- Egyszerű formákkal dolgozol, hétköznapi tárgyakat nem hétköznapi helyzetben mutatsz meg. A Camera Lucida című kiállításodon egy egész szobát rendeztél be belőlük. A labdák gömbök, az izzók vízcseppek alakjára hasonlítanak, az ágy pedig egy téglatestet formáz. Amikor új alkotásba fogsz, először a konkrét tárgyra találsz rá, vagy a formát keresed?
- A camera lucida olyan optikai eszköz, amelynek használata a rajzolásban, a tájékozódásban segíti a művészt. Sablonként funkcionál, sorvezetőül szolgál, mintát ad. A kiállítás címe arra utal, hogy én is mintázatok után kutatok, a tárlaton látható munkáim mindegyike hordoz magán mintákat. Ezek a Lisszaboni ágy kockás ágytakarójától a labdák pöttyein át mindenki által jól ismert motívumok. Olyan hívogató, könnyen azonosítható elemeket kerestem, amik személyes élményeket is előhívhatnak a kiállítás látogatóiból. A szobrokban tehát a befogadók tapasztalataiból kibomló történetcsírák laknak.
- Finoman megmunkált felszínük alatt pedig neoncsövek vagy LED-ek világítanak. Mi a szerepe a fénynek, mondhatjuk, hogy ez jelenti a szobraid lelkét?
- A neont és a LED-eket leggyakrabban fényreklámokban, kirakatokban alkalmazzák. Tárgyak belsejébe helyezve én még nem találkoztam velük. Annak köszönhetően, hogy a fény belülről érkezik, ha úgy tetszik, a tárgyak lelkéből, a szobrok nem vetnek árnyékot. Úgy gondolom, ezek lélekkel telített tárgyak. A beültetett fény ráadásul teljesen átírja a megformázott eszközök eredeti rendeltetését. Köznapi szempontból afunkcionálissá, hasznavehetetlenné teszi, ezzel egyszersmind hozzáférhetetlenné, és csodálnivalóvá is változtatja őket.
- Különös ellentmondás. A műveidben egyébként is fontosnak érzem az ellentétek szerepét. A fény a sötéttel, a természetes anyagok pedig a mesterséges megvilágítással kerülnek párbeszédhelyzetbe.
- Így igaz. A Függöny című munkám például az elrejtés és a megmutatás szembenállására mutat rá. A villanykörtékből kirakott, fátyolra, lepelre hasonlító mű a mintául vett tárgy eredeti funkciója, vagyis az eltakarás helyett feltárja magát, magára irányítja a figyelmet, megszólít: íme a függöny. Középpontba kerül, de mégsem tudja teljesen bevilágítani a teret. Sajátos derengés veszi körül. Fény és sötét keveréke.
- Hozzá pedig viaszosan ragyogó színek.
- Az élénk színvilágot Portugáliából hoztam magammal. 2008-2009-ben a lisszaboni Szépművészeti Akadémia ösztöndíjasaként ismerkedtem meg a luzitán tárgykultúra, illetve a marokkói iszlám színpompás motívumkincsével. Azelőtt nem is készültek színes szobraim, a Lisszaboni ágy viszont ennek az évnek az emlékét őrzi.
- A Camera Lucida meditatív fényszobája nyugalmat, gyermeki-csodálatos hangulatot áraszt. Mit jelent számodra ez a finoman fénylő tér?
- Nekem az otthonkeresést juttatja eszembe. A fényszoba az én értelmezésem szerint az otthont, az otthonosságot kínálja. A mesék kalandorai, ha a sötét erdőben egy kivilágított ablakot látnak, azonnal elindulnak felé. A fény - azzal, hogy magát felfedi, hogy jelt ad - magához csalogatja, útba igazítja a biztonságot, szállást, nyugalmat kereső, fáradt vándorokat. Lehet, hogy elgondolkodik ugyan egy pillanatra az utazó: vajon, ki lakhat a kunyhóban, épp az erdő közepén, a fény azonban erős, vonzó, ezért reményt jelent számára, léptei a pislákoló világosság felé viszik.
- Mennyiben kapcsolható ehhez a gondolathoz az anyagválasztásod, hogy viasszal dolgozol?
- A fehér viasz és a fény együttes használata szakrális aurát is kölcsönöz a tárgyaknak. Ehhez az is hozzájárul, hogy a szobraim esetében a logika egy ponton döccen. Az ágy például, amitől stabilitást várunk, itt vékony viaszréteg csak, a plasztikus, pattogó labdák rugalmatlan golyóbisok, és a könyveket sem tudjuk leemelni a polcról, hiszen egybe vannak öntve. Aki belép a kiállítótérbe, egy megdermedt világban találja magát. A kiállított objektumok így transzcendens tartományba kerülnek, ennyiben pedig az előbb említett otthonkeresés a természetfölöttihez fűződő viszonyunk alakítására irányul.
- A minap érkeztél haza Párizsból egy művészeti vásárról. Hogy fogadta a szobrokat az ottani közönség?
- A Grand Palais-ban rendezett, Paris Art-on számos francia galéria mellett a Dovin is kiállított. Örömmel mondhatom, hogy sokan érdeklődtek az alkotásaim iránt, sőt, egy kortárs szobrászattal foglalkozó alapítvány meghívott a jövőre rendezendő csoportos kiállítására is.
- A Camera Lucida című kiállítás számomra mind technikailag, mind pedig gondolatiságában szerves egészet rajzolt ki. Érdekelne, milyen irányba tart a művészeted, min dolgozol mostanában?
- Továbbra is a fény érdekel elsősorban. Készítettem nemrég egy, a csíkos bevásárlószatyrok forma- és motívumkincsét kissé átforgató objektet, és elkezdtem egy light box-ot is, ami ugyancsak paraffinintarziával készül, vagyis viasszal öntöm ki a felületét. Úgy gondolom, ez az irány, számos további lehetőséggel kecsegtet. Szeretnék elmélyülni benne.
Nagy Karolina Camera Lucida című kiállítása április 11-ig tekinthető meg Budapesten, a Magyar Építőművészek Szövetségének kiállítótermében.
hírlevél
