Vizuál

Túl a nagy hullámon - Hokuszai kiállítás

2017.05.15. 15:09
Ajánlom
A British Museum május 25-én nyíló kiállítása Japán egyik leghíresebb művészének, Kacusika Hokuszai (1760–1849) életének utolsó három évtizedére koncentrál.

Hokuszai egészen 90 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott. "Hatodik életévemtől kezdve festésre ösztönöz minden, amit látok.

Ötvenéves koromig nagyszámú rajzot tettem közzé, de mindaz, amit hetvenéves koromig alkottam, említésre sem érdemes.

Csak hetvenhárom éves fejjel kezdtem megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. Mire nyolcvan leszek, még messzebbre jutok és kilencvenéves koromban behatolok a dolgok titkaiba.

"Százévesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire száztíz leszek, minden, amit alkotok, minden pont és vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat. Írtam ezeket hetvenöt éves fejjel én, az egykori Hokusai, ma a rajzok vén bolondja" - mondta saját művészetéről és életéről A fudzsi száz látképe című háromkötetes művének előszavában (Halmy Ferenc fordítása).

A tárlaton bemutatott időszakban alkotta leismertebb mesterműveit, többek közt A nagy hullám Kanagavánál-t, ami egy, a Fudzsi látképeit ábrázoló sorozat része. A családi élet bensőséges pillanatait bemutató művek mellett a természetet – madarakat, fákat – és a természetfelettit – szellemeket, isteneket – is gyakran ábrázolta. A művek bepillantást engednek a művész személyes hitébe, szellemi és művészi fejlődésébe.

A tárlatra Japánból, Európából és az Egyesült Államokból is érkeztek fametszetek, nyomatok, festmények és illusztrált könyvek egyedülállóan átfogó képet nyújtva a művész munkásságáról. Mivel a művek többsége igen fényérzékeny, így július 3. és 6. között a kiállított darabok mintegy felét lecserélik, ügyelve a tematika egységességére.

Hokuszai – Túl a Nagy Hullámon

május 25.–augusztus 13.

British Muesum, London, Nagy-Britannia

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Színház

Szász János rendezését az év legjobb előadásai közé választotta a Washington Post

A nagy múltú amerikai napilap 2023 tíz legjobb színházi produkcióját rangsorolta, Szász János Angels in America: Millennium Approaches című előadása a kilencedik helyen végzett.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Vizuál ajánló

Joaquin Phoenix pokoljárásától Nicolas Cage visszatéréséig – az A24-filmfesztivállal indítja az évet a Mozinet

Január 4. és 7. között a Toldi Moziban a legendás A24 filmstúdió négy alkotását vetíti a Mozinet, köztük három filmet az országos premier előtt.
Vizuál ajánló

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.