Vizuál

Törőcsik Mari festményét árverezi el a Virág Judit Galéria

2023.05.10. 10:00
Ajánlom
Törőcsik Mari hagyatékából kerül kalapács alá Mednyánszky László monumentális, Alkonyati táj című festménye a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján. Az őszi tájkép – amely egykor Törőcsik Mari és Maár Gyula nappaliját díszítette – 12 millió forintos kikiáltási árról indul. A klasszikus műveket felvonultató árverés egy másik, filmvilághoz köthető szenzációja Tihanyi Lajos Hegyes táj című alkotása, amely a legendás Korda-testvérek gyűjteményében szerepelt.

Május 17-én tartja 72. tavaszi árverését a Virág Judit Galéria, amely számos különlegességet tartogat a gyűjtők számára. Törőcsik Mari és Maár Gyula nappalijának falát díszítette az a Mednyánszky László tájkép, amely most 12 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket. Az olajfestmény a tájábrázolások mesterének számító festőóriás egyik különleges hangulatú, monumentális alkotása. Törőcsik Mari és Maár Gyula 1972-ben házasodtak össze, és a Kossuth-díjas rendező haláláig, 2013-ig éltek együtt. A művész házaspár sokat dolgozott együtt,

legnagyobb közös sikerük az 1976-os Déryné, hol van? című film, amit Maár írt és rendezett, és amelyért Törőcsik elnyerte a legjobb női színésznőnek járó Arany Pálmát a cannes-i filmfesztiválon.

Törőcsik Mari 2021-ben hunyt el.

Mednyanszky_Torocsik_Maar-092128.tif

Törőcsik Mari és Maár Gyula a Mednyánszky-kép előtt. (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

A film- és a showbusiness világa az aukció egy másik festményének történetében is fontos szerepet kap. Tihanyi Lajos Hegyes táj (1911) című képe a siket festőzseni egyik kedvence volt.

Tihanyi a számára legkedvesebb alkotásoktól csak nehezen, hosszas unszolásnak engedve és magas áron tudott megválni.

A kedvenc műveket akár évtizedeken keresztül is futtatta a különböző tárlatokon. Tihanyi a Hegyes tájat az 1912-es budapesti debütálás után Bécsben is bemutatta, majd első amerikai kiállítására San Franciscóba vitte, ahol csak négy jelentős festménnyel jelentkezhetett. Később a Brooklyn Museumot is megjárta a kép, amit aztán eladott Sir Alexander Korda filmrendezőnek, de az első monográfiájába még ekkor is beszerkesztette.

097-Tihanyi-Lajos_Hegyes-taj_ok-092127.jpg

Tihanyi Lajos: Hegyes táj (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

A Korda fivérek – Sándor (Alexander), Vince és Zoltán – a filmipar történetének nagy hatású, legendás alkotói, emellett pedig lelkes műgyűjtők is voltak. Tihanyi Lajost személyesen ismerték, barátságuk talán már Budapesten elkezdődött, azonban Párizsban mélyülhetett el. „A rajongás mindkét fél részéről adott lehetett, mert

a Korda-testvérek mecénásként és vásárlóként is feltűntek Tihanyi életében, a festő pedig rajongott az akkor már világhírű alkotók filmjeiért”

– mondta a Virág Judit Galéria művészettörténésze, Kelen Anna. Alexander Kordához olyan jelentős Tihanyi-képek kerültek, mint az utóbbi évtizedek aukcióin szenzációként szereplő 1912-es Bölöni portré, az 1911-12-es Kompozíciós vázlat és az 1917-es Akt stúdium, amelynek árverésre bocsátásakor a festmény hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré is előkerült. Az említett művek kivétel nélkül a Virág Judit Galériában aukcióin adták el. A Hegyes táj kikiáltási ára 40 millió forint.

A klasszikus műveket felvonultató aukciót május 17-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban. Többek között egy rendkívül ritka Nemes Lampérth József festmény, Rippl-Rónai József, Vaszary János és Scheiber Hugó alkotásai is kalapács alá kerülnek.

A május 17-i aukciót követően a Virág Judit Galéria május 18-án tartja időzített online grafikai aukcióját.

Az összes művet május 4-16. között bárki megtekintheti ingyenesen a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)

Fejléckép: Mednyánszky László: Alkonyati táj (részlet) (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

„Versenytárs nélkül nincs előremenetel” – interjú Virág Judittal

Kapcsolódó

„Versenytárs nélkül nincs előremenetel” – interjú Virág Judittal

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Virág Judit Galéria és Aukciósház: 25 évvel ezelőtt, 1997. május 31-én nyitották meg kapujukat a Falk Miksa utcában. Történetükhöz több magyar aukciós rekord is köthető, erről és a hazai műtárgypiac újjászületéséről is beszélgettünk Virág Judittal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.