Az összetéveszthetetlen stílusú művész annyit bizonyosan elért mára, hogy képei senkit sem hagytak hidegen: vannak, akik revelatív erejűnek tartják művészetének szabadságfokát és kortalanságát, de vannak olyanok is, akik elemi erővel riadnak el témáitól és ikonográfiájától.
Kis Róka Csaba friss kiállítási anyagában úgy nyúlt hozzá a barokk festészethez, és olyan aktuálisan porolta le Goya legsötétebb hangulatú festményvízióit mindenki legnagyobb ámulatára, mint eddig nagyon kevesen. Az ösztönös és bátor festészeti munkák ezúttal a jövővel kapcsolatos rossz előérzetet sugározzák magukból, gyerekek és fiatalok megjelenítésével - torzultan, csonkoltan.
Pályája elején Kis Róka kritikusai a horror és a heavy metal stílusjegyeit tartották domináns szálnak művei értelmezése kapcsán, de a művész által rendkívül konzekvensen épített formakincs mára már nagyon sok új történeti és formai rétegben is elmélyült, realizmusa is festészet-technikai fordulatokat vett. Kis Róka alapvetően kolorista festészete, egyértelműen elmozdult a festészettörténeti referenciák felé, játékos barokk, még inkább brutálisan filigrán rokokó pasztorál világa kiegészült a velencei kolorizmus és a sötét romantika jegyeivel is. A művész erősen magán-mitologikus elemekre építő maszkulin disztópiáit szakállas férfiak, katonák, állatportréi népesítik be. Most debütáló képeinek új témái mégis a gyerekek és a fiatal tinédzserek. A leginkább a klasszikus portréműfajok felől megközelített alakokon megjelenő torzulások, csonkítások a művész jövővel kapcsolatos félelmeinek, rossz előérzeteinek, pesszimizmusának kivetülései.
hírlevél
