Szépművészeti
A programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőkoncertjével nyílt meg hivatalosan a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén. Fischer Iván vezényletével Muszorgszkij Egy kiállítás képei című szimfóniájának két tételét sok százan hallgatták június 16-án este. A Szépművészeti Múzeumban mindent megtalálhatott a közönség, ami szem-szájnak ingere: a különleges tárlatvezetések mellett volt slam poetry verseny, francia sanzonest és szvingest. Az Ión Udvarban a múzeumi férfimegőrzőt is nyitottak kivetítővel, hogy ne kelljen választani az EB és az elmélyült múzeum látogatás között. Sokan a múzeum állandó gyűjteményére vagy a Pieter Breugel és kora című grafikai kiállításra, mások a St. Gallen-i kalandok, vagy a Múmiák születése című tárlatokra voltak kíváncsiak, a legtöbb érdeklődőt pedig A fotóművészet születése vonzotta - kritikánkat a kiállításról el lehet olvasni itt.
Ernst, Délkelet-ázsiai Aranymúzeum, Műcsarnok
Az Ernst Múzeum már 15 órától fogadta a Múzeumok Éjszakája látogatóit: a kiállítóhely épp Kelemen Károly tárlatának ad otthont. Hosszú sor állt a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum előtt is: a ritka khmer, vietnámi, thai és indonéz műkincseket felvonultató tárlat és az ahhoz meghirdetett vezetések rengeteg látogatót vonzottak. A Műcsarnokban szintén a tárlatvezetések voltak a legnépszerűbbek.
MNG, Ludwig
Többek között táncok és tűzköpők várták az embereket a budai Várban. A Magyar Nemzeti Galériában vetélkedőt is szerveztek: a festményekhez és szobrokhoz kapcsolódóan olyan feladványokat rejtettek el a szervezők, amelyeket csak az alkotások megtalálása és a művek alapos megvizsgálása után lehetett megoldani. Tárlatvezetéseken többek között a múzeum Ferenczy Károly-kiállítását (kritikánk itt), Rippl-Rónai és Munkácsy Mihály műveit, valamint a Nyolcak festőcsoport alkotásait lehetett megnézi. A programokat koncertek (például Szakcsi Lakatos Béla is zenélt) és előadások kísérték. A Ludwig Múzeum programjai közül a Mapplethorpe-kiállításon Alföldi Róbert tárlatvezetésére alig lehetett bejutni.
Történeti, Széchényi, Hadtörténeti
A Budapesti Történeti Múzeum filmbemutatóval nyitotta az éjszakai programot: mexikói turisztikai- és művészfilmeket vetítettek és a Fény és árnyák - a főváros 1000 éves története című kiállítást is meg lehetett nézni. A látogatók elől elzárt termekbe és gyűjteményekbe tekinthettek be azok, akik az éjszaka folyamán felkeresték az Országos Széchényi Könyvtárat: a vezetett sétákon a könyvtár munkatársai bemutatták a könyvraktárakat és a könyvlifteket is. A Hadtörténeti Múzeumban a kiállítótér egyebek mellett különleges háromdimenziós vetítéssel az első világháborúba kalauzolt el.
Nemzeti, Iparművészeti, Természettudományi
A Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum az olimpiai játékokhoz és a hungarikumokhoz kapcsolódó tárlatokkal és programokkal, a Magyar Természettudományi Múzeum preparálási bemutatóval és Ludovika-túrával várta az érdeklődőket. Az Iparművészetiben nemrég nyílt Művészet mindenkinek - A Victoria & Albert Museum, a világ első iparművészeti múzeuma című kiállításra húszasával, öt-hat percenként engedték be a látogatókat.
Debrecen, Szekszárd, Zalaegerszeg, Pápa
Debrecenben minden eddiginél több helyszínen rendeztek programokat és idén a Debreceni Egyetem főépülete is megnyitotta kapuit: az érdeklődők benézhettek a rektori tanácsterembe, ahol az egyetem és a Református Kollégium ősi jelképeit, a gerundiumokat őrzik. A modern- és kortárs alkotásoknak helyet adó Modem minden kiállítóterme és folyosója megtelt látogatóval. Az állandó tárlatok mellett látható volt Tót Endre Nagyon speciális örömök című kiállítása, ahogy a szlovák vizuális művészetet megjelenítő Zéró évek és az Antal-Lusztig-gyűjtemény tematikus válogatása, az Idegen anyag is.
Szekszárdon csaknem kétezren vettek részt a Múzeumok Éjszakája programjain: az egyik legnépszerűbb esemény a Wosinsky Mór Múzeum kalandtúrája volt,és nagy érdeklődés kísérte a Borok és Húrok nevű világzenei koncertsorozatot is. A programokon - amelyekért először kellett háromszáz forintos belépődíjat fizetni - a múzeumban öt, a vármegyeházán hét kiállítás nyílt meg az érdeklődők előtt.
Zalaegerszegen első alkalommal nyílt meg a Zalaegerszegi Törvényszék díszterme, éjszakai sétára nyílt lehetőség a Göcseji Falumúzeumban, a Magyar Olajipari Múzeum pedig két kiállítással - világító ásványokkal és világítástörténeti tárlattal - várta a látogatókat. Az érdeklődőket múzeumbusszal szállították a helyszínekre, félóránként pedig a múzeum parkolójából rabomobil indult városnéző körútra.
Pápán az Esterházy kastélyba több százan váltottak jegyet, hogy részt vegyenek a 17-18. századi időutazáson, kézműves csokoládét készítsenek, megkeressék a kastély kincsét, meghallgassák a koncerteket, vagy barokk táncokat nézzenek. Bakonybélben megtelt a Pannon Csillagda is: az időjárás kedvezett a látogatóknak, akik örömmel próbálták ki az obszervatórium nagy teljesítményű távcsöveit.