„...az örökké felhős trópusi ég árnyékok és perspektívák nélküli világot idéz meg, ahol a megszakított jövő félbehagyott épületei mintha csak tünetei lennének a mindent átható trópusi depressziónak” – hangzott el Polyák Levente urbanista megnyitóbeszédében Kudász Gábor Arion szentendrei fotókiállításán. A bemutatott úti fotók nem elégítik ki azokat az egzotikus vágyainkat, amelyeket Vietnámhoz kapcsolnánk: nem látjuk az érintetlen dzsungelt, a gyarmatosítás előtti épületeket, a máshogy élés ellopott pillanatait, a pre-modern élet kellékeit. Az eltávolított „másik”, amit szeretnénk a képekbe belevetíteni, beszennyeződik a zavaróan hasonló, a banálisan ismerős által, ami hívatlan vendégként avatkozik be az általunk idealizált másholba.
A távolság technikája bevett módszere az utazás fotográfiájának, amely elsősorban a különbségekre, a másságra koncentrál.
Az időbeli vagy térbeli távolság, „amely a beleérzést követeli meg és mindent absztrakttá tesz”, ahogy Walter Benjamin írja, végső soron az én megjelenítése a tárgyak távoli terében. A távolság technikája az a társadalmi-esztétikai gyakorlat, amelynek során az egyébként közvetlenül megélt, használt, tapasztalt dolgok az eltávolítás hatására összehasonlíthatatlanná válnak, a máshol területére lesznek száműzve, az ént kiléptetik a saját teréből.
A Trópusi depresszió című kiállítás részlete (Fotó/Forrás: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum)
Ezzel szemben a közelség technikája – ahogy Walter Benjamin az anekdota kapcsán leírja – a tárgyakat az én gravitációs terébe vonzza be. Az anekdota nem hogy nem követeli meg, lehetővé sem teszi a beleérzést, mert túl közel van: eltűnt belőle a Másiknak a nyoma, amelynek a terébe át lehetne lépni.
Kudász Gábor Arion fotói egyszerre használnak eltávolító és közelítő elemeket. Az egzotikum távolsága azonban itt nem tud érvényesülni, mert a jelenkor tárgyai, ruhái, betonszerkezetei minduntalan kibeszélnek az eltávolított helyzetből, a kiszakadt ponyvák mögül, kizökkentik a nézőt. A spontánnak, ellopottnak tűnő pillanatokról jobban megnézve kiderül, hogy komponáltak és az idilli együttlét árnyairól árulkodnak, a modernizáció félbehagyott nagy történeteit, a csontvázként magasodó nagy épület-struktúrákat, a befejezetlen vonatállomást pedig keresztül-kasul befonják az összecsomózódott kábelek, burjánzó trópusi növényzet, a résekben megjelenő „parazita” építészet, amellyel az emberek lekerekítik a modernség éleit.
A Trópusi depresszió című kiállítás részlete (Fotó/Forrás: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum)
Ebben a világban minden egymás mellé kerülhet.
Háy János Vietnámról szóló szavaival szólva: „…a faragott szoborszentek mellett ott az anyagi világ minden kelléke...” Az egymás mellé rendelés azonban nem hoz létre valódi kontrasztokat: az örökké felhős trópusi ég árnyékok és perspektívák nélküli világot idéz meg, ahol a megszakított jövő félbehagyott épületei mintha csak tünetei lennének a mindent átható trópusi depressziónak.
Kudász Gábor Arion kiállítása október 13-ig látogatható Szentendrén a Vajda Múzeum PhotoLab kiállítóterében.
Fejléckép: Kudász Gábor Arion: Galaxy Grotto, 2019 (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)
hírlevél
