Vizuál

Továbbra sem könnyű női rendezőnek lenni Hollywoodban

2020.01.04. 10:00
Ajánlom
Bár tavaly rekordszámban rendeztek nők filmeket Hollywoodban és egyes mutatók szerint javul a női filmesek és rendezők helyzete az álomgyárban, mégis egyetlen nő sincs a vasárnap este átadandó Golden Globe rendezői és forgatókönyvírói mezőnyében. 

2019-ben a legnagyobb bevételű száz produkció közül 12-t jegyeztek nők, ami az utóbbi évtized legnagyobb előrelépését jelenti a nemi egyenlőség terén - számolt be róla két tanulmány, amelyek azonban megállapították, hogy a női filmesek aránya még mindig messze elmarad a várakozásoktól.

A nők hollywoodi filmiparban betöltött helyzetével foglalkozó, csütörtökön publikált tanulmányok szerint:

  • 2018-hoz képest 2019-ben megkétszereződött a legnagyobb kasszasikereket rendező nők száma, ezzel meghaladta a 10 százalékot a 100 legnagyobb bevételű filmeket jegyző női rendezők aránya.
  • A száz toplistás film rendezői, forgatókönyvírói, producerei, vágói és operatőrei között 20 százalékban voltak nők, ami szintén javulás a 16 százalékos előző évihez képest.

Először észleljük az elmúlt 13 évben, hogy megváltozott a női rendezők alkalmazási gyakorlata"

- mondta el a Dél-Kaliforniai Egyetem Annenberg Befogadási Kezdeményezésének keretében készült tanulmány szerzője, Stacy L. Smith.

Tavaly női rendezők jegyezték a Jégvarázs 2., a Marvel kapitány és A Wall Street pillangói című kasszasikereket, de Greta Gerwig Kisasszonyok és Olivia Wilde Éretlenségi című filmje is javította az adatokat.

Az Annenberg-tanulmány szerint a korábbi női csúcs 2008-ban 8 százalék volt a női rendezők tekintetében, 2018-ban viszont csak az év legnagyobb kasszasikereinek 4,5 százalékát rendezték nők. Smith szerint a tavalyi jelentős kiugrás részben annak köszönhető, hogy a Universal Pictures öt filmjét is nők rendezhették. Hozzátette, hogy az eredmények ellenére további előrelépésekre van szükség a kamera mögött dolgozó nők helyzetének javításában.

A Universal Pictures egyébként az egyetlen a nagy hollywoodi stúdiók közül, amelyet egy nő vezet, Donna Langley.

A Paramount Stúdióból viszont az utóbbi öt évben egyetlen olyan film sem került forgalomba, amelyet nő rendezett.

A női rendezők filmjei tavaly számos kiugró kasszasikert értek el: Lulu Wang The Farewell című filmje az év egyik legnépszerűbb független produkciója lett (itthon 2020. február 6-án kerül mozikba), Lorene Scafaria A Wall Street pillangói című munkája csak Észak-Amerikában 105 millió dolláros (31 milliárd forintos) bevételt ért el, Melina Matsoukas Queen & Slim című produkciója több mint 40 millió dolláros (12 milliárd forintos) jegybevételt hozott Amerikában, Gerwig Kisasszonyok című filmadaptációja pedig, amelyet a múlt héten kezdtek forgalmazni Amerikában, már az első öt nap alatt 29 millió dollárt (8,5 milliárd forintot) keresett. A Kisasszonyok magyarországi premiere 2020. január 30-án lesz. 

A Jégvarázs 2. 1,2 milliárd dolláros (355 milliárd forintos) globális jegybevételével közel jár ahhoz, hogy új boxoffice-rekordot állítson be a női rendezők között. A rekordot korábban a Jégvarázs című első produkciót is jegyző Jennifer Lee állította be. Lee 2018-ban lett a Disney Animációs Stúdiójának kreatív vezetője.

A kutatások szerint a Netflixnél szintén tapasztalható a női rendezők előretörése: a streamingóriás filmjeinek 20 százalékát rendezték nők.

A tanulmányok más alulreprezentált kisebbségek helyzetét is vizsgálták a hollywoodi filmiparban. Eszerint tavaly négy nem fehér női rendezőnek szerepelt filmje a százas toplistán. Az alulreprezentált kisebbségből származó filmkészítők a toplista filmjeinek 16,8 százalékát jegyezték 2019-ben, ami viszont visszaesés a 2018-as 21,4 százalékos rekordhoz képest.

A nők egyenlő esélyeiért küzdő Time's Up mozgalom vezetője, Rebecca Goldman szerint elfogadhatatlan, hogy a javuló statisztikák ellenére a női filmeseken zömmel átnéztek az idei díjszezonban:

A vasárnap átadandó Golden Globe-díjak rendezői mezőnyben, sőt a forgatókönyvírók között sincs egyetlen nő sem a jelöltek között. A legjobb film díjának 10 jelöltje közül pedig egyet sem rendezett nő.

"Ebben az évben kétszer annyi női irányítással készült film volt, mint valaha, és egymás után születnek a női rendezők által készített filmek. A nőket, és különösen a nem fehér nőket viszont továbbra is háttérbe szorítja a rendszer a kamera előtt és mögötte is" - hangsúlyozta Goldman.

A San Diegó-i Egyetemen a nők televíziós és filmes jelenlétét kutató központ tanulmányának szerzője, Martha Lauzen szintén aláhúzta a további előrelépés szükségességét.

A férfiak továbbra is 4:1 arányban túlszárnyalják a nőket a filmes kulcspozíciókban. Különös is rekordokról beszélni, mikor a nők helyzete ennyire elmarad az egyenlőségtől." 

 

Magyarországon a Filmalap nézettségi adatai szerint 2019-ben Dobó Kata Kölcsönlakás c. filmje (151.668 néző), 2018-ban Goda Krisztina BÚÉK c. filmje (273.613 néző) érte el a legmagasabb nézőszámot a mozikban. 

 

Fejléckép: jelenet Greta Gerwig Kisasszonyok c. filmjéből (Fotó: InterCom)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Klasszikus

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Jazz/World

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Színház

Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai

Az idei évre meghirdetett előadásokat jövőre rendezik meg a Dóm téren. Azoktól a nézőktől, akik megtehetik, azt kérik, ne váltsák vissza belépőjüket, ezzel támogatva a fesztivált.
Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál portré

Hollywood legkeményebb pisztolyhőse ma is aktív - Clint Eastwood 90 éves

Karrierjét kis híján megakadályozta a saját ádámcsutkája, a hatvanas éveiben járva pedig kiderült, hogy rendezői tehetsége vetekszik a színészivel. Május 31-én lesz kilencvenéves Clint Eastwood.     
Vizuál interjú

A hazai vásárlókra épít a közeljövőben a Faur Zsófi Galéria

„Meg fog változni a piac, a lokális vásárlókra kell felkészülni” – mondja Faur Zsófi, a Faur Zsófi Galéria tulajdonosa és vezetője, aki nagyon szeretné, ha az lenne ennek az elmúlt két hónapnak a tapasztalata, hogy igenis fontosak a lokális közösségek, a család, a barátok. Ők is ezt erősítik a Bartók Béla úton, azaz a Bartók Béla Boulevard-on, ahol a Kulturális Tizenegy Egyesület elnökeként online fesztivál szervezését vezeti.
Vizuál magazin

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál galéria

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.