Vizuál

Tragikus adatvesztés történt – A látogatók segítségét kéri az Aba-Novák Galéria

2020.03.26. 10:35
Ajánlom
A Leányfalun működő XX. századi és kortárs galéria egy technikai meghibásodás miatt elveszítette kiállításainak dokumentációját.

„Tragikusnak is mondható adatvesztés történt” – számolt be az Aba-Novák Galériát ért szomorú eseményről a galéria vezetője, Kováts Kristóf. Elmondása szerint arról a külső winchesterről vesztek el az adatok, amelyen az Aba-Novák Galéria tízéves történetének minden mozzanatát, 112 kiállítás dokumentációját tárolták.

A galéria most azt kéri a mindenkori látogatóktól, hogy amennyiben részt vettek a rendezvényeken, és készítettek képeket, juttassák el azokat a galériának adatolva (mikor, melyik megnyitón készültek a képek).

Az üzeneteket az abanovak@gmail.com címre várják.

 

 

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

Elhunyt Kovács Zsuzsa

A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek.
Klasszikus

Klasszikusok merengős és borongós estékre

Zenei válogatásunk magányos vagy csöndes estékhez, amikor egy forró bögre teával az ember átadja magát a semmittevésnek, a meditációnak, majd előbb-utóbb az álomnak is.
Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Vizuál

A rokokó sztárfestője még a gipszstukkókat is belekomponálta freskóiba

Giovanni Battista Tiepolo a mennyezetet égbolttá változtatta, arisztokrata megbízóit szinte istenként ábrázolta. Kétszázötven éve, 1770. március 27-én halt meg a 18. századi dekoratív festészet legnagyobb alakja, "Velence legjobb festője". 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Maradj Otthon!

Elindult az #otthonunkműtárgya kezdeményezés

A képzőművészettel nemcsak a galériákban, múzeumokban, hanem otthonainkban is találkozhatunk. A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. az #otthonunkműtárgya hashtag alatt futó kezdeményezésével arra kéri kortárs közönségét, hogy mutassák meg, milyen festményekkel, szobrokkal, műalkotásokkal veszik körbe magukat az otthonaikban.
Vizuál Film

Lélekben mindenki Indiában él – A Baltazár Színház elérhetővé teszi fesztiválnyertes filmjét

A Baltazár Színház egész társulata március 13-án Mumbaiba utazott volna, fellépni a Pitypang és a Por című előadásokkal. Egy nappal az út előtt zárta le határait India. Maradtunk és megértettük, hogy a mostani időszak a belső utazásról szól.
Vizuál galéria

A rokokó sztárfestője még a gipszstukkókat is belekomponálta freskóiba

Giovanni Battista Tiepolo a mennyezetet égbolttá változtatta, arisztokrata megbízóit szinte istenként ábrázolta. Kétszázötven éve, 1770. március 27-én halt meg a 18. századi dekoratív festészet legnagyobb alakja, "Velence legjobb festője". 
Vizuál fotó

KÉP-regény: Gondolatok a könyvtárban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról elmélkedik, mit jelent egy fotósnak a kihalt város, illetve mennyire kihaltak valójában az utcák.
Vizuál hír

Tragikus adatvesztés történt – A látogatók segítségét kéri az Aba-Novák Galéria

A Leányfalun működő XX. századi és kortárs galéria egy technikai meghibásodás miatt elveszítette kiállításainak dokumentációját.