Vizuál

Trabant-kanapé és átértelmezett terek Szentendrén

2016.03.25. 12:45
Ajánlom
Új kiállítássorozat kezdődött Szentendrén: a Ferenczy Múzeum utcafronti kiállítóterében ezentúl kéthavonta nyílik olyan tárlat, amely a városban élő nagyszámú képzőművész közül mutatja be egy-egy kiemelkedő alkotó munkáit. Elsőként az „abszurd festészet” iskolateremtő mestere, Regős István tárlata látható a múzeum új Szentendre Termében május 22-ig.

Húsz különböző helyről érkezik műalkotás arra a kiállításra, amelyet az 1973 óta Szentendrén élő Regős István művészetét mutatja be.

Regős István

Regős István

„A Szentendre Terem egy intim térrészletekkel tagolt utcafronti kiállítóhely az egykori Pajor-kúriában, a Ferenczy Múzeum épületében. A rendezés szempontjából alkalmas arra, hogy különböző témaköröket, és eltérő műfajú műveket mutassunk be egy kiállítótérben. A Fényjátéktér című kiállításon Regős István művészetének több jelentős sorozatát, karakteres témáját tárjuk a közönség elé, melyeket az alábbi témakörök szerint rendeztünk: Szürreália, Bőrönd időutazóknak, Világvevő, Kilátások, Fürkésző fény, Klasszikusok. A festmények mellett, "redesign" tárgyak is láthatóak, melyek közül a Bauhaus ihletésű Trabant-kanapét érdemes kiemelni, valamint a rádió-, óra- és bőröndképeket.” – mondta Kopin Katalin a kiállítás megnyitóján. A tárlat 2016. március 24 - május 22. között látogatható, hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig.

Az 1954-ben Budapesten született Munkácsy-díjas művész a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett, Sváby Lajos tanítványaként. Az elmúlt három évtizedben a világ számos helyén kiállított – többek között Ausztráliában, Belgiumban, Dél-Koreában, Franciaországban, Hollandiában, Írországban, Németországban és Svédországban. Több egyéni kiállítása volt Szentendrén is – a legutóbbi 2005-ben.

Regős István szürrealista hangulatú, naiv, groteszk, pop-art elemeket ötvöző művészete nem csupán a festmények sík terében lel kifejező formára. A művész otthonosan mozog a tárgyak, objektek világában is: a képteret megnyitva, kitágítva és átértelmezve hoz létre installációkat, rádió-, óra- és bőröndképeket, valamint kollázsokat. Művein ugyanolyan idegen az épített környezet, mint a természeti táj: rideg, fénypászmák által határolt, megfigyelt terület minden, ahonnan maga a szemlélő, vagyis az ember hiányzik. A derengő vagy élesen hasító fények, a tűpontosan ábrázolt részletek, a szürrealista képzettársítások az irracionalizmus világába vezetik a nézőt.

Regős István: Fényjáték, 1960

Regős István: Fényjáték, 1960

Regős festészete egyaránt közel áll Magritte szürrealista felfogásához és Anna Margit naiv, népies, cselédfolklórból táplálkozó művészetéhez. A szürrealizmus és a mágikus realizmus mellett nem idegen Regős művészetétől az esetenként abszurditásig fokozott irónia sem – ez utóbbira jó példa a használati tárgyként új formai-esztétikai értéket kapott Trabant-kanapé, amelyet a festmények mellett szintén megtekinthetnek a látogatók.

A 2016 januárjától új néven és intézményi struktúrával megjelenő Ferenczy Múzeumi Centrum több múzeum és galéria fenntartója és üzemeltetője. Az új igazgató, Gulyás Gábor koncepciójáról itt tudhat meg többet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Megnyílt az Antik and Art Budapest vásár és kiállítás

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői részvételével több mint 30 kiállító anyaga látható a Millenárison, köztük bútor, csillár, ékszer, festmény, grafika, numizmatika, óra, papír-régiség, porcelán és kerámia, ritkaság-szőnyegek, textíliák, vallási tárgyak.
Klasszikus

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Színház

Földrészeken átívelő Íliász maraton az Ódry Színpadon

Éjszakába nyúló Íliász-felolvasást tartanak az Ódry Színpadon pénteken. A mintegy 12 órásra tervezett esemény, ahhoz az 59 ország részvételével zajló világméretű Homérosz-olvasáshoz csatlakozik, amelyet a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezésére szerveztek meg.
Vizuál

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Bruno Ganz gyémántgyűrűjét Jens Harzer német színész viselheti tovább

A német nyelvű színházművészet legrangosabb elismerését, a gyémántokkal kirakott Iffland-gyűrűt Jens Harzer német színésznek adta tovább korábbi kitüntetettje, Bruno Ganz - jelentette be az osztrák kulturális minisztérium, a februárban 77 évesen elhunyt svájci filmszínész végrendeletének felnyitása után. 
Vizuál hír

Egy napra hazavihetsz egy Picassót

...csak meg kell indokolni, miért szeretnéd, ha a te lakásod falán lógna. Az ötlet, amivel egy Picasso-kiállítást reklámoznak, kicsit olyan, mintha egy Hamupipőke-rajongó műgyűjtő fejéből pattant volna ki. Megkapod a képet, de mindössze egyetlen napra. Arról nincs információnk, hogy akkor vinnék vissza a múzeumba, mikor éjfélt üt az óra, de úgy lenne stílusos.
Vizuál fotó

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.
Vizuál műgyűjtés

Megnyílt az Antik and Art Budapest vásár és kiállítás

A magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői részvételével több mint 30 kiállító anyaga látható a Millenárison, köztük bútor, csillár, ékszer, festmény, grafika, numizmatika, óra, papír-régiség, porcelán és kerámia, ritkaság-szőnyegek, textíliák, vallási tárgyak.
Vizuál fényképTár

Nem szabadott nagyobb fület rajzolni Sztálinnak, mint az etalon – FényképTár

A vezetők képmásán minden apró részletet ellenőriztek, központilag kiadott portrékról dolgoztak az állami ünnepségek transzparenseinek festői.