Vizuál

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Angus Cloud, az Eufória sztárja

2023.08.01. 13:25
Ajánlom
A huszonöt éves amerikai színész édesapja halála óta öngyilkossági gondolatokkal küzdött. Korábban sokszor nyíltan beszélt a mentális egészséggel vívott harcáról. 

Angus Cloud július 31-én, oaklandi otthonában huny el, a hírt a családja erősítette meg a TMZ-nek. Közleményük szerint a színész nemrég temette el édesapját, a gyász pedig nagyon megviselte.

Az egyetlen vigaszunk, hogy tudjuk, Angus most újra találkozott az apjával, aki a legjobb barátja volt.

Angus nyíltan beszélt a mentális egészséggel vívott küzdelméről, és reméljük, hogy halála emlékeztető lehet mások számára, hogy nincsenek egyedül, és nem volna szabad ezt egyedül, csendben megvívniuk” – fogalmaztak. Hozzátették, bíznak benne, hogy a világ elsősorban humorára, nevetésére és szeretetére emlékezik majd. Egyúttal arra kérték a nyilvánosságot, hogy tartsák tiszteletben a privát szférájukat, amíg feldolgozzák a veszteséget.

A színész halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de az amerikai lap úgy tudja,  a rendőrséghez helyi idő szerint 11:30-kor érkezett egy segélyhívás, amelyet Angus édesanyja kezdeményezett. Az asszony „lehetséges túladagolásról” számolt be, és azt mondta, fiának nincs pulzusa. A lap arról is ír,

Angus Cloud öngyilkossági gondolatokkal küzdött édesapja halála óta.

Angus Cloud 1998-ban született Oaklandben. A nagyközönség számára elsősorban az HBO Eufória című sorozatából lehet ismerős, amelynek első két évadában Fezcót, a drogdílert alakította. Karaktere igazi közönségkedvenc volt. Az Emmy-díjas széria készítői közleményben reagáltak a hírre, azt írva, hihetetlenül szomorúak Angus Cloud halála miatt. A színészt rendkívül tehetségesnek nevezték, és egyúttal részvétüket fejezték ki családtagjainak és barátainak.

Angus Cloud filmekben is szerepelt, 2021-ben a North Hollywood, 2023-ban pedig a The Line című produkciókban láthatta a közönség. Emellett pedig videoklipekben is felbukkant. A TMZ arról ír, idén két olyan projektet is bemutatnak, amelyben szerepet kapott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Angus Cloud (Fotó/Forrás: Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését. 
Vizuál hír

Rangos párizsi múzeumban mutatkoznak be Ferenczy Károly művei

Ferenczy Károly művészete először mutatkozik be külföldön nagyszabású, monografikus kiállítás keretében. Franciaország egyik legjelentősebb múzeumában, a párizsi Petit Palais-ban hétfőn nyílt átfogó retrospektív tárlat a magyar modernizmus kiemelkedő alakjával ismerteti meg a közönséget.
Vizuál ajánló

Múltból a jövő felé – megnyílt a Művészetek egy tető alatt című kiállítás

A Pesti Vigadó földszinti galériájában látható a Művészetek egy tető alatt című kiállítás, amely a Magyar Építészeti Múzeum jelenét és készülő jövőjét mutatja be.