett filmekről. Ki tudja, lehet, hogy ezt a módszert máshol is bevezetik? Talán az elmaradó budapesti Friss Hús fesztivál szervezői is kényeztetnék így a filmszerető közönséget? Nem tudhatjuk, de az biztos, a Cirkó-Gejzír mozi oldalán megnézhető az elmúlt pár év filmjeinek nagy része, köztük sok Arany Pálma-nyertes és egyéb fontos fesztiváldíjas alkotás, ezen kívül a Mediawave fesztivál idén is megtartja online filmfesztiválját.
A jövő a streaming csatornáké?
Moziba járó és filmszerető nézőként azért reméljük, hogy a mindent körülvevő bizonytalanság, a bezárt mozik ellenére, a megváltozott életmódunk az interneten elérhető minőségi mozgóképtartalmakra irányítja a figyelmet. Az amerikai Motion Pictures Association (MPA) napokban közzétett adatai szerint míg 2019-ben négy százalékkal esett vissza az amerikai mozik jegybevétele, globálisan 3 százalékkal nőtt.
Tavaly a világ filmbevételeinek több mint 58 százaléka a mozikon kívül keletkezett – vagyis a televíziós és streaming csatornákon.
Ahogy az MPA elnöke és vezérigazgatója, Charles H. Rivkin megerősítette, egy év alatt 14 százalékkal nőtt az otthon és a mobiltelefonokon elért szórakoztató tartalmak fogyasztása. Bár óriási a fejlődés online videó streaming szolgáltatás piacán (864 millió előfizetővel) továbbra is a kábeltelevízióké a legnagyobb fizetős piac, 116 milliárd dollár bevétel mellett.
Ezekben a napokban, hetekben, ki tudja, hónapokban újra tévét fogunk nézni, de érdemes felfedezni az internetes tartalmakat is. A HBO Go, a Netflix mellett, minőségi tartalmakat kínál például a MovingDocs oldala, a Spamflix, vagy a Festival Scope, a MUBI, Docsville, IndiePix Unlimited, BFI Player, az IndieFlix, csakúgy, mint a rövidfilmekre specializáló Daazo, vagy a Vimeo csatornáján elérhető szerkesztői tartalmak. Gazdag klasszikus anyag érhető el a British Pathé oldalán, csakúgy, mint az Open Culture filmes szekciójában. Vagyis lesz mit néznünk egyelőre, és reméljük, hogy előbb-utóbb újra a mozikban is.
Fejléckép: Tom Hanks és Rita Wilson (fotó: Paul Morigi/WireImage/Getty Images Hungary)